Augusztus 1-jétől már Szlovákiában is megvásárolható az egynapos autópálya-matrica. Megszűnt emellett a naptári évre szóló sztrádamatrica, az egynaposon kívül 10, 30, és 365 napos matricák lesznek forgalomban északi szomszédunknál. A kormánykoalíciós Szlovák Nemzeti Párt jelezte, nem engedi, hogy megemeljék az árakat.
Óriási nyomás nehezedik Nicolas Maduro újraválasztott venezuelai elnökre, mert egyszerre áll külföldi támadás és belföldi össztűz alatt a választtási visszaélések miatt, ráadásul az ország gazdasága is romokban hever – mondta Nagy Sándor Gyula Latin-Amerika-kutató, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára az InfoRádió Aréna című műsorában.
Az Európai Bizottság áprilisban indított eljárást a használat után pontokat adó TikTok Lite miatt, nem vizsgálva, milyen függőséget okozhat ez különösen a fiatalok körében.
Tíz évvel ezelőtt Robert F. Kennedy független elnökjelölt kidobta egy medvebocs tetemét a New York-i Central Parkban, majd úgy állította be a helyzetet, mintha az állatot biciklivel ütötték volna el.
A francia útkezelő kamerás, rendszámfelismerő rendszerrel teszi lehetővé az autópályadíjak kifizetését utólag, a pálya használata után három napig. Erre több megoldást is kínálnak az autósoknak.
Hétfőn késő este több robbanás is történt az ukrán fővárosban, Kijevben. A hatóságok azt jelentették, hogy a légvédelmi egységek elfogták a beérkező rakétákat. Az incidensben senki nem sérült meg.
A találkozót követően Joe Biden bejelentette, hogy tájékoztatást kapott a kabinettől az Izrael támogatására vonatkozó előkészületekről, amennyiben az országot támadás érné.
Legalább öt amerikai katona megsérült egy nyugat-iraki katonai támaszpont elleni rakétatámadásban hétfőn. Azt egyelőre nem közölték, ki állhat a támadás mögött, illetve, hogy annak köze van-e az Iránhoz.
A hidegháború óta a legnagyobb fogolycserével több ismert orosz ellenzéki is visszanyerte szabadságát. Egyikük, Vlagyimir Kara-Murza most először mesélt fogságáról.
Megjelent a Politicon egy új elemzés, ami arról szól, hogy a magyar vezetőnek sikerült egy olyan koalíciót létrehoznia hasonlóan gondolkodó szövetségesekből, akik osztják stratégiai célját – a "nemzetállamok Európájának" megteremtését.
A The Jerusalem Post szerint Szijjártó Péteren keresztül tájékoztatta Irán Izraelt, arról, hogy bosszút állnak a Hamász politikai vezetőjének meggyilkolásáért. Az izraeli lap szerint a magyar külügyminisztert a kollégája, Ali Bagheri tájékoztatta a támadás tényéről, Szijjártó pedig azonnal továbbította az információt Izraelnek. Szijjártó Péter egye
A nemrég lezajlott orosz–nyugati fogolycsere alkalmával egy olyan argentin házaspár, Artem és Anna Dultsev jutott vissza Moszkvába, akiket addig Szlovéniában tartottak fogva. A házaspár "papíron" argentin volt, de valójában oroszok. A dologról a gyerekeik semmit nem tudtak, így a fogolycsere után a lányuk sírva fogadta a friss információt.