2024. augusztus 1. csütörtök

aug. 1
0:12
Elképesztő ütemben apad a Balaton, a Velencei-tónál pláne fokozott a tempó (AQUA)
A Balaton átlagos vízállása 12 centimétert csökkent az elmúlt három hétben, péntek reggel 108 centiméter volt. A szelesebb napokon napi egy centiméternyit is apad a tó vízszintje. A jelenlegi vízállás ugyanakkor igen optimálisnak számít nyár közepén. A Sió-zsilip természetesen zárva. A met.hu előrejelzései szerint a felhőátvonulásokból egy-egy zápo
aug. 1
0:12
Prosztata-és vastagbélrák - ez a közös a két betegségben (EgészségKalauz)
Bár a tüneteik különbözőek, mégis vannak hasonlóságok a két betegség között.
aug. 1
0:16
300 éves hagyomány: a rogoznicai festményhajóztatás (AQUA)
Több mint három évszázados hagyományt elevenítettek fel a festői szépségű turistafaluban, Rogoznicában. Vasárnap újjáéledt a hagyomány, és a Szűzanya festményét csónakkal vitték vissza a plébániatemplomból a Gradina-félszigeten lévő kápolnába. Az esemény szárazföldi és tengeri körmenetet is magában foglalt, nem csak számos hívőt, de rengeteg turist
aug. 1
0:16
Orvosmeteorológia: készítse fel magát a következő napokra, nehéz lesz! (EgészségKalauz)
Megint a rendkívüli kánikulával, és 35 C-fokot meghaladó hőséggel kell megküzdenie a szervezetünknek- figyelmeztet a Meteo Klinika.
aug. 1
0:20
Horvátország nyugodt csücske: Komiža (AQUA)
Vis sziget nyugati oldalán festői, gazdag tengeri hagyományokkal rendelkező városka fekszik, amely bájával és autentikus szellemiségével elnyeri az utazók szívét. Komiža egyedülálló szépségétől mindenkinek eláll a lélegzete, pedig már az oda vezető út is lenyűgözi az utazót, hiszen a hajóról – legyen az komp, vitorlás vagy motoros jacht – az Adria
aug. 1
0:20
Ezért fontos az, hogy jól válassza meg, milyen tejet fogyaszt (EgészségKalauz)
A tejfogyasztás fontos, ám nem mindegy, milyet is választunk.
aug. 1
0:24
Megnyílt a Kérész Központ, izgalmas programokkal várja a látogatókat (AQUA)
Bár a Kérész Központ a Tisza-tó legfiatalabb attrakciója, már komplett programsorral várja a látogatókat. A Tisza-tó partján, közvetlenül a tiszafüredi városi kikötő mellett lehet felfedezni a Tisza-tavi turisztikai térség legújabb attrakcióját, a Kérész Öko- és Aktív Turisztikai Központot. A létesítmény a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Önkormányza
aug. 1
0:24
Nyaralás, azaz hűsölés a tengerparton - A hőhullámok elől meneküljünk északra! (Utazási Élmények)
Bár még csak július van, már most látszik, hogy ez a valaha mért legmelegebb nyarunk. És ha arra gondolunk, hogy az eljövendő nyarak még ennél is tikkasztóbbak lesznek, kénytelenek vagyunk újragondolni a nyaralási szokásainkat. A magyarok által kedvelt mediterrán tengerpartokat érdemesebb lesz nyáron a hűvösebb északi partszakaszokra cserélni. A Ki
aug. 1
0:24
Szívinfarktus után - ez segíti a legjobban a felépüléshez szükséges életmódváltást (EgészségKalauz)
A Debreceni Egyetem kutatói szerint a szívinfarktus után szükséges életmódváltás megvalósításában igen nagy szerepe van a következőknek.
aug. 1
0:28
5 szuperjacht 1 hónap alatt: erőset ment tavasszal a Ferretti Custom Line (AQUA)
A Ferretti Csoport Custom Line divíziója egy hónap alatt öt szuperjachtot bocsájtott vízre tavasszal, ami ebben a szegmensben pláne lenyűgöző teljesítmény. Anconában igen szemléletes példáját mutatták be annak, mire képesek: a Custom Line egyetlen hónap alatt öt új szuperjachtot bocsátott vízre a Ferretti Group szuperjacht-gyárában. A flottában deb
aug. 1
0:28
A Stayin' Alive-on túl - slágerek, melyek segítik az újraélesztést (EgészségKalauz)
Ha esetleg nem jutna eszébe a Bee Gees slágere, ezek a dalok is segíthetnek az újraélesztésben.
