2024. augusztus 2. péntek

aug. 2
0:12
Mától hatályos a nagy változás a hazai fogyasztóvédelemben (Infostart)
Augusztus 1-jétől a nemzetgazdasági miniszter lett a kormány fogyasztóvédelemért felelős tagja, eddig az igazságügyi miniszter látta el ezt a feladatot.
aug. 2
0:12
"Emlékek" – Vajna Tímea soha nem látott, szívbe markoló képet osztott meg Andy Vajnáról annak születésnapján (Blikk)
Vajna Timi évekkel Andy Vajna halála után is nehezen viseli, hogy a filmes nincs többé. Elhunyt férjéről többszörösen is megemlékezett ma, hiszen az most lenne 80 éves. Ezúttal egy soha nem látott képet rakott ki.
aug. 2
0:12
Ez lett az ország kenyere 2024-ben (Mindmegette)
Rekordszámú nevezés érkezett a XIII. Szent István-napi Kenyérversenyre! A Magyar Pékszövetség idén is 3 kategóriában írta ki versenyét, amelyre közel 100 pékárut neveztek a magyar tulajdonú sütőipari vállalkozások.
aug. 2
0:12
Megvan az ország tortája (Infostart)
A váci Édes Vonal cukrászda cukrásza, Kovács Alfréd Mákvirág nevű, mákos-feketeribizlis-feketeszezámos kreációja nyerte el idén a Magyarország tortája címet. Cukormentes díjazott is van.
aug. 2
0:12
Akkora balhé tört ki a repülőn egy takaró miatt, hogy törölni kellett a járatot (Blikk)
Elképesztő videó került fel a netre az Air Canada egyik repülőgépéről. A Marokkóból Kanadába, Montrealba tartó járat útját meg kellett szakítani, miután a légiutas-kísérő a torka szakadtából üvöltött az egyik utassal. Állítólag a konfliktus az utas és a személyzet között azután robbant ki, hogy az utas egy takarót kért.
aug. 2
0:12
Kl-selejtező: megvan a Puskás Akadémia ellenfele (Infostart)
Az örmény Ararat-Armenia lesz a Puskás Akadémia FC ellenfele a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező harmadik fordulójában.
aug. 2
0:12
Mintegy 100 postahivatalt zárhattak ma be váratlanul (Blikk)
A hírek szerint augusztus 1-jével mintegy 100 postahivatalt zárhattak be országszerte. Főleg a kistelepüléseken lévő hivatalokat érintette az intézkedés, ám fővárosiak is akadnak közöttük. A cég eddig nem beszélt a bezárásról, ami miatt rengeteg postás vesztheti el a munkáját, nem beszélve arról, hogy sok településen maradnak posta nélkül az embere
aug. 2
0:12
Nagyszabású orosz–nyugati fogolycsere van a levegőben – itt a teljes névsor (Infostart)
Csütörtökön egyre több jel utalt arra, hogy orosz–nyugati fogolycsere van a levegőben. Szerdán eltűnt a börtönből az orosz-brit kettős állampolgárságú ellenzéki aktivista, Vlagyimir Kara-Murza. Fehéroroszországban pedig kegyelmet kapott egy halálra ítélt német férfi.
aug. 2
0:12
Átvette az NGM a HungaroControl irányítását (Infostart)
2024. augusztus 1-jétől a Nemzetgazdasági Minisztérium közvetett irányítása alá került a HungaroControl Zrt., amelynek feladata a repülésbiztonság magas szintjének biztosítása - jelentette be csütörtökön a minisztérium.
aug. 2
0:12
Woody Allen-világpremier lesz Budapesten! – "Az ő nevét meg kell fizetni" (Blikk)
A világon először hazánkban mutatják be Woody Allen legújabb darabját, amelyet a pandémia alatt kezdett el írni. A Brooklyni mese című előadást jogait az Orlai Produkció szerezte meg, a pörgős és szellemes, sziporkázó humorú vígjáték bemutatója október 4-én lesz a Belvárosi Színházban.
