2024. augusztus 2. péntek

aug. 2
0:12
Akkora balhé tört ki a repülőn egy takaró miatt, hogy törölni kellett a járatot (Blikk)
Elképesztő videó került fel a netre az Air Canada egyik repülőgépéről. A Marokkóból Kanadába, Montrealba tartó járat útját meg kellett szakítani, miután a légiutas-kísérő a torka szakadtából üvöltött az egyik utassal. Állítólag a konfliktus az utas és a személyzet között azután robbant ki, hogy az utas egy takarót kért.
aug. 2
0:12
Nagyszabású orosz–nyugati fogolycsere van a levegőben – itt a teljes névsor (Infostart)
Csütörtökön egyre több jel utalt arra, hogy orosz–nyugati fogolycsere van a levegőben. Szerdán eltűnt a börtönből az orosz-brit kettős állampolgárságú ellenzéki aktivista, Vlagyimir Kara-Murza. Fehéroroszországban pedig kegyelmet kapott egy halálra ítélt német férfi.
aug. 2
0:12
A megkeresett 165 Libanonban élő magyar közül 18-an repültek haza külügyminisztériumi segítséggel (444.hu)
Rajtuk kívül még tizenegy külföldi volt a honvédségi repülőn.
aug. 2
0:12
244 nap után visszatért a halálból, majd elhunyt a 22 éves fiatal (Ripost)
Nem sokáig élvezhette új életét a halálból visszatérő srác.
aug. 2
0:12
Újabb korlátozások Velencében: tilos a hangosbeszélő, és egy turistacsoport maximum 25 fős lehet (Telex)
Az intézkedéseket megszegők 10 ezertől 500 ezer forintnyi euróig terjedő bírságra számíthatnak.
aug. 2
0:16
Közel-keleti eszkaláció: felszállt a magyar honvédség gépe (Infostart)
A közel-keleti térség eszkalációs folyamatai nyomán a Külgazdasági és Külügyminisztérium összesen 165 Libanonban élő magyar állampolgárt keresett fel az elmúlt napokban, valamennyiüknek felajánlva a segítséget az ország elhagyásában. A Honvédelmi Minisztériummal közös műveletben végül 18 magyar állampolgár és családtagjaik térnek haza Magyarországr
aug. 2
0:16
A hidegháború utáni legnagyobb fogolycsere zajlott le az Egyesült Államok és Oroszország között (444.hu)
Többek között szabadon engedték a Wall Street Journal 16 évre ítélt tudósítóját, cserébe a németeknek el kellett engedniük egy bérgyilkost.
aug. 2
0:16
Egy ápolónő belehalt az influenzába, a férje élet és halál között lebeg (Ripost)
Egy hónap alatt végzett a betegség a fiatal és erős nővel.
aug. 2
0:16
Sokan tartanak a következő lépésektől a Hamász vezetőjének teheráni meggyilkolása és a bejrúti légicsapás után (Telex)
Teheránban a Hamász, Bejrútban a Hezbollah egy-egy vezéralakját ölték meg. Irán megtorlással fenyegetőzött, Netanjahu azt mondta, mindenre fel vannak készülve. A gázai béketárgyalásokra is hatással lesznek az elmúlt napok eseményei. Van, aki szerint az utóbbi tíz hónapban még egyszer sem volt a térség ilyen közel egy regionális háborúhoz.
aug. 2
0:20
Fellázadt a német gazdasági miniszter, súlyos kártérítést követel a fenyegetőitől (Infostart)
Az elmúlt egy évben rendkívüli módon megszaporodtak Németországban a politikusokat szidalmazó, gyűlöletet szító, számtalan esetben fenyegető üzenetek az interneten. Már nem ritka az sem, hogy politikusokra – pártállástól függetlenül – az utcán, olykor különböző rendezvényeken tettlegesen támadnak rá.