aug. 1
0:32
A soha meg nem hódított horvát vár: a Nehaj-erőd (AQUA)
Senj városának jelképe az impozáns Nehaj-erőd, az egyetlen horvát terület, amelyet soha senki nem hódított meg. Senj történelmi tengerparti város Horvátországban, az Adriai-tenger partján, a Velebit-hegység lábánál. Középkori építészetéről ismert történelme egészen a római korig nyúlik vissza, jelképe, a Nehaj-erőd különleges helyszín déli szomszéd
aug. 1
0:32
Alacsony AMH érték - ezek az állapotok okozhatják (EgészségKalauz)
Az AMH értéke fontos mutatója a petefészek működésének, így csökkent mennyisége menopauza előtt komolyabb problémákat jelezhet.
aug. 1
0:36
Gyógyszerek, melyeket soha ne vegyen be kávéval (EgészségKalauz)
Vannak gyógyszerek, melyek hatását megváltoztatja a koffein, így azokat soha ne vegye be kávéval!
aug. 1
0:40
3 jel, amely arra utal, hogy ázsiai tigrisszúnyog csípte meg (EgészségKalauz)
Ön meg tudja különböztetni az ázsiai tigrisszúnyog csípését a többitől?
aug. 1
0:44
Mire jó az ashwagandha? Tényleg segítenek a jobb alvásban az ajurvédikus szerek? (EgészségKalauz)
Egyes divatos indiai alvástámogatókat gyakran javasolnak stresszoldásra, vagy a szorongás, álmatlanság ellen. Kombinálhatók-e a nyugati orvosi kezelés eszközeivel? Itt a szakértők válasza.
aug. 1
0:48
Ha nem jön álom a szemére - ezekkel a módszerekkel segítheti az elalvást (EgészségKalauz)
Ha egész éjszaka csak forgolódik és nehezen jön álom a szemére, próbálja ki a következő módszereket.
aug. 1
2:30
Diablo, kapaszkodj: tizenegy évvel a megjelenés után döntött hihetetlen rekordot ez az akció-RPG (InStyle Men)
Majdnem tizenegy évvel a megjelenés után új játékosrekordot felállítani? A Path of Exile-nak nem okozott gondot!
aug. 1
3:24
Milák Kristóf ezüstérmes 200 méter pillangón (Igényesférfi.hu)
Milák Kristóf címvédőként ezüstérmet nyert 200 méteres pillangóúszásban a párizsi olimpia szerdai napján.
aug. 1
3:30
Elképesztő ütemben nő a szupergazdagok száma (InStyle Men)
Négy év alatt bő harmadával emelkedhet tovább a jelenlegi becslések szerint.
aug. 1
3:30
Ez a tökéletes nyári ruha számodra az alakod szerint: mutatjuk melyik fazon áll rajtad a legjobban! (InStyle)
Néha úgy érzed, hogy nehezen találod meg a testalkatodhoz leginkább illő darabot? Akkor most segítünk egy kicsit!
aug. 1
3:54
A Midtjylland lesz a Ferencváros következő ellenfele (Igényesférfi.hu)
A dán Midtjylland lesz a Ferencváros ellenfele a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában.
aug. 1
3:54
Longevity: tölts minél több időt a családdal és a barátokkal (Igényesnő.hu)
Mitől érezzük boldognak, tartalmasnak az életünket?
aug. 1
4:18
Új területre tör be a Toyota, ezúttal a konyhában sikerült nem mindennapit alkotniuk (Infostart)
A vezető autógyártónak és csatolt márkáinak nem volt elég a tavalyi évben legyártott 11,5 millió autó, arra is maradt ideje, hogy kifejlessze hidrogénnel üzemelő kemencéjét.
aug. 1
4:24
Vesebiopszia (WebBeteg)
A vesebiopszia során a bőrön át, tűszúrással vesznek szövettani mintát a veséből. A beavatkozás éber állapotban, helyi érzéstelenítéssel történik. Különösebb fájdalommal nem jár, de a szúrás kellemetlen érzés, a vérzés kockázata miatt pedig a beavatkozást követően pár órás megfigyelés szükséges.
aug. 1
4:24
Netanjahu szerint egy megoldás van (Igényesférfi.hu)
Csak a háború folytatása teszi lehetővé számunkra, hogy közelebb kerüljünk céljainkhoz - közölte szerda esti tévés beszédében Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.
aug. 1
4:24
Mivel kecsegtet az utolsó nyári hónap? Horoszkóp 2024 augusztus (Bien)
Néhány kellemetlen ügy még elrendezésre vár, de ezeket nem érdemes tovább halogatni, mert csak a saját utadba görgetsz akadályokat.