aug. 2
0:12
Három tényező, amellyel minden cégnek számolnia kell a sikerért (Behaviour)
A dolgozók világszerte ugyanolyan elkötelezettek a munkahelyükön, mint egy évvel korábban. Figyelemre méltó, hogy az elköteleződést sokkal inkább a kiváló vezetők generálják, mintsem az olyan makrogazdasági tényezők, mint az egyes országok munkaerő-politikája és munkaerőpiacának mozgásai.   A Gallup "State of the Global Workplace" jelentése szerint
aug. 2
0:12
Simonka György elindul a 2026-os parlamenti választáson (444.hu)
Visszaszerezné választókerületét a költségvetési csalással vádolt egykori fideszes képviselő.
aug. 2
0:12
A megkeresett 165 Libanonban élő magyar közül 18-an repültek haza külügyminisztériumi segítséggel (444.hu)
Rajtuk kívül még tizenegy külföldi volt a honvédségi repülőn.
aug. 2
0:12
Legyőzte a spanyolokat, negyeddöntős a női kézilabda-válogatott (444.hu)
Most is megnehezítettük a saját dolgunkat, de az utolsó percekben meggyőzően játszott, és megérdemelten nyert a Vámos Petra vezette csapat.
aug. 2
0:12
Olvadékcsapda érkezett Oroszországból Paksra (444.hu)
A berendezést leúsztatták a Dunán.
aug. 2
0:12
244 nap után visszatért a halálból, majd elhunyt a 22 éves fiatal (Ripost)
Nem sokáig élvezhette új életét a halálból visszatérő srác.
aug. 2
0:12
"Észrevétlenül boszorkánnyá váltam" - Eszter lelkeknek segít a túlvilági átkelésben (Ripost)
Eszter pár éve fedezte fel mágikus képességeit.
aug. 2
0:12
A 17 éves Czifra Bettina Lili 21. lett a női tornászok egyéni összetett döntőjében (m4sport.hu)
Czifra Bettina Lili a 21. helyen végzett a női tornászok egyéni összetett fináléjában csütörtökön a párizsi olimpián.
aug. 2
0:12
Katalin hercegné nagyon aggódik, és nem is alaptalanul: radikálisan változhat a megítélése ezután (Glamour)
Katalin hercegné állítólag szorongani kezdett, miután megtudta, hogy készülőben van egy új sorozat, melynek központjában a királyi család áll. Bár a produkció elméletileg fikció, jó néhány dolog párhuzamban áll benne a valósággal.
aug. 2
0:12
"Nyaktól lefelé lebénult" - focista akart lenni a 13 éves fiú, most az életéért küzd (BorsOnline)
A fiatal jelenleg életveszélyes állapotban, mesterséges kómában fekszik a kórházban.
aug. 2
0:12
Könnyed sikerrel folytatták a magyar férfi pólósok (BorsOnline)
Győzelemmel folytatta a magyar férfi vízilabda-válogatott a párizsi olimpián.
aug. 2
0:12
Hatodik a magyar női úszóváltó Párizsban (Magyar Hírlap)
Az ausztrálok nyerték a női 4x200 méteres gyorsváltót az olimpián.
aug. 2
0:12
Csak egy baklava ára: ennyibe kerül a biztonságunk nyaralás alatt (Bank360 blog)
Mindössze napi néhány száz forintból kijön egy külföldi utazás biztosítása, akár akkor is, ha elhagyjuk a kontinenst. Ha az utazásunkhoz illeszkedő biztosítást választunk, anyagi és ügyintézési segítséget is kapunk a biztosítónktól, például akkor, ha már fél napja nem indul a repülőnk vagy ha lekéstük a csatlakozást.
aug. 2
0:12
"Jó eséllyel maga Ursula von der Leyen javasolta Ukrajnának, hogy zárja el a kőolajat" (Tudás.hu)
Jó eséllyel Brüsszel, sőt maga Ursula von der Leyen javasolta azt Ukrajnának, hogy ne engedje át az orosz kőolaj jelentős részét – mondta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a közmédia csatornáin. Menczer Tamás az M1 és a Kossuth rádió műsoraiban arról beszélt, hogy az ukrán döntés veszélyezteti Magyarország és Szlovákia energiabiztonságát, holo
aug. 2
0:12
"Ebbe bele lehet halni" – az olimpiai bajnok Kós Hubert a Mandinernek (Mandiner)
Az utolsó 50 méter döntött a győzelemről, mondta lapunknak a friss olimpiai bajnok Kós Hubert, aki beszélt arról is, mi volt a győzelem kulcsa, és hogyan ünnepli meg az aranyérmet.
