Hírarchívum - Számítástechnika - 2024 augusztus

2024. augusztus 1. csütörtök

aug. 1
0:12
Kutatás: sokkal hamarabb lehetett élet a Földön, mint korábban gondolták (Liner)
A kutatók most üledékmagokat elemeznek Gabonban további bizonyítékok után kutatva.
aug. 1
0:16
Xbox Game Pass: hivatalos, hamarosan landol a Mafia: Definitive Edition (Liner)
Csak úgy pörögtek a pletykák az elmúlt napokban a Mafia: Definitive Edition érkezése kapcsán, most pedig a Microsoft végre hivatalosan is megerősítette!
aug. 1
4:42
Meglepő új funkciót kaphat a Play Áruház, eddig ennyit tudni (Liner)
Akkor is frissíthetünk majd egy alkalmazást a Play Áruházból, ha azt nem onnan szereztük be – az alkalmazásbolt már teszteli az újítást.
aug. 1
5:24
A Meta 1,4 milliárd dollárt fizet, mert hozzájárulás nélkül használt arcfelismerést (IT Business)
A Meta Platforms 1,4 milliárd dolláros peren kívüli megállapodást kötött Texas állammal, amely azt állította, hogy a Facebook anyavállalata milliók személyes biometrikus adatait gyűjtötte be a törvény által megkövetelt engedély nélkül. A texasi főügyész, Ken Paxton hivatala szerint ez a legmagasabb összegű egyezség, amelyet az állam által indított
aug. 1
5:42
Forradalmasítja a navigációt a Google, a Maps megkapja a Waze funkcióit is (Liner)
Nem egyesítik őket, inkább mindkét alkalmazást fejleszik.
aug. 1
7:24
"Szolgáltató iparágként tekintek a felsőoktatásra" (IT Business)
A magyar egyetemeknek nagy adósságuk van abban, hogy oktatási formáikat az új generációk igényeihez igazítsák, mondja Charaf Hassan. Az alapképzés megújításában ezért az egyik legfontosabb feladat az új módszerek és technológiák alkalmazása, a mester- és doktori képzésben a munkalehetőségekkel kell összhangba hozni az oktatást, hosszabb távon pedig
aug. 1
8:30
Hamis szerzői jogi problémákkal zsarolják a tartalomkészítőket a Meta platformjain (Bitport)
Az egyre terjedő csalási forma egyik kellemetlen eleme, hogy a bűnözők a közösségi óriás saját megoldását használják, amivel rögtön zárolni tudják az áldozat tartalmait.
aug. 1
10:30
VMware sebezhetőségre figyelmeztet a Microsoft (IT Business)
Egy nemrégiben felfedezett VMware sebezhetőség lehetővé teszi a hackerek számára a hypervisor adminisztrátori jogok megszerzését. Csak létre kell hozni egy új csoportot "ESX Admins" néven, és az automatikusan adminisztrátori jogokat kap az ESXi-rendszeren. A Microsoft sürgeti a VMware ESXi hypervisor felhasználóit, hogy tegyenek azonnali lépéseket
aug. 1
10:48
Bruno van Pottelsberghe a Budapesti Corvinus Egyetemen új rektora (IT Business)
Bruno van Pottelsberghe vette át augusztus elsejétől a Budapesti Corvinus Egyetem rektori pozícióját. A brüsszeli Université Libre de Bruxelles egyetemi tanárát Sulyok Tamás köztársasági elnök nevezte ki a Corvinus élére, megbízatása négy évre szól – közölte az egyetem csütörtökön az MTI-vel. A Magyar Közlönyben megjelent a Bruno van Pottelsberghe
aug. 1
11:00
Cracked Labs: ERP-vel is meg lehet figyelni a dolgozókat (Bitport)
A független osztrák kutatóintézet szerint olyan felügyeletet biztosítanak a munkáltatóknak, amely sértheti az alkalmazottak jogait.
aug. 1
13:30
Az "MI atyja", Alan Turing egy MI-alapú interaktív kiállításon szerepel (IT Business)
Alan Turing egy új, interaktív kiállításon fog "kérdésekre válaszolni". Turing élethű, MI-alapú mását a Bletchley Parkban, Milton Keynes közelében hozzák létre, amely egykor a brit második világháborús kódtörők titkos otthona volt. A látogatók kérdéseket tehetnek fel a Turingnak az életéről és munkájáról, a mesterségesintelligencia-karakter válasza
aug. 1
13:54
Turbó fokozatba kapcsolt Zuckerberg birodalma (Bitport)
A Facebookot és az Instagramot birtokló Meta bevétele és nettó profitja is hatalmasat ugrott. Mindez jó jön, mivel a cég tonnaszám önti a pénzt a mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejlesztésekre.
aug. 1
16:36
Motorost gázolt a Tesla önvezető módban. De ki a hunyó? (Bitport)
A rendőrség az autó vezetőjét tartóztatta le, de a baleset a Tesla önvezető technológiájával kapcsolatban is vet fel kérdéseket.
aug. 1
16:36
Hatályba lépett az EU mesterséges intelligenciáról szóló törvénye (IT Business)
2024. augusztus 1-jén hivatalosan is hatályba lépett az Európai Unió kockázatalapú szabályozása a mesterséges intelligencia alkalmazásaira vonatkozóan. Ezzel elindul a fokozatos megfelelési határidők sora, amelyeket a törvény különböző típusú MI-fejlesztőkre és kategóriákra fog alkalmazni. A legtöbb rendelkezés 2026. közepére lesz teljes mértékben
aug. 1
16:42
Új funkciók a MÁV okostelefon-alkalmazásában (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
aug. 1
18:36
Új Google Maps és Waze funkciók érkeztek (IT Business)
A Google új funkciókat jelentett be a Google Maps és a Waze alkalmazásokhoz. A fejlesztések segítségével még biztonságosabban juthatunk el az úti célhoz – állítja a vállalat. Az újítások közé tartozik, hogy könnyebben lehet jelenteni az építkezéseket, sávlezárásokat és rendőri jelenlétet, illetve jobban kiemelik a célállomást, a bejáratokat és a kö

