Jennifer Lopez dühös és megalázva érzi magát, amiért tönkrement a házassága Ben Affleckkel – állítja egy forrás. A hollywoodi álompár már hónapokkal ezelőtt szakított, és nem is élnek együtt, ám a szívtipró színész hátráltatja a jogi procedúrát, ami miatt a felesége teljesen összeomlott, úgy érzi, a férje megalázza.
A tüntetők azt skandálták, "Kamala, Kamala, nem bújhatsz el, nem szavazunk a népirtásra", Harris pedig azt mondta nekik, vagy ismerjék be, hogy Trumpot támogatják, vagy hagyják beszélni.
Szándékos emberölési kísérlettel és szándékos emberöléssel gyanúsítja és őrizetbe vette szerdán a bukaresti ügyészség a fővárosi Sfantul Pantelimon kórház két, intenzív osztályon dolgozó szakorvosát, akik a vádhatóság szerint gyógyszermegvonással idézték elő egyik betegük halálát.
Gyorsan erőre kaptak a technológiai részvények az eheti, hatalmas esés után. Úgy tűnik, a piacok stabilizálódtak, miután a Japán Központi Bank jelezte: nem emel kamatlábat, amíg ingatagok a piacok.
Ultimátumot kapott a hágai polgármestertől Dick Schoof holland miniszterelnök: tűzveszély miatt el kell hagynia a Torentjének - tornyocskának - nevezett épületben lévő hivatalát.
A Fehér Ház Európáért felelős nemzetbiztonsági főtanácsadó-helyettesével tárgyalt a magyar-amerikai kapcsolatok kilátásairól Washingtonban Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Az államtitkár szerint egyetértés van Budapest és Washington között, hogy mindkét fél békét szeretne Ukrajnában és a közel-keleti háborús színtéren is.
Joe Biden aggódik amiatt, hogyan reagálna Donald Trump és az őt támogatók, ha Kamala Harris nyerné a 2024-es elnökválasztást. A jelenlegi amerikai elnök szerint ebben az esetben "vérontás" lesz.
A Fehér Ház Európáért felelős nemzetbiztonsági főtanácsadó-helyettesével tárgyalt a magyar-amerikai kapcsolatok kilátásairól Washingtonban Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Az Európai Bizottság nyilvános közleményben jelezte, hogy több panasz is érkezett hozzájuk magyarországi bíráktól és bírósági dolgozóktól arra, hogy alacsony a fizetésük.
Magas készültségi fokozatba helyezték a közel-keleti feszült helyzet miatt Németország biztonsági szerveit - jelentette be Nancy Faeser német belügyminiszter.
Szándékos emberölési kísérlettel és szándékos emberöléssel gyanúsítja és őrizetbe vette szerdán a bukaresti ügyészség a fővárosi Sfantul Pantelimon kórház két, intenzív osztályon dolgozó szakorvosát, akik a vádhatóság szerint gyógyszermegvonással idézték elő egyik betegük halálát.
Több nyugati ország jogi kérelmet nyújtott be a bírákhoz, köztük Magyarország is, hogy ne adjanak ki elfogatóparancsot az izraeli miniszterelnök ellen.
A Baleár-szigeteken élők egy része már annyira megelégelte a nyaralók miatti túlzsúfoltságot, hogy gyűlöletkeltő graffitiken keresztül biztatnak turistagyilkosságra. Az elmúlt időszakban Mallorcán több tüntetést is szerveztek, aminek kiváltó oka a túlzott turizmus elleni lakossági felháborodás volt. Az ominózus történésekre már a politikai vezetésn
A magyar tűzoltókontingens munkaterülete folyamatosan változik, most épp egy nemzeti parkban dolgoznak, de éjszaka egy gyors terjedésű erdőtűz adott nekik feladatot 5 órán át. ha jönne némi eső, segítené a munkát, de nem jön. Az InfoRádió Dóka Imrét, a katasztrófavédelem helyettes szóvivőjét kérdezte.
A Nemzetközi Bokszszövetség a Gazprom támogatását élvezi, sportot űz abból, hogy szembemegy a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal, programjával pedig a Kreml külpolitikai céljait segíti a sportdiplomácia eszközeivel.