aug. 2
0:12
A magyar sztárbokszoló, Kokó is reagált Hámori Luca nemi tesztet bukó ellenfelére (Magyar Nemzet)
Kovács "Kokó" István szerint a kromoszómaproblémás nők indulása nemcsak igazságtalan, de veszélyes is a küzdősportokban.
aug. 2
0:12
5-0-s összesítéssel jutott tovább a Paks a Konferencia Liga selejtezőjében (Liner)
Több mint magabiztosan jutott tovább a Paks a Konferencia Liga selejtezőjében, idegenben sem kaptak gólt.
aug. 2
0:12
Hatalmas, labirintusszerű építményt találtak Kréta szigetén (Helló Magyar)
A görög kulturális minisztérium nemrég jelentette be, hogy a minószi régészetben egyedülálló építményt tártak fel a krétai Kastelli város közelében végzett ásatások során.
aug. 2
0:12
Gyümölcsös krémsajtos pite Borbás Marcsitól (egy.hu)
Pite a javából! Borbás Marcsi receptje
aug. 2
0:12
Meghalt a Leicester bajnoki címének fontos szereplője (Sportal)
Gyászol az angol labdarúgás, 60 éves korában elhunyt Craig Shakespeare labdarúgóedző.
aug. 2
0:12
Leteszteltük, hogy tényleg olcsóbb-e az Adria, mint a Balaton (Telex)
Annak jártunk utána, hogy igaz-e a legenda, miszerint ma már a horvát tengerpart is olcsóbb a Balatonnál. Egyik stábunk Rijekában, a másik Siófokon töltött el egy napot.
aug. 2
0:12
Egyre többen halnak meg a hőség miatt Európában a WHO szerint (Telex)
A WHO arra figyelmeztet, hogy ugrásszerűen fog emelkedni az extrém hőhullámok halálos áldozatainak száma a következő években.
aug. 2
0:12
Négyen nézték a kocsiban, ahogy a sofőr elüt egy fiatal lányt a zebrán Békéscsabán (Telex)
A sofőr és négy utasa később visszament a helyszínre, de nem szóltak a rendőröknek, hogy közük van a balesethez. Az eset még májusban történt, az ügyet most zárták le.
aug. 2
0:12
Nekiment Lázár János Mészáros Lőrinc egyik legfontosabb cégének (Telex)
"Tetszettek volna gyorsabban, olcsóbban és jobban dolgozni!", üzeni a miniszter Mészáros Lőrinc cégének, ami szerinte megzsarolta megrendelőjét, az államot.
aug. 2
0:12
Az országjáró szamaras fiú apja is beszáll a gyaloglásba, csak helyben (Telex)
Bejegyzésében azt írta: bebizonyítja, hogy amit fia tesz, az nem állatkínzás.
aug. 2
0:12
Videón Kós Hubert olimpiai aranyat érő úszása (Telex)
Négy tökéletesen összerakott hosszal lett meg az első magyar arany.
aug. 2
0:12
Összeszedte magát a Paks, sima kettős győzelemmel jutott tovább a Konferencia Ligában (naphire.hu)
A Paks kettős győzelemmel jutott tovább a ciprusi AEK Larnacával szemben a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójából
aug. 2
0:12
Itt az UNESCO új világörökségi listája: 24 csodás helyszínt vettek fel rá (in.hu)
Az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) minden évben felülvizsgálja a "kiemelkedő egyetemes értékű" helyszínekre vonatkozó jelöléseket, és új helyszíneket választ ki a világörökségi listára. A héten a szervezet 24 új UNESCO-világörökségi helyszínt jelentett be 2024-re, a történelmi épületektől és régészeti ter
aug. 2
0:12
Újabb korlátozások Velencében: tilos a hangosbeszélő, és egy turistacsoport maximum 25 fős lehet (Telex)
Az intézkedéseket megszegők 10 ezertől 500 ezer forintnyi euróig terjedő bírságra számíthatnak.
