Fennáll a nukleáris incidens veszélye a kurszki atomerőműnél. Ezt jelentette ki Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója, miután kedden az Ukrajnával határos Kurszk megyében felkereste a Kurcsatovban működő létesítményt. Vlagyimir Putyin orosz elnök még múlt csütörtökön mondta el, hogy Ukrajna megkísérelt dróncsapást mér
Korábban a demokraták azt hitték, jól jön, ha a vitán nem kérdezett fél nem tud közbeszólni. Most már azt akarják, ne legyen némítás, Trump hadd trollkodja szét a szeptember 10-i vitát, és veszítsen szavazókat emiatt. Már ha Trump elmegy a vitára.
A nemzetközi közösség évtizedek óta tartó hanyagsága vezetett ahhoz, hogy Afrikában a majomhimlő új, a korábbiakhoz képest könnyebben terjedő variánsa ütötte fel a fejét olyan országokban, amelyeknek nagyon kevés erőforrásuk van arra, hogy megfékezzék a vírus terjedését - jelentette ki kedden Dimie Ogoina, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szaké
Egy magyar nemzetiségű férfit vettek őrizetbe az amerikai hatóságok Oroszországba irányuló, tiltott exporttevékenység gyanúja miatt - közölte az amerikai igazságügyi minisztérium.
Az Egyesült Államok nem keresi a konfliktust Oroszországgal, pusztán támogat egy országot, Ukrajnát, amelyet támadás ért - reagált az amerikai védelmi minisztérium szóvivője az orosz külügyminiszter-helyettes szavaira, amelyekkel az Egyesült Államokkal szembeni lépéseket helyezett kilátásba.
Évszázadok óta képezi vita tárgyát az ereklyeként tisztelt vászon, melybe állítólag Jézus Krisztus testét tekerték, miután levették a keresztről. Sokan meg vannak győződve a valódiságáról, mások középkori hamisítványnak tartják. Nemrégiben azonban új bizonyítékot tártak fel, amely tisztázhatja a tárgy korát.
A Világgazdaság a Politico cikkét idézve tekinti át szemlézésében, hogy miként alakulhat az Európai Bizottság vezetőjének következő ciklusban eltöltött ideje.
Boris Susko szlovák igazságügyi miniszter szerint az ellenzék hazudik, amikor azt állítja, hogy növekszik a bolti lopások száma Szlovákiában, amióta a Fico-kormány megreformálta a büntető törvénykönyvet. Az augusztus elejétől érvényes jogszabály értelmében a 700 eurót meg nem haladó lopás legfeljebb 331 eurós büntetéssel sújtható, és mindössze kihá
Az Egyesült Államok nem keresi a konfliktust Oroszországgal, pusztán támogat egy országot, Ukrajnát, amelyet támadás ért - reagált az amerikai védelmi minisztérium szóvivője az orosz külügyminiszter-helyettes szavaira, amelyekkel az Egyesült Államokkal szembeni lépéseket helyezett kilátásba.
Szombaton tartja esküvőjét Márta Lujza norvég hercegnő - saját magát sámánnak nevező - amerikai vőlegényével, a kapcsolatot övező fenntartások ellenére a norvég királyi család közleményben jelezte: örömmel várják az eseményt.
Az elmúlt hetekben több hír is megjelent arról, hogy az orosz erők egyre több sikert érnek el Avgyijivkától nyugatra. Az Institute for the Study of War szerint a támadó csapatok jelentős taktikai előnyt szereztek a térségben.
"A játékosok, de a lakosság biztonsága sem garantálható kellőképpen a rendőrség igénybevétele nélkül" – indokolta a döntést Ahmed Aboutaleb polgármester.