Nem indul jól az új szezonja egy norvég utánpótlás kapusnak, Kristoffer Klaessonnak. A klubja már az előtt megvált tőle, hogy a szezon igazán elkezdődött volna, ugyanis a 23 éves játékos túlsúllyal kezdte meg a felkészülést. Ennek ellenére az edzések után többször is egy helyi gyorsétteremben látták a fiatal focistát.
Tizenhét nappal a párizsi olimpia záróünnepsége után szerdán elkezdődnek a paralimpiai játékok a francia fővárosban. Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke az InfoRádióban elmondta: azt várja a magyar sportolóktól, hogy őrizzék meg a helyüket a világ élvonalában, és Tokióhoz hasonlóan szerepeljenek az éremtáblázaton, illetve a nemzetek
Az MRF Team csapatában nem tud ezen a hétvégén rajthoz állni a belga Amaury Molle, ezért az indiai gumigyártó csapata felkérte pótlására Simone Tempestinit.
Bár Logan Sargeantot már nem tervezi többé versenyeztetni a Williams az F1-ben, a csapat elmondása szerint az amerikai versenyző továbbra is az istálló tagja marad.
Napra pontosan 30 évvel ezelőtt Michael Schumacher a pályán ugyan megnyerte az 1994-es Belga Nagydíjat, de aztán szabálytalan kopólemez miatt kizárták a futamból. A győzelmet megöröklő Damon Hill már nem is volt a közelben, amikor értesült a számára pozitív fordulatról. 1994. augusztus 28-án, azaz éppen 30 esztendővel ezelőtt rendezték meg az az év
A párizsi paralimpia esti megnyitóján az ötödször részt vevő Illés Fanni paralimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó viszi majd a magyar csapat zászlóját.
Miko Marczyk a Barum Rally drámái után beszállt az Eb címért folytatott csatába, szerinte a walesi Ceredigion Rallyn kiderül, hogy valóban lesz-e esélye a bajnoki címre.
Az egy héttel ezelőtti, idegenben elért döntetlen után a Puskás Akadémia és a Paks is hazai környezetben harcolhatja ki fennállása során először, hogy egy nemzetközi kupasorozat főtábláján szerepeljen. Mindkét gárda a Konferencia-liga playoff-körének visszavágójára készül.
Franco Colapinto az Olasz Nagydíj előtti kedden pár óra leforgása alatt vált olyasvalakiből, akinek csak az elhivatott autósport-rajongók ismerték a nevét, a keresőmotorokba egyik leggyakrabban beütött autóversenyzővé.
Jari-Matti Latvala, a Toyota Gazoo Racing csapatfőnöke egy olyan titkot árult el, amire ugyan lehetett számítani, azonban egyelőre hivatalos helyről erről még nem jelent meg információ.
25 ezer eurót (9 millió 825 ezer forint) követel magának Nicolas Winter labdarúgó- játékvezető. A bíró sporttársat még 2023 áprilisában az FSV Zwickau–Rot-Weiss Essen német harmadosztályú mérkőzésen egy dühös néző a sörével öntötte nyakon. A sértett most a büntetőeljárás után polgári perben is szeretne elégtételt venni a szurkolón.
A Bajnokok Ligája-győztes FTC-Telekom Waterpolo férfi vízilabdacsapata október 5-én fogadja az Eurokupában címvédő Jug Dubrovnik együttesét az Európai Szuperkupáért kiírt összecsapáson.
A Nemzetközi Bokszszövetség megelégelte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a gender lobbi támadásait, és nyilvánosságra hozta a két sportoló nevéhez fűződő botrány személyiségi jogokat nem sértő adatait, amikből kiderült az igazság.