2024. augusztus 2. péntek

aug. 2
5:24
A Tesla ismét gázolt: ezúttal egy motoros az áldozat (IT Business)
Egy Tesla Model S Full Self-Driving (FSD) üzemmódban volt, amikor elütött és megölt egy 28 éves motorost Seattle közelében. Ez legalább a második halálos baleset, amely az Elon Musk által nagy reményekkel támogatott technológiához köthető. Az 56 éves sofőrt emberölés gyanújával tartóztatták le, mivel bevallotta, hogy a mobiltelefonját nézte a vezet
aug. 2
7:12
Ügyvédi iroda vizsgálja az Intel processzorhibáit (IT Business)
Az Intel ellen csoportos kereset indulhat, mivel problémák merültek fel a 13. és 14. generációs processzoraik stabilitásával kapcsolatban. Az Abington Cole + Ellery ügyvédi iroda vizsgálatot indított egy lehetséges csoportos kereset ügyében: a weboldalukon elérhető űrlapon keresztül jelentkezhetnek a felhasználók. Az iroda részleteket egyelőre nem
aug. 2
8:24
Chrome-frissítés: a hibajavítások mellé egy új védelmi vonalat is kaptunk (Bitport)
A Chrome 127-es kiadása rengeteg rést befoltozott, de a fő újdonság egy a sütik biztonságát javító megoldás.
aug. 2
10:12
Újra sztrájkolnak a videojátékok hangjait adó színészek (IT Business)
A videojátékokban dolgozó színészek sztrájkba léptek a mesterséges intelligencia használata és a megélhetésükre vonatkozó fenyegetés miatt. Mindez újraélesztette a vitát arról, hogyan alkalmazkodik a szórakoztatóipar az új technológiákhoz. Jennifer Hale, egy elismert szinkronszínész, hangját több népszerű videojáték karakterének kölcsönözte, mint p
aug. 2
11:00
Pat Gelsinger nehéz napja: mínusz 15 és mínusz 20 százalék (Bitport)
Az Intel rossz eredményeket közölt és bejelentette, hogy az alkalmazottak 15 százalékának mennie kell. Utána a cég részvényei pár óra alatta elvesztették értékük ötödét.
aug. 2
11:12
Az Intel 17 ezres létszámleépítést jelentett be (IT Business)
Az Intel bejelentette, hogy több mint 15%-kal, azaz körülbelül 17,500 fővel csökkenti munkaerejét, és felfüggeszti az osztalékfizetést a negyedik negyedévtől, miközben a veszteséges gyártási üzletágának átalakítására koncentrál. A harmadik negyedéves bevételi előrejelzésük elmaradt a piaci várakozásoktól, mivel csökkent a hagyományos adatközponti f
aug. 2
12:42
Muníciót kapnak a telefonos csalók ellen az OTP-ügyfelek (Bitport)
A bank mobilos alkalmazásában hívás közben ellenőrizhető, hogy valóban a cég képviselőjével beszél-e az ügyfél.
aug. 2
13:18
Honor augusztusi promóciók: Honor 200 ajándék tablettel, Honor Magic6 Lite ajándék okoskarkötővel (Android Portál)
A HONOR folyamatosan új kedvezményekkel és akciókkal várja a fogyasztókat, és minden hónapban egyedi ajánlatokat kínál akár az üzletekben, akár a szoláltatóknál. Az aktuális kedvezmények folytatják a júliusi promóciókat, és továbbra is a HONOR 200-ra és a HONOR 200 Pro-ra vonatkoznak. Augusztus 31-ég minden vásárlás mellé jár egy HONOR Pad 8 tablet
aug. 2
13:36
Az Activision elismerte, megszaporodott a CoD-csalók száma, már dolgoznak a megoldáson (Liner)
Az Activision egy friss közleményben ismerte el a problémát, de már gőzerővel dolgoznak a megoldáson.
aug. 2
13:42
Blokkolták az Instagramot Törökországban (Telex)
