Izrael ezúttal a Hezbollah három hete érlelt bosszúcsapását védte ki, egy megelőző támadást is bevetve. A felek egyelőre kerülik a háborút, de mindig aggasztó, ha a diplomáciai fegyvert több ezer kilónyi robbanóanyag jelenti, magában hordozva az eszkaláció veszélyét.
Rekordáron, mintegy 8 milliárd forintnak megfelelő összegért kelt el az amerikai baseball egyik első sztárjának meze vasárnap egy texasi aukciós ház árverésén.
Új fegyvert fejlesztettek ki Ukrajnában a rakéta és a drón ötvözetéből. Csiki Varga Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa szerint az eszközzel gyorsabban és jóval távolabbi oroszországi célpontokra is csapást tud mérni az ukrán hadsereg, de nem csak ebben szolgálja a céljaikat.
A Moscow Times lehetőséget kapott arra, hogy meglátogasson egy hadifogolytábort, ahol olyan fiatal katonákat tartanak fogva, akik néhány hete még Kurszkban harcoltak a betörő ukrán erők ellen.
Kevesebb mint három hónappal a baden-württembergi Mannheim városában május utolsó napján történt, egy 29 éves rendőr halálát követelő késes merénylet után újabb, a mannheiminél is is kegyetlenebb merénylet történt az észak-rajna vesztfáliai Solingen városában. A mannhemi merénylet hullámai még le sem csillapodtak, sőt, a solingeni terror után még
Oroszország az éjszaka folyamán újabb támadássorozatot indított Ukrajna ellen, amelyben a legfrissebb információk szerint legalább négy ember vesztette életét. A támadások egy nappal azután történtek, hogy Oroszország az eddigi legnagyobb légicsapást mérte Ukrajnára a háború során.
António Guterres ENSZ-főtitkár kedden Tongán a Meteorológiai Világszervezet (WMO) frissen kiadott jelentése nyomán globális SOS-jelzést küldött a klímaváltozás csendes-óceáni szigetekre gyakorolt, fenyegető veszélye miatt.
A kijevi régió légvédelmi rendszerei az éjszaka folyamán többször is működésbe léptek, hogy megsemmisítsék az ukrán fővárost célzó rakétákat és drónokat.
Második napja tart az Ukrajna egész területét célzó orosz rakéta- és dróntámadás. Eközben a magyar kormány szerint Ukrajna nyugati része nem háborús övezet, így az onnan érkezettek nem jogosultak menekülteknek járó támogatásra. Moszkva a szövetséges Minszket is csapatösszevonásra bírta a belarusz-ukrán határnál, nem messze a csernobili atomerőműtől
Az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője szerint az Izrael és a Hezbollah között vasárnap reggel lezajlott ütésváltást követően csökkent a háború kiterjedésének közvetlen veszélye a térségben, de Irán továbbra is jelentős veszélyt jelent - közölte Charles Brown a Joáv Galant izraeli védelmi miniszterrel folytatott hétfő esti