Egy nappal a kiírt időpont után, augusztus 15-én világra jött az egykori ValóVilla-lakó Rácz Ildikó, vagyis Gigi és civil szférában dolgozó férje, Gyula második kislánya, Emília. Otthonában, egy szülőmedencében adott életet a gyermeknek Gigi, aki már a pici fogantatásakor elhatározta, hogy mindenképpen a megszokott környezetében ad életet a babának
A vegánok és a laktózérzékenyek számára nehéz olyan tésztaszószt találni, ami kellően krémes és mégis olyan az ízvilága, mintha tejszínnel lenne elkészítve. Szerencsére létezik egy olyan összetevő, ami megoldást jelent mindenkinek, aki kényszerűségből vagy önként száműzi étrendjéből a tejet, a tejtermékeket és a tojást.
Ismét másodfokú hőségriasztás van érvényben, a munkahelyeken is fokozott figyelmet kell fordítani a megelőző intézkedésekre - közölte a Munkavédelem Foglalkoztatás-felügyelet hétfőn az MTI-vel. Az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján az ország egész területére rendelt el másodfokú
Nem veszik el a digitális eszközöket az erzsébetvárosi Madách Imre Gimnáziumban a diákoktól. Mindezt tényként rögzítik az iskola honlapján megjelent közleményükben. Az intézmény ezzel nyíltan ellenáll a kormány rendelettervezetének.
Megtévesztés áldozata lett a nemzetközi versenyekből kizárt orosz kosárlabda-válogatott a Permben rendezett Barátság Kupán. Kiderült ugyanis, hogy a tornán egy főként amatőrökből álló kolumbiai együttes jelent meg az eredeti nemzeti csapatuk helyett.
"Nincs több titok" - Osváth Zsolt lerántotta a leplet legújabb tévéműsoráról, az Őszinte leszekről. A youtuber a közösségi oldalán osztotta meg a munkafolyamatok részleteit. Sőt, kitálalt arról is, hogyan kapta meg a megtisztelő felkérést a csatornától. Osvtáh Zsolt műsora ősszel debütál a VIASAT3-on.
Izrael ezúttal a Hezbollah három hete érlelt bosszúcsapását védte ki, egy megelőző támadást is bevetve. A felek egyelőre kerülik a háborút, de mindig aggasztó, ha a diplomáciai fegyvert több ezer kilónyi robbanóanyag jelenti, magában hordozva az eszkaláció veszélyét.
Az első és a tizedik Kenyérlelke fesztivál között eltelt években a gasztroforradalom legpozitívabb hájpjává nőtte ki magát a kovászos kenyér mozgalma. Hogyan lettek lelkes házi pékekből pékségek, és hova tovább?
Míg az olimpián taroltak a fiatal gördeszkás lányok, Magyarországon mélyponton a női deszkázás. Pedig pár éve úgy tűnt, hogy végre megmozdul valami. Női gördeszkásokkal és közösségszervezőkkel beszélgettünk a problémáról.
November 25-én megindulhat a személyforgalom Szabadka és Belgrád között, a Budapest-Belgrád vasútvonal teljes szerbiai szakaszán - közölte hétfőn Goran Vesic szerb építésügyi miniszter a belgrádi Pink televízióban.
Mi a kedvenc gyümölcsöd? Elárulja ki és milyen is vagy valójában. Eper, alma vagy narancs? Gondolkoztál már azon, hogy mit árul el rólad a kedvenc gyümölcsöd? Ez a gyümölcsös személyiségteszt érdekes dolgokat tárhat fel rólad. Minden gyümölcsnek megvannak a maga egyedi tulajdonságai, amelyek megfelelnek a különféle emberi tulajdonságoknak, legyen s
És 25 százalékos vámot a kínai acél- és alumíniumbehozatalra. Az Európai Bizottság egy hete a kínai gyártású Teslákra kivetett vám csökkentését javasolta az EU-ban.
Az ADHD-sokban sokszor van szégyenérzet: nem vagyok elég jó, nem tudok úgy működni, mint mások. De vajon törvényszerű, hogy szorongani, szégyenkezni kell a furcsaságok miatt, vagy lehet ADHD-val is boldogan élni? És hogyan hívhatjuk segítségül a környezetünket? Ezekre a kérdésekre kereste a választ Vétek Zsófia pszichológus és autizmus-szakos gyógy
Bár napra pontosan lehetetlen előre jelezni, Kalmár Dániel szeizmológus szerint a statisztika alapján következtethetünk arra, hogy mikor fordulhat elő erősebb földrengés Magyarországon. Legutóbb 1956-ban, Dunaharasztiban volt ötösnél nagyobb erősségű földrengés hazánkban. A szakértő elmondta, nálunk 50-70 évente fordulhat elő egy-egy ilyen erejű fö
Új főszerkesztő kerül az ATV népszerű műsorához, már az is kiderült, ki lesz a poszton. Egyes információk szerint a csatorna meghozta a döntést és véglegesíti Szöllősi Györgyit az Egyenes beszéd című műsor főszerkesztői pozíciójában.
A legnagyobb világsztárokhoz csatlakozott Juszt Balázs magyar forgatókönyvíró, rendező, producer. A filmes szakember aláírt Hollywood egyik vezető színészekkel, rendezőkkel és írókkal dolgozó ügynökségével, a Gershsel. A cég ügyfelei között megtalálható például Kristen Stewart, Winona Ryder, Kate Beckinsale, Meg Ryan, Dave Bautista, Adam Driver vag
A szerbiai Biztonsági-Információs Ügynökség (BIA), azaz a titkosszolgálat horvát kémet fogott el hétfőn Belgrádban - közölte Ivica Dacic szerb belügyminiszter.
A fájdalmas prosztatagyulladás oka a legtöbbször valamilyen bakteriális fertőzés, tünetei között találhatjuk a vizeletürítési szokásokban bekövetkező változásokat.
A mondás szerint az alkohol öl, butít és nyomorba dönt, amivel nehéz vitatkozni, hiszen iváskor tulajdonképpen egy mérgezés tüneteit élvezzük. Az alábbi tíz tényként kezelt dolog azonban távhit az ivással kapcsolatban.
Szereted a látványos dekorelemeket, amik szinte áttranszformálják a teret és csak úgy vonzzák a tekinteteket? Akkor érdemes megnézned Kris Jenner étkezőjének falát, ami akár egy galériáé is lehetne.
1955. augusztus 27-én nyílt meg az első önkiszolgáló élelmiszerbolt Magyarországon: Budán, a Bem József utca és a Mártírok útja (ma: Margit körút) sarkán. Az üzlet portálján hirdette a felirat: Önkiszolgálók boltja. 1968-ra már csaknem hatezer önkiszolgáló üzlet várta a vásárlókat az országban.