aug. 2
0:20
Hónapokkal korábban elrejtett bombával ölték meg a Hamász politikai vezetőjét (444.hu)
Csak akkor élesítették, amikor biztosak voltak benne, hogy Iszmáíl Haníje a szobájában tartózkodik.
aug. 2
0:20
"A feleségem a karjaimban halt meg" - megrázó tragédia áldozatává vált a 3 gyerekes anya (Ripost)
Az áldozat vőlegénye örökre kerekesszékbe kényszerült.
aug. 2
0:20
Cseheket, magyarokat és szlovákokat hoz ki a Magyar Honvédség Libanonból (Telex)
A Magyar Honvédség Airbus 319-esén egy szlovák várandós nőt is elhoznak Libanonból.
aug. 2
0:24
A hidegháború feléledésétől rettegnek Németországban (Infostart)
Kormánypárti és ellenzéki politikusok is támadják azt a megállapodást, amelynek értelmében 2026-ban az Egyesült Államok nagy hatótávolságú rakétákat telepítene Németországba.
aug. 2
0:24
Újabb afrikai támadásokat ígérnek az ukránok az orosz zsoldosok ellen (444.hu)
Legutóbb Maliban fogtak össze a lázadókkal a wagneresek ellen.
aug. 2
0:24
"Milliók vannak a számlámon, 150 ezer forintért árulom a spermám, és már van vagy 100 gyerekem" (Ripost)
Lassan egy kisvárosnyi utóda lehet az orosz milliárdosnak.
aug. 2
0:28
Most ezért foghatják a fejüket a Boeingnál (Infostart)
Tovább tart a légitársaság vesszőfutása, a pénzügyi mutatók sem túl fényesek.
aug. 2
0:32
A hidegbáború óta nem volt példa ilyen komoly fogolycserére a Nyugat és Oroszország között (Infostart)
A hidegháború óta a legjelentősebb fogolycserét hajtotta végre a Nyugat Oroszországgal és Fehéroroszországgal csütörtökön Ankara közvetítésével. A végrehajtás részleteit a török hírszerzés (MIT) szervezte meg.
aug. 2
0:36
Volodimir Zelenszkij várja Oroszországot a következő békecsúcsra (Infostart)
Az ukrán elnök szerint "az egész világ – beleértve Ukrajnát is" – azt szeretné, ha Oroszország részt venne a következő békecsúcson.
aug. 2
0:40
Leopárdok Csehországban, Viperák Szlovákiában (Infostart)
A cseh hadsereg további 14 Leopard 2A4 harckocsit és egy Büffel 3 típusú műszaki mentő harckocsit kap Németországtól az Ukrajnának nyújtott katonai segítségnyújtás ellentételezéseként – jelenttette be a cseh védelmi minisztérium. Az Egyesült Államok pedig jelentős kedvezménnyel adna el tizenkét Viper harci helikoptert Szlovákiának, amely korábban U
aug. 2
0:44
Csábító az új állampolgársági törvény: rohamosan nő a honosítási kérelmek száma Németországban (Infostart)
Több mint egy hónapja lépett életbe Németországban az új állampolgársági törvény, és azóta megemelkedett a német útlevélért folyamodók száma. Több német tartomány hatóságai "ugrásszerű" növekedésről tájékoztattak, különösen Bajorországban, valamint az önálló tartománynak számító Hamburgban magas a kérelmek száma.
aug. 2
0:48
Iráni támadástól tartva bezártak több tucat gyárat Izraelben (Infostart)
Az izraeli hadsereg (IDF) utasítására, iráni támadástól tartva bezártak több tucatnyi olyat gyárat Észak-Izraelben - a szíriai és a libanoni határtól 40 kilométeres távolságon belül -, amelyben veszélyes anyagokkal, például ammóniával dolgoznak.
aug. 2
4:24
Cardi B duplán sokkolta a rajongóit: beadta a válópert, majd bejelentette, hogy terhes (ATV)
Váratlan bejelentésekkel rukkolt ki Cardi B, akivel kapcsolatban azt pletykálják már egy ideje, hogy a férje Offset, megcsalja őt.