aug. 1
4:30
Az inkontinencia 6 típusa (Vital)
Az inkontinencia, vagyis az akaratlan vizeletszivárgás sok embert érintő, rendkívül kellemetlen probléma, amelynek típusairól dr. Rákász István, az Urológiai Központ szakorvosa beszélt.
aug. 1
4:30
A top 7 legjobb étterem a Balaton partján: ezeket a helyeket nem szabad kihagyni idén nyáron (Joy)
Irány a Balaton, a legfinomabb fogásokért!
aug. 1
4:30
Máris megszületett az olimpia legjobb fotója? (InStyle Men)
Az ötkarikás játékokon nincs hiány emlékezetes pillanatokból. A brazil szörföző, Gabriel Medina ünneplése bevonul a klasszikusok közé.
aug. 1
4:42
Angelina Jolie kedvenc szérumáról azt állítják a vásárlók, hogy teljesen kisimítja a ráncokat! (InStyle)
40 év felett bármit is teszünk, bizony megjelennek azok az idegesítő kis ráncok, azonban egy jó arcszérummal sokat javíthatunk rajtuk: Angelina Jolie kedvencére több ezer vásárló esküszik!
aug. 1
4:48
5 egykori olimpiai sportág, amelyről nehéz elhinni, hogy a múltban a program része volt (Hamu és Gyémánt)
Az egész világ az olimpia lázában ég, ami nem is csoda, hiszen a négyévente megrendezett sporteseményen a világ legjobbjai versenyeznek egymással. Egy olimpiai cím nemcsak bőséges anyagi elismeréssel jár, de a győztesek örökre beírják magukat a sporttörténelembe is. Az olimpiák azonban régebben egészen máshogy zajlottak, mint manapság, ráadásul tel
aug. 1
4:54
Kutya féreghajtása: mikor és hogyan kell végezni? (Háziállat)
A kölyökkutyákat már az első oltást megelőzően érdemes 3 alkalommal orsóféreg elleni féreghajtó szerrel kezelni. 4 hónapos kor alatt galandféreg elleni kezelés indokolatlan.
aug. 1
4:54
Párizs turisztikai feketelistára került az olimpia miatt (Igényesférfi.hu)
Megint igazolást nyert, amit az idegenforgalmi szakértők már jó ideje hangoztatnak: a sportturizmus csak az olimpiánál kisebb léptékű rendezvények esetében tudja felturbózni a helyi vendéglátóipart. Az ötkarikás játékok lázában égő Párizs forgalmát a méregdrága szállások és jegyek, na meg a zsugori küföldiek taszítják mélypontra.
aug. 1
4:54
Olimpiai nyitóünnepség: "Itt mindenki hülye, csak én vagyok helikopter" (Képmás)
Nem sokkal az olimpiai megnyitó előtt azt mondtam a férjemnek: "Figyeld meg, hogy idén lesz drag queen meg valami kis utalás, amivel a sokszínűséget úgy éltetik, hogy közben fityiszt mutatnak a keresztényeknek" – Hát így legyen ötösöm a lottón! Jámbor-Miniska Zsejke véleménycikke.
aug. 1
4:54
20 perc alatt csökkentheted a stresszt ezzel a módszerrel (in.hu)
A kortizol nevű stresszhormon szintje mindössze 20 perc alatt csökkent az alábbi tevékenység elvégzése után.Egy 20 perces séta a természetben a leghatékonyabb módja a stresszszint csökkentésének, derült ki egy kutatásból.Mindössze 20-30 perc biztosította a legnagyobb csökkenést a stresszhormon, a kortizol szintjében Kritikus, hogy a kutatók által í
aug. 1
4:54
Ne tárold kint! 8 meglepő dolog, amiket mindig beltéren kell tartani (Bien)
Akár egy városi lakásban, akár egy külvárosi házban vagy egy hatalmas birtokon élsz, valószínűleg neked is korlátozott a tárolóhelyed. Éppen ezért teljesen normális, ha szívesen kipakolnál néhány zsúfoló dolgot a kültérre. Íme néhány meglepő dolog, amit jobb, ha nem tárolsz kint, hogy minél tovább jó állapotban maradjanak.
aug. 1
5:00
A belek és az agy kommunikációja (Vital)
A bél és az agy közötti kétirányú kommunikáció egy különleges információs hálózat révén valósulhat meg, ami az agyműködést is befolyásolja – mondja dr. Pászthory Erzsébet, a Gasztroenterológiai Központ gasztroenterológus, belgyógyász szakorvosa, akit arról kérdeztünk, miként hatnak egymásra a környezeti ingerek és a bél állapota.
