Az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) minden évben felülvizsgálja a "kiemelkedő egyetemes értékű" helyszínekre vonatkozó jelöléseket, és új helyszíneket választ ki a világörökségi listára. A héten a szervezet 24 új UNESCO-világörökségi helyszínt jelentett be 2024-re, a történelmi épületektől és régészeti ter
Almapektin: a legtöbb háziasszony valószínűleg már találkozott vele ilyenkor, a kamra feltöltésének időszakában. Befőzéshez, sűrítéshez használjuk, hiszen egy kiváló zselésítő, gélképző anyag. Egy természetes rost, ami a megfelelően és pont érett almában nagy mennyiségben van jelen (a túlérett gyümölcsben már sokkal kisebb mennyiségben található),
A színésznő nemrég követni kezdett egy Blake Brown Beauty nevű Instagram-fiókot, melynek első képén egy nő tarkója és haja látható – utóbbi pedig nagyon hasonlít Lively jellegzetes, méz szőke hajára. Csak nem hajápolási márkáról van szó?Blake Lively szerdán megerősítette új szépségmárkájának elindítását. "Gyerekkorom óta, a kamaszkoron, a korai fel
Úgy tűnik, a Bridgerton-színész és barátnője az olasz napsütésben szórakozott.A friss fotókon a 31 éves Luke Newton Antonia Roumeliotival összebújva látható, amint az olaszországi Sorrentóban úszni mentek. Newtont úgy fotózták le, hogy a barátnőjét a vízben tartja, miközben a lány egy édes puszit nyom az arcára.Romantikus kiruccanásuk egy hónappal
Az ember ugyan nem lehet erősebb a természetnél, de mindazt, amit táplálékként kínál számunkra, morális kötelességünk óvni a pusztulástól és az azzal kapcsolatos tudást módszeresen továbbadni a következő nemzedékeknek. Többek között ez a fenntarthatóság és az ökológiai egyensúly alapja. Ezt a témát sajnos nem tudjuk holmi "gyümölcscukorral" megédes
Lisa Kudrow több mint 10 évig dolgozott a Jóbarátok című sorozatban, és imádta − de volt egy meglepő dolog, ami bosszantotta. A Conan O'Brien Needs A Friend podcast július 23-i epizódjában Kudrow elmondta, hogy a Jóbarátok forgatása közben gyakran idegesítette az élő stúdióközönség túlzó reakciója, amiről kollégája, Jennifer Aniston mesélt O'Brienn
A Duna House Cégcsoport közreadta havi Tranzakciószám Becslését és jelzáloghitel előrejelzését, amely szerint 2024 júliusában, országosan 11 538 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 115 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
Ország tortája - Az idén 18. alkalommal meghirdetett versenyen a jelentkezőknek úgynevezett szuperélelmiszereket kellett felhasználniuk, a szervezők ugyanis a gazdag beltartalmú értékekkel rendelkező, magyar alapanyagokra szerették volna felhívni a figyelmet.
A bűntudat nyomasztó fogalom, pedig nem kellene annak lennie. Az egészséges bűntudat kellemetlen érzés, nem nyomasztó. Az egészséges bűntudat olyan tettekre, változásokra sarkallja az embert, ami előnyére válik. Hiszen "csak" arról van szó, hogy érzékeljük "bűnünket", melyet a bűntudat hatására igyekszünk jóvátenni, s igyekszünk azt a bűnt legközel
A nyári hónapokban óriási sláger az ínycsiklandozó, lédús sárgabarack, a legtöbben azonban talán nem is tudják, mivel jár pontosan, ha minden nap eszünk pár szemet.
A délutáni órákban végzett mérsékelt vagy erős fizikai aktivitás a cukorbetegségben szenvedő felnőttek glikémiás kontrolljának javulásával jár – derült ki egy több mint 2400 elhízott, illetve túlsúlyos cukorbeteg alany bevonásával végzett amerikai vizsgálatból. Dr. Porochnavecz Marietta, diabetológus, belgyógyászt, a Cukorbetegközpont orvosát kérde
Katalin hercegné betegsége miatt csak ritkán jelenik meg nyilvános eseményeken, ám néhány hete úgy döntött, megnézi a wimbledoni teniszbajnokság döntőjét, ahol összefutott sógorával, Harry herceggel. A jelek szerint nagy volt az öröm, mikor meglátták egymást, ami azért is bír nagy jelentőséggel, hiszen Harry és testvére, Vilmos herceg kapcsolata a
Az életnagyságúnál körülbelül ötször nagyobb szobor sok vita tárgya volt.A Palm Springs-i Művészeti Múzeum előtt 2021 óta álló, 8 méter magas Marilyn Monroe-fémszobor hosszadalmas jogi csatározás után egy városi parkba költözik.Seward Johnson Forever Marilyn című alkotása Billy Wilder Hétévi vágyakozás (1955) című vígjátékának ikonikus jelenetét ör
Az utóbbi évtizedben sorra kerültek filmvászonra a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek pop ikonjai. A legtöbb film átütő sikert aratott és óriási népszerűséget hozott a zenészek többnyire addig ismeretlen megformálójának.
Miután elmosogatsz a konyhai szivaccsal, bizonyára nem sokat törődsz vele. Valószínűleg csak hagyod megszáradni a mosogató szélén vagy egy praktikus tartóban a következő használatig. Bár nem kell túl sokat aggódnod a konyhai szivacs miatt, érdemes gyakran cserélni. Ha ezt nem teszed meg, az edényeid nem biztos, hogy olyan tiszták lesznek, mint szer
Szervezetünkben bőrünkre jelentik a közvetlen külső környezeti hatások a legnagyobb veszélyt. Hogy sokáig egészséges maradjon, érdemes odafigyelnünk már fiatal kortól kezdve ezeknek az ártalmas hatásoknak a csökkentésére. Nyáron ez elsősorban az UV védelmet jelenti, de a szakember szerint ugyanilyen fontos megóvnunk bőrünket a füsttől is.