aug. 2
5:18
Lekerül az instant tészta a Korean Air járatairól a turbulenciaveszély miatt (Telex)
A légitársaság szerint 2019 óta megduplázódott a turbulenciák száma a járatain.
aug. 2
5:24
Videón, ahogy a folyóba dől egy négyemeletes ház Indiában (hirado.hu)
A heves esőzések miatt összeomlott és a folyóba dőlt egy négyemeletes épület Indiában.
aug. 2
5:48
Borzasztó háztűz: három kutya és négy ember halt meg egy 25 éves férfi gyújtogatása miatt (Ripost)
Egy 25 éves fiatalembert szándékos gyújtogatással vádolnak.
aug. 2
6:00
Több százezer juhot és kecskét öltek le Romániában a kiskérődzők pestise miatt (Telex)
A magyar határtól 150 kilométerre is találtak fertőzött állatot.
aug. 2
6:06
Új dimenzió a háborúban? Ukrajna csodát vár ettől (Ripost)
Megérkeztek az első F-16-os vadászgépek Ukrajnába.
aug. 2
6:30
Most van igazán bajban Trump: rekord részvételt hoz Harris indulása (ATV)
Sokan arra számítottak, hogy a pennsylvaniai kis híján halálos merényletkísérlet, a hatalmas lelkesedéssel kísért országos republikánus jelölőgyűlés és Joe Biden visszalépése után nagyjából el is dőlt a novemberi elnökválasztás Donald Trump javára.
aug. 2
7:00
A választók úgy vélik, el akarták titkolni előlük Biden egészségügyi problémáit (HírTV)
Az amerikai választók többsége úgy véli, hogy Kamala Harris részt vett abban, hogy eltussolják Joe Biden egészségügyi problémáit.
aug. 2
7:12
Hámori Luca bátran néz a kihívás elébe (HírTV)
Hatalmas felháborodást váltott ki a biológiai teszten fennakadt Imane Khelif szereplése a párizsi olimpia női ökölvívótornáján.
aug. 2
7:24
Még mindig sokkol: 23 év után eltitkolt felvétel került elő a World Trade Center elleni terrortámadásról – vágatlan videó (Blikk)
Közel 23 évvel a 2001. szeptember 11-i terrortámadás után előkerült egy sosem látott, majdnem egyórás felvétel, amely hűen rekonstruálja a tragikus eseményeket. A videón a New York-i World Trade Center ikertornyainak összeomlása igen közelről látható. A nyilvánosságra hozott, megrázó képsorok még ennyi idő elteltével is felkavaróak lehetnek.
aug. 2
7:24
A kifogyás szélén áll Japán rizskészlete (HírTV)
Japán mezőgazdasági minisztériuma a turisták hatalmas rizsigényét és a tavalyi alacsony terméshozamot okolja a hiányért.
aug. 2
7:30
Putyin vörös szőnyegen várta az orosz gyilkost és a kémeit, Biden megköszönte a szövetségeseinek a fogolycserét (444.hu)
Lezajlott az utóbbi fél évszázad legfontosabb fogolycseréje.
aug. 2
7:36
Egymást érik a farkastámadások a hollandiai Utrecht tartományban (Infostart)
A holland hatóságok egy Utrecht tartománybeli erdős terület elkerülésére szólították fel a környékbeli gyerekes családokat, miután több kisebb farkastámadás is történt – jelentették holland hírportálok.
aug. 2
7:42
Biden és Harris együtt üdvözölte landolásuk után a fogolycserével szabadult amerikaiakat (Telex)
Az orosz fogságból szabadult amerikaiak érkezésekor éljenzésben törtek ki a családtagjaik és volt kollégáik.
aug. 2
8:00
Nehéz döntés előtt Európa (Demokrata)
Joe Biden visszalépése a jelöltségtől komoly fejtörést okoz az Egyesült Államok szövetségeseinek.