aug. 1
5:18
Kánikulai meleg lesz, de nyakunkon a felfrissülés - figyelmeztetések, térkép (Infostart)
Megjelennek az égen a gomolyfelhők, de csütörtökön a legtöbb helyen a hőség lesz a domináns. Kevés helyen lehet zápor, esetleg zivatar.
aug. 1
5:18
A 15 kivédett halálos rúgás legendája (Telex)
Húsz éve olyasmi történt egy videójátékban, ami Maradona csodagóljához fogható a ’86-os focivébéről.
aug. 1
5:24
28 év után magyar csapatezüst férfi kardban (Igényesférfi.hu)
Magas színvonalú, emlékezetes mérkőzésen kikapott a döntőben a magyar férfi kardválogatott, így ezüstérmet szerzett a párizsi olimpia szerdai napján.
aug. 1
5:24
Svájci óragyártás a legújabb Bugattiban (Kronometer)
Nemrég mutatkozott be a Bugatti legújabb modellje, a Tourbillon, ami nem véletlenül kapta ezt a nevet. A Bugatti igazgatója, Mate Rimac elmondta, hogy tudatos volt az órás áthallás, amit semmi…
aug. 1
5:24
Magabiztosság, testtudat, helyes önkép, öröm – a tahiti tánc adományai (Nőiváltó)
Teodóra és férje, Hunor egy hátizsákkal járta be Japánt és Tahitit, stoppoltak hajót és nagykanállal falták az életet, miközben a kultúrából merítkezve Hunor dobolni tanult, Teodóra pedig profi módon elsajátította a tahiti táncot. Ma már itthon lépnek fel és tanítanak, a tahitiak életörömét adva át.
aug. 1
5:24
Mit jelent, ha gyakran remeg, rángatózik szemhéjam? Ez lehet az oka! (EgészségKalauz)
Ha a szem rángatózása hosszabb ideig, órákig vagy akár napokig tart, érdemes utána járni az okának.
aug. 1
5:24
Teszt: Derítsd ki, melyik szuperhős pasi lenne a tökéletes másik feled! (Bien)
Az évtizedek során véletlenül úgy alakult, hogy szinte az összes szuperhős pasi leírhatatlanul jóképű a filmvásznon, ezért mi nők sokszor elkalandozunk filmezés közben. Elképzeljük, ahogy minket mentenek ki az égő épületből és miattunk indulnak harcba a gonosszal. Most pedig azt is kiderítheted, hogy ki lenne a te szuperhősöd.
aug. 1
5:30
4 csillagjegy, akiből a legnagyobb eséllyel lehet pszichopata (Joy)
Mindig kell egy kis izgalom és őrület, de van, hogy a mérleg súlya picit átbillen. Ha kíváncsi vagy, kiknek a csillagjegye hordozza magában a személyiségzavar lehetőségét, olvass tovább - meg fogsz lepődni!
aug. 1
5:30
A három legkirályabb sci-fi játék - szerintünk (InStyle Men)
A látványvilág pazar, a történetük egyedi, a hangulatuk pedig felejthetetlen.
aug. 1
5:30
Hivatalos: Őket tartják minden idők legszexibb férfi úszó olimpikonjainak a világon - több százezer szavazat érkezett! (InStyle)
Az olimpikonok ezen szemrevaló listáján ráadásul egy magyar sportoló is helyet kapott.
aug. 1
5:36
Vajon biztonságosak a mai fogamzásgátlók? Ha igen, mennyire? (Vital)
A vérrögképződés és a hormonális fogamzásgátlás közötti kapcsolat több mint 50 éve ismert. Vajon mennyire biztonságosak a jelenleg forgalomban lévő modern fogamzásgátló tabletták, és mire kell figyelni a használatuk során? A kérdésre dr. Selmeczi Anna, belgyógyász, a Trombózis- és Hematológiai Központ orvosa ad választ.
aug. 1
5:42
Ez már biztos, a magas koleszterin örökletes (Vital)
Sokan úgy vélhetik, csak azokat fenyegethetik a szív-érrendszeri betegségek, akiknek az életmódjuk miatt magas a koleszterinszintjük. Holott genetikai okai is vannak a magasabb koleszterin értékeknek és más betegségekhez is, például pajzsmirigy alulműködéshez is társulhatnak magasabb értékek. Prof. Dr. Somogyi Anikó PhD, az Endokrinközpont endokrin

Keresés