Már a támadás előtt zavarodottnak tűnt az a román férfi, aki a brit főváros központjában megkéselt egy kislányt. Kiderült az is, hogy van egy négyéves gyermeke.
Az extrém meleg és a becsapdázódott forró, szubtrópusi eredetű levegő okozza a görögországi erdőtüzeket – mondta az InfoRádióban Kókai Ádám, a HungaroMet meteorológusa. Jambrik Rudolf nyugalmazott tűzoltó ezredes pedig arról beszélt, hogy a nagy szél és a közelben lévő, könnyen égő anyagok adott esetben felgyorsíthatják a tűz terjedését.
A kijevi vezetés az oroszországi Kurszk megye elleni támadásával nem tudta elérni legfőbb célját, hogy elvonja az orosz hadsereg figyelmét a donyecki régióról, valamint a Harkivot és Szumit is magába foglaló Szlobozsanscsina térségéről - közölte szerdán Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő.
Az egyik helyen az ivóvízzel akadt gond - ez az a bázis, ahonnan a Németországban kiképzett ukrán katonák Lengyelországon át Ukrajnába utaznak, hogy harcoljanak az orosz támadókkal.
Három napja derült ki, hogy az Afganisztánt uraló tálibok ünnepnappá nyilvánították a hatalomátvétel napját, amely idén - az ott használt perzsa naptár szerint - augusztus 14-re esik.
A háború kezdete óta a legnagyobb ukrán csapássorozatot mérték az ukrán erők orosz katonai repülőterekre. Több mint száz orosz katonát fogtak el az oroszországi kurszki régióban.
A hónapok óta tartó költségvetési vita súlyos károkat okoz a hárompárti német kormánykoalíció tekintélyének. Miközben a szociáldemokrata Olaf Scholz kancellárnak egyelőre hatalmi szóval sem sikerült megbékítenie a szigorú takarékossághoz ragaszkodó, a szabad demokrata pénzügyminiszter vezette FDP-t, és a "bőkezűbb" Zöldek Pártját, a két kisebbik ko
A hamarosan esedékes amerikai elnökválasztás szó szerint a nemek harca lesz, ugyanis soha ennyire élesen még nem vált ketté, hogy mely párt jelöltjét támogatják a férfiak és melyét a nők. A szakadék pedig csak még szélesebbre nyílt Kamala Harris színre lépésével.
Az amerikai külügyminisztérium állítása szerint az Egyesült Államok nem érintett az ukrán haderő által orosz területen végrehajtott területfoglaló hadműveletben.
Az oroszországi Kurszk megye területére behatolt ukrán erők eredetileg Belgorod megye egyes részeit is meg akarták kaparintani – közölte Apti Alaudinov vezérőrnagy.
Nemzetközi horderejű egészségügyi veszélyhelyzetet rendelt el szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a majomhimlő Afrikában terjedő új variánsa miatt.
A washingtoni külügyminisztérium közleménye szerint a húszi fegyveresek akciója, a Szanaában működő kirendeltség átvétele a nemzetközi normák megsértése.
Nemzetközi horderejű egészségügyi veszélyhelyzetet rendelt el szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a majomhimlő Afrikában terjedő új variánsa miatt.
Kolmanskop igazi dúsgazdag világváros volt a nagy gyémántláz idején, de mára a német gyarmatosítók által épített házakat ellepte a homok. Az egész hely annyira szürreálisan néz ki, hogy itt forgatták a posztapokaliptikus sci-fi Fallout sorozatot.
A következő hetekben nyilvánosságra kerülhetnek azok a dokumentumok, amelyek Hunter Biden olaszországi tevékenységéről is szólnak, mint az ukrán Burisma energiavállalat igazgatósági tagja - közölte az amerikai külügyminisztérium helyettes szóvivője szerdán reagálva a sajtóban megjelent értesülésekre.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi aggodalomra okot adó közegészségügyi vészhelyzetnek nyilvánította az Afrika egyes részein kitört himlőjárványt.
Továbbra is bizonytalan annak a két űrhajósnak a visszatérése a Földre, akik a Boeing Starliner űrhajójával jutottak fel a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), de a kapszula meghibásodása miatt ottrekedtek - derült ki a Nasa szerdai sajtótájékoztatóján.
A kormány négy éve különleges gazdasági övezetet hozott létre az akkumulátorgyár területén. Az így befolyt összegből több mint százmilliót kapott a Tuzson Bence igazságügyi miniszterhez köthető alapítvány is.
Továbbra is bizonytalan annak a két űrhajósnak a visszatérése a Földre, akik a Boeing Starliner űrhajójával jutottak fel a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), de a kapszula meghibásodása miatt ottrekedtek - derült ki a NASA szerdai sajtótájékoztatóján.
A méretében a Fiat Pandához hasonló Seagull háromszor olcsóbb az amerikai villanyautóknál, mégis ugyanazt a minőséget nyújtja. Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója szerint a kínai elektromos autók már olyan színvonalat képviselnek, hogy kereskedelmi korlátozások alkalmazása nélkül is átvehetik a vezetést a világpiacon.
A tüntetések az amerikai elit egyetemeken azután eszkalálódtak, hogy Minouche Safik áprilisban arról beszélt, "nem tűrik az antiszemita fenyegetéseket, transzparenseket és egyéb jogsértéseket" az intézményben. Majd kihívta a rendőrséget a kezdetben a gázai áldozatokért tüntető hallgatókra.
Az ukrajnai háború fontos tapasztalata, hogy szinte alig lehet lelőni kézifegyverrel a kicsi, kézigránátokat dobó drónokat. Egy orosz katonának sikerült.
Több németországi repülőtér működését zavarta meg az Utolsó Nemzedék elnevezésű szélsőséges csoport. Két helyen felfüggesztették a fel- és leszállásokat.
A tervről állítólag Zelenszkij is tudott, de mikor a CIA megneszelte, mi készül, lefújta az egészet. Az akkori ukrán tábornok viszont így is véghezvitte az akciót.