aug. 2
8:42
Egyre többen halnak meg hőség miatt Európában (HírTV)
WHO: Folyamatosan növekszik a hőség okozta halálesetek száma a kontinensen.
aug. 2
9:00
Megvalósult a jogsértés Ukrajna részéről (HírTV)
A külügyi államtitkár hangsúlyozta: hiányolják az Európai Bizottság oldaláról a tagországok érdek-képviseletét és érdekvédelmét.
aug. 2
9:00
Többen meghaltak egy manilai lakó- és raktárépületben kiütött tűzben (hirado.hu)
A tűzben az épület tulajdonosának felesége is életét vesztette.
aug. 2
9:02
A Bizottság szerint nincs jele az ellátás biztonságát érintő közvetlen kockázatnak (HírTV)
Adalbert Jahnz hozzátette: a bizottság szerint Szlovákiában és Magyarországon nincs olajhiány.
aug. 2
9:06
Újfajta drónt vetettek be Ukrajnában az oroszok - mutatjuk (Infostart)
Új típusúként azonosították azt az orosz drónt, amit egy hete lőttek le az ukránok Kijev közelében.
aug. 2
9:18
Rémes, milyen sok fiatal vált már gyűlölködő üzenetek célpontjává (Infostart)
Tavaly az Európai Unióban élő 16 és 29 év közötti fiatalok 49 százaléka kapott olyan fenyegető üzenetet, amelyek e korcsoport ellen általában vagy konkrétan az illető személy ellen irányult – olvasható az Európai Unió statisztikai hivatalának, az Eurostatnak a világháló napja (World Wide Web Day) alkalmából közzétett felmérésében.
aug. 2
9:42
Seremet Sándor: megváltozott, mit ért Ukrajna győzelem alatt (Infostart)
Novemberben újabb békekonferenciát szervez Ukrajna, amire ezúttal Oroszországot is meghívná – jelentette ki az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij sajtóhírek szerint arról is beszélt, hogy ha "az ukrán nép is akarja", szóba kerülhet a területekről való lemondás, de erről elnökként ő nem dönthet. A helyzet értékelésére Seremet Sándort, a Magyar külügy
aug. 2
9:54
A hidegháború óta nem látott fogolycsere történt Oroszország és a Nyugat között (Blikk)
Csütörtökön hajtották végre Törökországban a Nyugat és Oroszország között a hidegháború óta az eddigi legnagyobb volumenű fogolycserét. A felek nagy nyilvánosságot kapó, politikai kötődésű személyeket cseréltek ki. Az egyik érintett Evan Gershkovich, a Wall Street Journal ismert újságírója, aki így kiszabadult a börtönből.
aug. 2
10:06
Az EU súlyos belbiztonsági helyzetet idéz elő a migránsok beengedésével (Demokrata)
A kormány elkötelezett a magyar emberek érdekeinek védelme mellett, erről beszélt Bakondi György.
aug. 2
10:18
Szijjártó Péter: Horvátország nem megbízható tranzitország az olajszállításban (Demokrata)
Horvátország a piaci átlagos értékek ötszörösére emelte az olaj tranzitdíját a háború kitörése óta.
aug. 2
10:24
Antony Blinken: Elsöprő bizonyítékaink vannak arról, hogy az ellenzék nyerte az elnökválasztást Venezuelában (Telex)
Brazília, Mexikó és Kolumbia is felszólította Venezuelát, hogy hozzák nyilvánosságra a választás részletes eredményeit.
aug. 2
10:48
Az oroszok felturbózták az egyik legerősebb fegyverüket (HírTV)
A ballisztikus rakéta ezer kilométeres körzetben tudja elérni a célpontokat.
aug. 2
11:18
Kétszázmilliárd forint értékű metamfetamint foglalt le az ausztrál rendőrség (hirado.hu)
A hatóság tájékoztatása a metamfetamin a második leggyakrabban fogyasztott tiltott kábítószer Ausztráliában.

Keresés