A nálunk hol Zuhanás, hol pedig Hajsza címmel megjelent Fall egy sokkoló és izgalmas dráma, mely felépítésében leginkább a 2016-os A zátonyra hasonlít. Ott a tengeren egy sziklán reked egy nő (Blake Lively) egy cápa által fenyegetve, itt pedig egy torony tetején reked egy másik nő (Grace Caroline Currey), keselyűkkel viaskodva. A film kitalált tört
Méltatlanul kevéssé becsült történelmi kalandfilm az 1992-es Túl az óperencián (Far and Away), mely egyértelműen Ron Howard legjobb rendezése. A sztorit azért lehet történelminek nevezni, mert valós alapokon nyugszik: az 1890-es évek Amerikájában valóban zajlottak földosztások, mely események híre eljutott Európába is, ahonnan ezekben az években (f
Amikor 1997-ben Vincenzo Natalinak köszönhetően elkészült a Kocka első része, sokan vártuk annak a folytatását (köztük jómagam is), de azt majdhogynem biztosan kijelenthetem, hogy már nem erre számítottunk, mint amit 2002-ben Andrzej Sekula összehozott. Mert hát adva volt egy jó első rész, amely kérdések egész tárházát hagyta megválaszolatlanul, de
A MaXXXine, mint az X franchise utolsó felvonása szépen lezárja ezt az érdekes, de csiszolatlan trilógiát. A film ismét egy exploitation movie köntösébe bújik, ezúttal a video nastyk korszakába kalauzol el minket. A 80-as évek mocskos utcái és figurái remekül megelevenednek, főszereplőnk pedig egy többoldalú figura, aki a film során saját útját pró
Robin Williams halálának 10. évfordulóján barátok és kollégák emlékeztek meg a színész humoráról és empátiájáról a Vanity Fair-nek adott interjújukban.
Ryan Reynolds megerősítette, hogy megkereste Nicolas Cage-et, hogy újra eljátssza a Szellemlovas szerepét a Deadpool & Rozsomák című filmben, amelyben számos színész tért vissza a korábbi Marvel-szerepeihez, írja a Variety.
Nagyon úgy tűnik, hogy a Cobra Kai - A karate kölyök öröksége - 6. évada hatodik évada vesztett a lendületéből, persze még így a második legnépszerűbb tartalomnak számít jelenleg a Netflix előfizetők körében.
Idén márciusban került bemutatásra minden idők legnagyobb költségvetésű magyar filmje, a Most vagy soha!, amely hamarosan a televízióban is megtekinthető lesz.
Nincs meglepetés: csütörtök van, így mutatjuk, mely filmekre voltatok a legtöbben kíváncsiak a mögöttünk hagyott héten. És nincs meglepetés: mindannyian a Deadpool & Rozsomákra voltatok kíváncsiak.
Joey King (legutóbbi szerepei a cikkünk galériájában) a főszereplője és executive producere Scott Westerfeld Csúfok című könyvének Netflix-adaptációjának. Befutott az első előzetes.
A világra nyitott ember számára mindig érdekes, ha egy olyan világba pillanthat be, melyről a hétköznapi ember csak nagyon keveset tudhat. Ilyen a hírszerzők, különösen az orosz kémek világa, főleg a putyini időkben. A Vörös veréb az orosz kémszervezetbe kalauzol el bennünket, ahol speciális csoportot képeznek azok a nők, akiket az ellenséges orszá
A film végén rám boruló sötétség és csend a barátaim lettek. Bár egymagam néztem végig a filmet, mégsem voltam egyedül, mert megmaradt a józan eszem! A kusza és áporodott hangulatú, összevissza vagdosott történet utáni zavaros gondolataim szertefoszlottak, és tudtam, hogy a holnap szebb lesz, és abban is biztos voltam, hogy ezt a filmet soha többé
1997-ben Vincenzo Natali rendezésében elkészült a Kocka első része, amely bár pénzügyileg nem lett egy hatalmas siker, de mind kritikailag, mind pedig a nézők visszajelzései alapján sok elismerésben részesült. A film forgalmazója, a Lionsgate még a 2000-es évek elején berendelte a folytatást, amilyet Andrzej Sekula hozott tető alá, egy sok sebből v