Az úgynevezett elmegyógyintézet falai közt játszódó horrorfilmek, ha nem is voltak soha a kedvenceim, de úgy nagy általánosságban kedvelem eme zsánert, hisz már a helyszín választásával nagyjából sikerül is egy kellő atmoszférát megteremteniük az adott filmhez. Nos a 2004-ben bemutatott Őrültek háza című film is ott porosodott már évek óta az egyko
Az utóbbi időben a magyar filmgyártás reneszánszát éli a történelmi filmeket illetően, vannak jók és kevésbé jók, de ezeknek a filmeknek a veszte többnyire a belpolitika miatt kialakult már-már divatirányzat szerű kényszeres lepontozás. Hiteles kritika kevés van róluk, a vélemények többnyire elfogultak, bár ez nem azt jelenti, hogy makulátlan lenne
Richard LaGravenese könnyed komédiájában nem kisebb nevek szeretnek egymásba, mint Nicole Kidman és Zac Efron. Kapcsolatukon keresztül pedig olyan témák kerülnek érintésre – ha nem is túl mélyenszántóan –, mint a korkülönbség, gyász, újrakezdés, anya-lánya kapcsolat.A kifejezetten hollywoodi szájízű vígjáték ironikus módon egy Hollywoodot parodizál
A varsói felkelés 80. évfordulója alkalmából a National Geographic a Varsói Felkelés Múzeumával együttműködve három rövidfilmet készített, amelyek bemutatója 2024. augusztus 1-jén lesz. Ezek a filmek archív források és történészek tudását felhasználva újszerűen mutatják be a 80 évvel ezelőtti eseményeket, számos új ismeretet tárva fel először. Olva
Még 2022 decemberében jelentették be, hogy Henry Cavill főszereplésével készül a népszerű Warhammer 40 000 nevű játék adaptációja, noha az elmúlt időszakban meglehetősen csendessé vált a projekt háza tája.
A legelképesztőbb cameókat hozta a múlt héten megjelent Deadpool & Rozsomák, a legnagyobb meglepetést viszont Wesley Snipes szerepeltetésével sikerült okozni a rajongóknak, aki maga is megszólalt ezzel kapcsolatban.
Mai ajánlónkban 12 várva-várt sorozatot hoztunk! Köztük olyan kedvencekkel, mint a habkönnyű mese, az Emily Párizsban 4. évada vagy az Emmy díjas remekmű, a Gyilkos a házban következő fejezete.
A Mission Impossible-filmekkel Tom Cruise és Christopher McQuarrie már bebizonyították, hogy remekül tudnak együttműködni, a jövőben pedig a páros egy új második világháborús produkción dolgozik majd.
A palesztin-amerikai modell azt írta, ha tudta volna, hogy a cég az 1972-es olimpiára tervezett cipő replikáját akarja reklámoztatni vele, nem vállalta volna a munkát.
Nem telhet el úgy szerda, hogy estére ne hozzuk el nektek a Netflix aktuális heti nézettségi toplistáját. Az élen ezúttal a Kapj el, ha zuhanok végzett, de Axel Foley is kitart még a listán.
Gyermekkorom egyik nagy kedvence volt az 1989-es Lock Up (A bosszú börtönében), melyben Sylvester Stallone testesítette meg azt a pozitív karaktert (Frank Leonét), aki az életéért és igazáért harcolt afféle vagány és megtörhetetlen hősként. Stallone kidolgozott izmaival, vagányságával, kemény helytállásával rendkívül népszerű lett ezzel a filmmel.
A 2022-es történelmi akció-kalandfilm a Dahomey királyságot védő, kizárólag nőkből álló harcos egységről, megérkezett a Netflixre. Már nézhető a The Woman King – A harcos.
Idén decemberben végre megérkezik a Netflix sikersorozatának, a Nyerd meg az életed - 2. évada, az pedig már csak hab a tortán, hogy a harmadikra “csupán" 2025-ig kell várniuk a nézőknek.
Ebből kellett volna 4 órásat vetíteni, és a Megfojtott virágokból egy rövidebb verziót? Azzal együtt, hogy Scorsese filmje jobb, ez szórakoztatóbb és pörgősebb, ugyanakkor számomra néhol nehezen volt követhető a történet, amin talán a rendezői változat javítani fog picit.Nem értettem például, hogy lett császár. Elküldte a véreresbe a briteket, aztá
Te hogy tartod a tollat a kezedben? Ez mindent elárul rólad. Te hogyan fogod, hogyan tartod a tollat? Egyetlen mozdulat is megmutatja milyen ember vagy igazából, a lelked mélyén. Elgondolkoztál már azon, hogy miközben írsz vagy firkálsz egy papírra miért pont úgy fogod meg a tollat, ceruzát ahogy? A toll tartásának stílusa, ceruzafogásod, ez az
Következő írásunk spoilereket tartalmaz a Deadpool & Rozsomákból, szóval, ha még nem láttad a filmet, ennek tudatában olvass tovább vagy keress egy másik cikket tőlünk.
