Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy a Szivárványcsaládokért Alapítvány kurátora és a Család az család mozgalom társalapítója óriási küzdelmek árán tudta a férjével örökbe fogadni a gyermekeit. Pál Marciék a kislányukkal és a kisfiukkal Balatonfűzfőre látogattak a minap, ahol megdöbbentő kijelentéssel kellett szembesülniük a strandon a jegyvásárl
A közel-keleti térség eszkalációs folyamatai nyomán a Külgazdasági és Külügyminisztérium összesen 165 Libanonban élő magyar állampolgárt keresett fel az elmúlt napokban, valamennyiüknek felajánlva a segítséget az ország elhagyásában. A Honvédelmi Minisztériummal közös műveletben végül 18 magyar állampolgár és családtagjaik térnek haza Magyarországr
A VIASAT3 több saját gyártású műsorral is elstartol majd az ősszel, de mi sem lehetne tökéletesebb kezdése a szezonnak, mint a közönségkedvenc Adom a napom vadonatúj, 4. évada. Geszti Péter és ismert vendége hétfőtől csütörtökig várja majd a nézőket. A korábbiakhoz hasonlóan a produkció alapját képző online streaming – amely a www.adomanapom.hu old
A fél világ fel van háborodva, hogy elindulhatott az olimpián az algériai Helif, akinek állítólag X és Y kromoszómája is van. A jobbosok, patrióták, woke-fixációsok és társaik buziznak, a balosok, a libsik és társaik egyszerűen csak értetlenkednek. Hogy tudd, min is háborogsz, érdemes tisztában lenni a tényekkel.
Minden évben alig várjuk a napos, meleg időt és a jól megérdemelt nyaralást, de arról nagyon kevés szó esik, megengedett-e a napozás terhesen. Ilyenkor jóval több időt töltünk a szabadban, illetve víz közelben, kismamaként viszont érdemes fokozottan odafigyelni, mennyi időt és milyen minőségben töltünk a napon. Szakértővel beszélgettünk a témával
Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium (EM) közigazgatási államtitkára Németh Lászlóval, az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) elnökével folytatott találkozója eredményeként megállapodás született, hogy a nemzeti energiaszolgáltató azon mikrovállalkozások esetében, amelyek 2022. augusztus 1-jén egyetemes szolgáltatásban voltak, de azt
Almapektin: a legtöbb háziasszony valószínűleg már találkozott vele ilyenkor, a kamra feltöltésének időszakában. Befőzéshez, sűrítéshez használjuk, hiszen egy kiváló zselésítő, gélképző anyag. Egy természetes rost, ami a megfelelően és pont érett almában nagy mennyiségben van jelen (a túlérett gyümölcsben már sokkal kisebb mennyiségben található),
A Győri Egyházmegye eltiltotta Benkovich Ferencet minden "szent tevékenységtől" az eddigi szolgálati helyein. A győri plébános által épített iskola és idősotthon alapítványait vette elő a püspökség.
A színésznő nemrég követni kezdett egy Blake Brown Beauty nevű Instagram-fiókot, melynek első képén egy nő tarkója és haja látható – utóbbi pedig nagyon hasonlít Lively jellegzetes, méz szőke hajára. Csak nem hajápolási márkáról van szó?Blake Lively szerdán megerősítette új szépségmárkájának elindítását. "Gyerekkorom óta, a kamaszkoron, a korai fel
Teheránban a Hamász, Bejrútban a Hezbollah egy-egy vezéralakját ölték meg. Irán megtorlással fenyegetőzött, Netanjahu azt mondta, mindenre fel vannak készülve. A gázai béketárgyalásokra is hatással lesznek az elmúlt napok eseményei. Van, aki szerint az utóbbi tíz hónapban még egyszer sem volt a térség ilyen közel egy regionális háborúhoz.
Lecsós nokedli, bográcsgulyás, töltött patisszon, grillezett csirkeszárny, steakszendvics és még sok-sok kaja jön, hogy tutira jól teljen a nyár utolsó hónapja!
Az építőipar termelési volumene csökkenő tendenciát mutat és az iparág jelentős átalakuláson megy keresztül, ezért a fennmaradáshoz új ötletek és megoldások kellenek. Ilyen a Glt Delta Épületgépészeti Kft. újítása, amely 3D felmérés és modell alapján legyártja az elemeket, amelyekből akár negyedannyi idő alatt összeszerelhető egy épület gépészeti r
A mém érme piac még a szélesebb körű visszaesés ellenére is virágzik, a Brett pedig az egyik legnagyobb növekedést produkálta, hiszen 10%-kal magasabban forog. A Book of Meme pedig 28%-os emelkedést ért el.
Foglalkozása „kategórián kívüli művészféle lény” – derült ki az interjúból, amelyet tavaly adott lapunknak a ma születésnapos Kárász Eszter. Portfóliója igen sokszínű: bohócdoktorként és az Eszter-lánc zenekarral a gyerekeket, Esztett nevű együttesével pedig az idősebbeket szórakoztatja.
Minden közvetlenül vagy közvetetten 100 százalékos állami tulajdonú gazdasági társaságnak ötszázalékos költségmegtakarítást kell elérnie az idei évben, elsősorban a személyi jellegű ráfordításai terhére.
Kulcsár Edina és G.w.M mindenkit megleptek azzal, hogy alig egy évvel a kislányuk születése után ismét gyermeket várnak. A bejelentésükből az is kiderült, hogy a kislányuk után ezúttal egy kisfiú érkezik majd hozzájuk, s már alig várják, hogy mindketten négygyermekes szülővé váljanak. Az egykori szépségkirálynő állítása szerint eddig is minden kere
A csirkemell igazi jolly joker alapanyag, rengetegféleképpen felhasználható, és minden formában finom. Ezúttal krémes raguk receptjeit gyűjtöttük össze, amik közül nem lesz könnyű kiválasztani a kedvenceteket.
Tavaly tavasszal az egész ország megismerte Nyírmártonfalva és az ottani polgármester, Filemon Mihály nevét, miután híre ment, hogy 60 millió forintos uniós támogatásból építettek a településen egy lombkorona nélküli lombkoronasétányt. Az ügy tele volt botrányokkal, most pedig Európai Ügyészség csalás gyanúja miatt bűnügyi nyomozást indított a sétá
Az elmúlt egy évben rendkívüli módon megszaporodtak Németországban a politikusokat szidalmazó, gyűlöletet szító, számtalan esetben fenyegető üzenetek az interneten. Már nem ritka az sem, hogy politikusokra – pártállástól függetlenül – az utcán, olykor különböző rendezvényeken tettlegesen támadnak rá.
Az idei év egyik legjobban várt filmje a Hogyan tudnák élni nélküled? című mozi, amelyet december 12-én mutatnak be a közönségnek. A Demjén Ferenc slágerei köré épülő romantikus történet forgatása hetekig zajlott az ország több helyszínén, köztük a Nyugati pályaudvaron és a Balaton partján. A készítőknek ráadásul egy hatalmas álma is teljesült: a K
De vajon maga Jean-Michel Basquiat jóvá hagyta volna, ha még élne? A tervezőpáros, Ev Bravado és Téla D'Amore a művész családjával és testvéreivel egyzetetve készítette el az egyedülálló kapszulakollekciót. Csempéssz egy kis művészetet a gardróbodba!