Török források szerint ez válasz arra, hogy az Instagram eltávolított olyan bejegyzéseket, amelyekben török felhasználók részvétüket fejezték ki a Hamász politikai vezetőjének halála miatt.
aug. 2
14:12
Kiszivárgott videón a Google Pixel 9 Pro Fold (Android Portál)
Mostanra már ismered a forgatókönyvet – egy újabb nap, egy újabb Google Pixel 9 szivárgás. Ezúttal a Pixel 9 Pro Fold-ról van szó, ami a Google második hajlítható okostelefonja. Most kiszivárgott egy német nyelvű promóciós videó, ami néhány további részletet árul el róla. A videóból kiderül, hogy a Pixel 9 Pro Fold továbbfejlesztett kialakítással é
aug. 2
14:30
A család fekete báránya brillírozott az Apple-nél (Bitport)
Visszaestek az iPhone-bevételek és Kínában sem fut a szekér, de Cupertino így is történelmi negyedéven van túl. A szolgáltatások mellett mindez egy évek óta vergődő terméknek köszönhető.
aug. 2
16:00
ISO 27001 tanúsítvánnyal ismerték el a Samsung SmartThings platformját (Android Portál)
A SmartThings, a Samsung nemzetközi összekapcsolt élettérplatformja, megszerezte az információbiztonsági irányítási rendszerek (ISMS) nemzetközi szabványának az ISO/IEC 27001:2022 tanúsítványát. A minősítés elismeri a SmartThings információbiztonság terén elért eredményeit és szolgáltatásüzemeltetési képességeit, még mélyebb bizalmat építve az ügyf
aug. 2
16:36
EU-s petíció indult a játékkiadók gyakorlata miatt (Bitport)
A kezdeményezők azt szeretnék elérni, hogy az általuk megvásárolt videójátékokat ne tegye használhatatlanná az, ha kiadójuk felhagy a támogatással.
aug. 2
17:00
Kínok között halhatott meg az egyiptomi horrormúmia (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
aug. 2
17:12
2028-ban az okostelefonok többségén generatív MI fog futni (IT Business)
A globális generatív MI (GenAI) okostelefon-szállítások várhatóan elérik a 70%-os piaci részesedést 2028-ra, és 2024-ben több mint 360%-os növekedést mutatnak az IDC szerint. Az okostelefonipar jövője átalakul, mivel a globális GenAI okostelefon-szállítások 363,6%-kal nőnek majd 2024-ben, elérve a 234,2 millió egységet. Ez a 2024-es év teljes okost
aug. 2
17:24
Hatalmas létszámleépítést jelentett be az egyik legismertebb tech-cég (Liner)
Az Intel 15 ezer fős leépítést tervez a piaci kihívásokra reagálva.
aug. 2
19:18
A Galaxy S25 sorozat csúcskategóriás kamerákkal, kijelzőkkel és chip készletekkel érkezik majd (Android Portál)
A Samsung tegnap közzétette a második negyedéves eredményjelentését, és tartott egy konferenciahívást is, hogy válaszoljon az elemzők kérdéseire. A hívás során a vállalat vezetői megerősítették az Exynos 2500 létezését, és beszéltek a közelgő Galaxy S25 generáció frissítéseiről is. Daniel Araujo, a Samsung MX alelnöke, a következőket mondta: Különö
aug. 2
21:06
Ezekben a színekben jöhet az iPhone 16 (Android Portál)
Az iPhone 16 sorozat szeptemberben debütál, és már számos szivárogtatás megerősítette, hogy az alap iPhone 16 újratervezett külsővel érkezik. A legújabb megerősítés erről a Sonny Dickson által megosztott kép, amely az iPhone 16-ot öt színváltozatban mutatja be, ismét megerősítve az új, függőleges kamerarendezést. Az iPhone 16 fehér, fekete, kék, zö