Ha emlékeim nem csalnak, általános iskola alsó tagozatában ismerkedtünk meg az erdő fogalmával. A negyedik osztályos tankönyvek gazdagon illusztrálták a növényvilág szintjeit, az avarban megbúvó állatokat, a lombhullató fák típusait. Mégis: két évtizednek kellett eltelnie, hogy valóban megismerjem ezt az elbűvölő világot, és biztos kézzel gyűjthess
A kullancsok számos betegség kórokozóit terjeszthetik. Ezek közül az egyik legveszélyesebb a kullancs-encephalitis, ami nagyon súlyos agyvelő-, gerincvelő- és agyhártyagyulladást és okozhat. Prof. Dr. Mészner Zsófia, a Gyermekgyógyászati Központ csecsemő és gyermekgyógyász, infektológus, védőoltási szaktanácsadója elmondta, hogy a betegség gyógyít
A bakteriális hüvelyfertőzés vagy más néven bakteriális vaginózis a hüvelygyulladások egyik formája. Lényege, hogy a hüvelyben a normál mikrobiom összetétele megváltozik: egyes (a hüvelyben kis számban egyébként normálisan is megtalálható) baktériumok elszaporodnak, miközben a normál hüvelyflórát védő Lactobacillusok száma csökken.
Már a '80-as években is megpróbálták kipucolni Párizs folyóját, de az akkori polgármester kudarcot vallott. Ma már ökológiailag sokkal jobban áll a Szajna, kérdés, hogy sikerül-e az úszáshoz is fenntartani a vízminőséget.
A 25 éves sportolót az utóbbi esztendőkben nem kímélte az élet: hatszor kapta el a koronavírust, súlyos golfkocsi-balesetet szenvedett, erekciós problémák gyötörték, sőt egy alkalommal lélegeztetőgépre is kötötték. Victor Johansson e pokoli kálvária dacára most mégis visszatért a medencébe, ráadásul nem kisebb eseményen bizonyíthat, mint a párizsi
Az Edox neki feszült a CO-1-nek, változtak fontos részletek, színek és megoldások (pl. monoblokk kerámia lünetta), mi meg szanaszét analizáljuk a fejlesztéseket. Dávid rögtön menne is a Balatonra hajózni —…
Az elmúlt egy évtizedben nem igazán találkoztam olyan nővel, akinek a férfi vezető oktatója ne okozott volna kellemetlenségeket. De vajon m történik a színfalak mögött?
Minden óvintézkedés ellenére és a legnagyobb odafigyelés mellett is előfordulhatnak kisebb-nagyobb balesetek, rosszullétek az utazás, nyaralás ideje alatt. Ezek gyors kezeléséhez ad tanácsokat dr. Hidvégi Edit gyermekgyógyász, illetve azt is elmondja, mi az, ami feltétlenül kerüljön az úti házipatikába.
Jobbágy Ágoston Gusztávné, született Vissy Ilona 109 éves lesz augusztus 5-én. 1915-ben, az első világháború idején jött a világra, aztán sorra megélte – és túlélte – valamennyi huszadik századi kataklizmát.
Ádám Klárit, Sutyit 5 évesen felfedezte magának a filmipar az 1930-as években. A legnagyobbakkal játszott a cserfes kislány, akinek mindenki fényes jövőt jósolt.
Hámori korábban úgy nyilatkozott Khelifről, hogy akik engedték elindulni, biztosan meggyőződtek róla, hogy nő. Ugyanakkor készül az összecsapásra és ezek a kérdőjelek az algériaival kapcsolatban csak még értékesebbé tennék a győzelmét, ami a célja.
Az augusztusi újhold büszkeségünkkel, önbecsülésünkkel kapcsolatos kérdéseket boncolgat. Érdemes a belső értékeink fejlesztésére fókuszálni, megmutatni fényünket másoknak és elismerni környezetünk erőfeszítéseit. Augusztus 5-én elindul a retrográd Merkúr idei második periódusa. Hajlamosak lehetünk kritizálni párunkat, meglátni párkapcsolatunk hiány
Mindannyian látunk bizonyos divatcikkeket amelyek szinte mindenhol ott voltak az elmúlt néhány hónapban. A Lyst Index, amely több mint 200 millió vásárló és 17 000 márka viselkedését elemzi, hogy meghatározza az év legkeresettebb márkáit és termékeit, kiadta a második negyedévi jelentését. Íme 2024 legmenőbb divatcikkei!
A minőségi kikapcsolódás és egy pihentető kültér hatalmas ajándék, amit te is élvezhetsz a saját kertedben vagy teraszodon. Szerezz be mindent, ami ahhoz kell, hogy az otthoni pihenés egy wellness szálloda relaxáló környezetére hasonlítson. A 10 napos SpaTrend Expón inspiráló ötletek, izgalmas programok és a legújabb termékek, trendek várnak napern
Sokunk számára jó ötletnek tűnhet mindennap ugyanazt enni, főleg, ha az tápláló és már a receptje is a kisujjunkban van. Táplálkozási szakértők azonban nemrég felhívták a figyelmet, hogy az egyhangú étrend számos káros hatással járhat.Miközben megszokottá válhat, hogy ugyanazokat az ételeket esszük hétről hétre, lehet egy pont, amikor már ez átford