A húgycsőgyulladás nem azonos a felfázással, bár a két betegség tünetei hasonlóak lehetnek. Ám a kezelés miatt fontos a kettő között különbséget tenni.
A visszértágulatok nemcsak esztétikailag zavaróak, de fájdalmasak is lehetnek, sőt, akár súlyos szövődményeket is okozhatnak. Lássuk, miket érdemes ilyenkor kerülni, nehogy súlyosbodjon az állapota.
Hosszabb távon az lenne a kívánatos, ha képesek volnánk keresztülhatolni a sztereotípiák vakító ködén, és olyan tisztán, elfogulatlanul szemlélnénk embertársainkat, ahogy saját magunkat. De vajon eljuthatunk-e a megértés e különösen magas fokára az elidegenedés évezredében?
A társfüggőség olyan kapcsolati dinamika, amelyben az egyik személy érzelmi vagy mentális jólléte szorosan összekapcsolódik egy másik személy viselkedésével vagy érzelmi állapotával. Ezzel a jelenséggel rendszerint olyan kapcsolatokban találkozhatunk, ahol az egyik félnek komoly problémái vannak, és a másik személy ebben őt "kiszolgálja", akkor is,
Nemrégiben izgalmas utazást tehettünk a hazai tejipar világába a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatóinak segítségével. Megtudhattuk, hogy a kecsketejet az 1900-as évek elején gyógyhatású készítményként használták a tüdőszanatóriumokban, és hogy a szarvasmarhák között is létezik úgynevezett "önfeláldozó" fajta. Lássuk, mi mindent érdemes m
Baráti hangulat, szúnyogok döngő hada, ínycsiklandó illatok. A grillezés az egyik kedvenc nyári tevékenységünk, de sajnos minden évben számos baleset, égési sérülés történik, különösen, ha egy kis alkohol is fokozza a jókedvet. Hogyan kerüljük el az égési sérüléseket? Mit tegyünk, ha megtörtént a baj?
26 hetes terhes vagyok, és 4-5 hete nagyon fáj a derekam. Korábban, a terhesség előtt is volt már hasonló problémám, akkor fájdalomcsillapító és izomlazító szokott használni, de most nem merek gyógyszert szedni. Érdekelne, van-e valamilyen alternatív megoldás, mert még csak most kezd nőni a pocakom – mi lesz később?
A hagyomány és a megújítás kovászából sült az idei Szent István-napi kenyér és Innovatív kenyér, amelyeket a Szent István Nap helyszínein is megkóstolhatnak a látogatók.
A fokhagyma héját nem egyszerű művelet leszedni, néhány okos trükkel pár másodperc alatt megszabadulhatsz a feleslegtől. A fokhagyma héját nem egyszerű művelet leszedni, néhány okos trükkel, egy-egy egyszerű húzással azonban rekordidő alatt megszabadulhatsz a feleslegtől. Guríts és roppants Gurítsd végig az asztalon a fokhagymafejet úgy, hogy közbe
Pascal Jansen vezetőedző szerint elsősorban a helyzetkihasználáson kell javítania a Ferencvárosnak ahhoz, hogy kedden a hazai visszavágón kétgólos hátrányból megfordítsa a Midtjylland elleni párharcot a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában.
Egy új okoseszköz magányos fiataloknak szeretne társaságot biztosítani. A "barát" névre hallgató nyaklánc szüntelenül készen áll meghallgatni a tulajdonosát, és a telefonjára érkező üzenetek formájában kommentálja is a körülötte zajló eseményeket. Lehet, hogy ez a megoldás az elmagányosodás problémájára?
A szakemberek még sosem találkoztak ennél idősebb egyeddel, a szerencsések pedig Magyarországon is találkozhattak a matuzsálemi korban lévő fekete gólyával. Hajdú Tamás természetvédő és Nagy Gábor természetvédelmi őrök vették észre a világ legidősebb gólyáját, amelyet még fióka korában, 2003-ban gyűrűztek fel. A 21 éves madárhoz tartozó 50
A különböző tepsik konyhánk alaptermékeit képzik, hiszen a mennyei sült húsoktól kezdve a finom köreteken át egészen a habos-babos süteményekig szinte bármit megsüthetünk bennük. Azonban csak akkor tudjuk rendeltetésszerűen használni őket, ha mindig tiszták, és az előző sütés maradványai nem éktelenkednek rajtuk. De vajon hogyan szabadulhatunk meg
Ételmérgezési-szakértő olyan hat élelmiszerről állított össze listát, melyek fogyasztása túl kockázatos az emberi egészségre nézve, így jobb, ha teljesen elkerüljük őket. Bill Marler ügyvédként dolgozik és főként olyan éttermek ellen pereskedik, melyek élelmiszer-vírusok kitöréséért voltak felelősek. Gyakorlata során több mint 800 millió dollárt ny
A US News "Best Global Universities" most megjelent 2024-es rangsorában, szív- és érgyógyászat területen a tavalyi eredményéhez képest 12 helyet lépett előre a Semmelweis Egyetem, így már a 31. pozícióban található; az Európai Unión belül a 11. - tudatta az intézmény a honlapján pénteken.
Jóllehet az akció már közel egy hete megkezdődött, ukrán részről most először erősítették meg hivatalosan, hogy az ukrán hadsereg behatolt Oroszországba, és hadműveletet hajt végre a kurszki régióban.
A modern és hagyományos magyar alapanyagokat ötvöző, különleges süteménnyel ünnepelhetjük az idén Magyarország születésnapját. A Magyarország Tortája címet elnyert, Mákvirág fantázianevű édességet – amely a váci Édes Vonal Cukrászda alkotása – augusztus 19-től vásárolhatják meg az érdeklődők a Szent István Nap rendezvénysorozaton és a kijelölt cukr
Igen, a Twilight-rajongókat tényleg minden Is érdekel a sztorival kapcsolatban: például az, hogy szeretkezhetett Bella a vámpír pasijával, ha annak már az ölelése sem volt túl szívmelengető.
A Z generáció fiataljai fokozatosan lépnek be a munka világába, így a mai vállalatoknál már akár négy generáció is dolgozhat együtt, és mint tudjuk, minden generáció más-más igényeket támaszt egy munkahelyen. Ahhoz, hogy a vállalatok az eltérő igényű és elvárású munkavállalóikat ne csak bevonzzák, hanem meg is tartsák, minden eddiginél innovatívabb