2024. augusztus 3. szombat

aug. 3
0:12
Nem hosszabbítja meg a napi borozgatás az életünket (Liner)
Valószínűleg mindenki találkozott már azzal a bölcselettel, hogy napi egy pohár bor jót tesz az egészségnek, sőt, vérré válik és meghosszabbítja földi létünket. A Journal of Studies on Alcohol and Drugs című folyóiratban megjelent új kutatás szerint azonban ez nem teljesen így van. A kutatás vezetője, Dr. Tim Stockwell, a Victoria Egyetem kanadai i
aug. 3
6:24
Furcsa összefüggést mutattak ki az éghajlatváltozás és az időmérés között (Liner)
Egyre jelentősebb lehet az eltérés, ami okozhat még problémákat.
aug. 3
11:15
Egy autonóm robot elvégezte az első teljes fogászati beavatkozását (Bitport)
Történelmi pillanat a fogorvoslásban! Csak még azt nem tudni, hogy pozitív vagy negatív...
aug. 3
12:33
Gyermekek online adatvédelmi törvényének megsértése miatt indítottak pert a TikTok ellen (PhoneBazis)
Az Egyesült Államok Szövetségi Kereskedelmi Bizottsága (FTC) és az Igazságügyi Minisztérium pert indított a TikTok és annak anyavállalata, a ByteDance ellen a Gyermekek Online Adatvédelmi Törvényének (Coppa) megsértése miatt. A törvény előírja, hogy a digitális platformoknak értesíteniük kell a szülőket és megszerezniük beleegyezésüket, mielőtt sze
aug. 3
12:33
A sérült robot az MI segítségével alkalmazkodik, hogy a halakhoz hasonlóan ússzon (IT Business)
A halak uszonyai és a rovarok szárnyai a természet mérnöki csodái, amelyek ügyesen alkalmazkodtak környezetükhöz, hogy a vízben vagy a levegőben mozogjanak. Az évek során tudósok és mérnökök ezekhez a biológiai modellekhez fordultak, hogy fejlesszék az ember alkotta gépeket, így repülőgépeket és csónakokat terveztek szárnyakkal és uszonyokhoz hason
aug. 3
13:45
Bill Gates a Microsoft berobbanása előtt korszakos tanulmányt publikált a palacsintáról (Telex)
Pontosabban arról a matematikai problémáról, ahol egy palacsintatornyot kell méret szerint sorba rendezni. A megoldásánál harminc évig nem találtak hatékonyabbat.
aug. 3
14:45
A 2000-es éveket idéző, különleges Xbox-kontrollerrel érkezik a Microsoft (Liner)
Sokak számára maga a bejelentés is felér egy kisebb nosztalgiával.
aug. 3
16:57
Egy autonóm robot elvégezte az első teljes fogászati beavatkozását (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.