Az utóbbi időben meglehetősen csendes volt a Jude Law főszereplésével készülő Star Wars: Skeleton Crew háza tája, most viszont végre premierdátumot is kapott a produkció, illetve a People magazin néhány exkluzív fotót is közzétett kedvcsinálóként, amelyeket a fenti galériánkban tudtok megtekinteni.
Los Angeles az augusztus 11-i párizsi záróünnepségen veszi át a stafétát a következő olimpia rendezéséhez, és a tervek szerint Tom Cruise (legutóbbi szerepei a cikkünk galériájában) is jelentős szereplést vállal majd az eseményen, adta hírül a Deadline.
Megan Fox és Scott Dale rendező a Holtomiglan után újra együtt dolgozott a Subservience című sci-fi thrilleren, amely szeptember 13-án jelenik meg digitálisan és VOD-on. Megérkezett az előzetes.
Ebben az extrém időben az idősebb fák számára is a túlélést jelentheti az emberi odafigyelés, ezért a 10 millió Fa közössége felhívást intéz mindenkihez, hogy hétvégente locsoljon meg legalább egy fát, ezáltal biztosítva túlélését, és élhető környezetet a jövendő generációk számára.
Keanu Reeves (legutóbbi szerepei a cikkünk galériájában) és Alex Winter lesz a főszereplője Samuel Beckett Godot-ra várva című Broadway-produkciójának 2025 őszén, amelyet Jamie Lloyd rendez.
Azt gondolhatnánk, hogy ezen a héten mindenki a Deadpool & Rozsomákra volt kíváncsi, de ez nem igaz. Pontosabban nem teljesen igaz. Mert mindenki kíváncsi volt rá, csak épp még többen voltak kíváncsiak egy akció-vígjátékra. A szokásos heti toplistánk élén íg.
A volt feleségének köszönheti egy férfi a boldogságát. A haldokló asszony választotta ki számára a a tökéletes párt egy randiappon. Azóta a nő meghalt, ők pedig már össze is házasodtak.
Ma is kaptunk 10 újdonságot, köztük régi kedvencekkel, debütáló újoncokkal és nagy visszatérőkkel! Olyan műsorok landoltak a streamingen, mint például a nagyszerű 2013-as dráma, A nő, vagy az Instabil 2. évada.
Jómagam mindig is szerettem az úgynevezett állatos horrorfilmeket, így kimondottan megörültem annak, amikor ráakadtam az interneten jelen produkciónkra, ugyanis ha nem is tűnt elöljáróban egy zseniális alkotásnak Hank Braxtan Unnatural című filmje, de úgy éreztem, hogy egynek bőven meg fog majd felelni. Viszont sajnos nem így lett, ugyanis két kis
Harrison Ford a debütálására készül az MCU-ban az Amerika Kapitány: Szép új világgal, amelyben Thaddeus Rosst alakítja majd, egyúttal pedig ő lesz Vörös Hulk.
Quentin Tarantino Becstelen brigantyk című rendezését valószínűleg sokaknak nem kell bemutatni, ha valaki eddig mégis lemaradt volna róla, mától bepótolhatja a Netflixen.
A James Ellroy regényét feldolgozó Szigorúan bizalmas (L. A. Confidential) megrendezésével Curtis Hanson feliratkozott a figyelemre méltó rendezők virtuális listájára. Az 1997-es neo-noir-krimi ugyanis remek direktori munka, és közben igazi sztárparádét vonultat fel: Russell Crowe és Kevin Spacey mellett szerepet kap benne Kim Basinger, Danny DeVit
Ha késes fétised van, ez a te filmed, a film nagy részében késes szúrások, vágások és gyilkosságok vannak. Mindez azonban hihetetlen repetitív és unalmas, mert szinte minden harc pontosan ugyanolyan. A film egésze egy vonatban játszódik, ahol kb. kétféle kocsi van, és folyamatosan ugyanaz az akciójelenet játszódik le ezekben. Főszereplőink plot arm