aug. 2
0:12
Végre Tori Spelling is el tudta mondani, mit érzett Shannen Doherty halálával kapcsolatban (Sassy)
"Végső soron megkaptuk azt az időt, hogy visszamehessünk és azt mondjuk, hogy 'Mindez nem számít’" – mondta a régi barát.
aug. 2
0:12
Fetás-paradicsomos tarte (Street Kitchen)
Ez a tarte magában foglal mindent, ami nyár: érett paradicsom, friss fűszernövények, ropogós leveles tészta és a feta sajt, ami elmaradhatatlan minden nyári saliból. Lényegében egy pizza is lehetne, de annál sokkal királyabb. Annyira harmonikusak benne az ízek, hogy mindenki kedvence lesz.
aug. 2
0:12
Az Eu-ban már minden harmadik új gyógyszer speciális hűtést igényel (Gyártástrend)
Egyre több speciális hűtést igénylő gyógyszert állítanak elő. Ez köszönhető a biológiai gyógyszerek térnyerésének is, amelyek egyre fajsúlyosabb szerepet kapnak a hagyományos kémiai úton előállított termékekkel szemben. Az Eu-ban nagyjából már minden harmadik új gyógyszer biotechnológiai eredetű, ezekhez pedig a megfelelő logisztikai szolgáltatások
aug. 2
0:12
Kiderült, melyik a legveszélyesebb olimpiai sportág (InStyle Men)
A csúcsteljesítmények hajszolása, a határon teljesítés magában hordozza a sérülés kockázatát. De mennyire?
aug. 2
0:12
Engedély nélkül indult el egy InterCity Balatonboglár állomásról (Liner)
Szerencsére vészhelyzet nem alakult ki, ugyanakkor jelentős késésekre kell számítani a Budapest-Székesfehérvár-Nagykanizsa vonalon.
aug. 2
0:12
Az Alzheimer-kór új vérvizsgálata 90% pontossággal azonosítja betegséget (EgészségKalauz)
Az Egyesült Államokban már forgalomba is került a teszt.
aug. 2
0:12
A Google Chrome ezentúl jobb védelmet biztosít a jelszóval védett fájlok letöltésekor (ICT Global)
A Google Chrome mostantól „gyanús” és „veszélyes” kockázati besorolású figyelmeztetéseket jelenít meg a jelszóval védett fájlok letöltésekor és több információt tartalmazó riasztást is ad az esetlegesen rosszindulatú letöltött fájlokról.
aug. 2
0:16
Már a szomszédunkban terjed a rettegett vírus (Infostart)
Azonnal értesíteniük kell a juh- és kecsketartóknak az állatorvosokat és az állategészségügyi hatóságot, ha az állományaikban a kiskérődzők pestisére (peste des petits ruminants, ppr) utaló jeleket látnak – olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal felhívásban.
aug. 2
0:16
Mit igyunk a strandon a Balcsinál? (Blikk)
Hát, a Balcsinál készülő dolgokat. Mert a Balatonnak van saját kulturális és borkulturális arculata, sőt, ma már pompás kisüzemi sörök is készülnek a parton.
aug. 2
0:16
Gyűjtsd be a nyár ízeit: így készül az őszibarackbefőtt cukormentesen (Mindmegette)
Ha eddig azért nem foglalkoztál a befőzéssel, mert úgy érezted, nagyon bonyolult a feladat és túl sok időt vesz el az életedből, jó hírünk van: ezt a cukormentes őszibarackbefőttet egyszerűen és gyorsan a kamrádba varázsolhatod.
aug. 2
0:16
Kós Hubert a győzelem után: csak az olimpián lehet olimpiát nyerni (Infostart)
A 21 éves magyar olimpiai bajnok csak érdekes kék színű nadrágjában tud 1 perc 55 másodperc alatti időt úszni, és azt üzente Kovács Benedeknek, hogy kösse fel a gatyát, és négy év múlva együtt álljanak olimpiai dobogóra - ha egyáltalán marad a 200 m hátnál, mert ez akár Léon Marchand-on is múlhat. A bajnok szólt.

Keresés