2024. augusztus 4. vasárnap

aug. 4
0:15
Warren Buffett eladta Apple részvényeinek majdnem felét (PhoneBazis)
Warren Buffett híresen hosszú távú befektetésekre fókuszáló cége, a Berkshire Hathaway az elmúlt negyedévben meglepő lépést tett, és eladta hatalmas Apple részvényeinek majdnem felét. Az omahai központú konglomerátum a negyedéves jelentésében közölte, hogy az iPhone gyártó vállalatban lévő részesedése 84,2 milliárd dollárt ért a második negyedév vé
aug. 4
0:19
A $PEPE, $SHIB, $PLAY, $PEPU és $Mgmes azok között a mém kriptók között, amelyekre érdemes figyelni augusztusban (PhoneBazis)
Ahogy a július véget ért, úgy tűnik, hogy az augusztus izgalmas hónapnak ígérkezik a kriptopénzek, különösen a mémérmék számára. A piac fellendülőben van, mivel a Fear and Greed Index most már “mohóságot” mutat, a Bitcoin pedig erősen tartja magát a 66 000 dolláros szintnél. Az Ethereum pedig szintén jól teljesít a 3300 dolláros szinten. Mivel
aug. 4
0:23
A ByBit elhagyja Franciaországot (PhoneBazis)
A ByBit kriptovaluta tőzsde bejelentette, hogy elhagyja Franciaországot, és ennek okaként a növekvő szabályozási nyomást jelölte meg. Az augusztus 1-jei bejelentés szerint a ByBit korlátozza a francia felhasználók számláit. Ezeket a számlákat “csak bezárás” üzemmódba állítják, és megtiltják számukra, hogy új pozíciókat nyissanak, vagy további befiz
aug. 4
7:21
„Határozottan elutasítom azt a jövőt, amelyet a Google hirdet” – Leállították a botrányos Gemini olimpiai reklámját (PhoneBazis)
A Google visszavonta Gemini nevű chatbotjának olimpiai reklámját, miután negatív visszhangot kapott amiatt, ahogyan egy kislány mesterséges intelligenciát használ egy rajongói levél megírásához. A „Dear Sydney” című reklámban egy kislány apja arra kéri a Gemini chatbotot, hogy segítsen megírni egy levelet lánya kedvenc sportolójának, az amerikai gá
aug. 4
9:21
A kriptósok fejét újra elcsavarta a 99Bitcoins (PhoneBazis)
A kripto befektetők a 99Bitcoins Token körül forognak, és mivel már csak három nap van hátra az előértékesítésből, mindenki próbál beszállni a játékba. Ez a Learn-to-Earn projekt már több mint 2,5 millió dollárt gyűjtött össze. A kriptooktatás tényleges jutalmakká alakításával a 99Bitcoins Token (99BTC) fejlesztői arra törekszenek, hogy minél több
aug. 4
11:27
Lézerrel és nyelvi modellekkel vennénk fel a kapcsolatot az idegenekkel (Liner)
A ChatGPT-t azonban csak úgy nem küldhetjük ki az űrbe, hiszen akár baj is lehet belőle.
aug. 4
12:09
Kiderült, miért vörösödünk el, amikor zavarba jövünk (Liner)
A válasz sokkal bonyolultabb, mint gondolnánk, csakúgy, mint a testünk működése.

Keresés