Női és férfi válogatottunknak is a nehezebb út jutott a döntő felé vezető úton. A lányok az olimpiai címvédővel találkoztak a négy közé jutásért. Helyszíni beszámolónk.
Nagy meglepetést nem hozott a férfi kosártorna negyeddöntője. Hacsak az nem megleptés, hogy a szerbek 24 pontos hátrányból fordítottak, a franciák meg végre úgy játszottak, ahogy a hazai közönség várta.
Szerdán fontos lépést tehet az olimpiai bajnoki cím felé a kajakos Csipes Tamara, Kopasz Bálint és Varga Ádám és a birkózó Losonczi Dávid. Erre érdemes figyelni az olimpia tizenegyedik napkán.
Megjósolhatatlan, hogy a Szajna nagyon erős sodrása miatt milyen eredményt hoz a párizsi olimpia nyíltvízi úszóversenye – mondta az InfoRádióban a válogatott szövetségi kapitánya. Gellért Gábor hozzátette: a magyar indulók az elmúlt hetekben ötször edzettek a Dunában, emellett a triatlonosok versenye adhat némi támpontot a mezőnynek.
A maratoni gyaloglással kezdődött, és a férfi vízilabda-válogatott negyeddöntőjével zárul a magyarok szerdai versenynapja a párizsi olimpián. Egy-egy birkózónknak és taekwondósunknak, továbbá négy-négy atlétánknak és kajakosunknak, illetve két kenusunknak szoríthatunk.
Úgy tűnik, véget értek a Red Bulltól jövőre távozó Adrian Newey tárgyalásai, amelyeket több F1-es istállóval folytatott, s végül az Aston Martinnal állapodott meg egy négy évre szóló együttműködésről.
A WRC következő versenyén, a görög Akropolisz Rallyn Adrien Fourmaux és Grégoire Munster mellett Jourdan Serderidis is rajthoz áll az M-Sport csapatában.
A magyar női vízilabda-válogatott tagjai rendkívül csalódottak voltak az amerikaiak elleni 5–4-es vereség után, és többen úgy érzik, nem volt következetes a játékvezetői felfogás.
Marozsán Fábián két mérkőzéslabdáról kikapott a spanyol Pablo Carreno Bustától a 6,8 millió dollár összdíjazású montreali keménypályás férfi tenisztorna első fordulójában.
A közösségi médiát ellepték a Párizst patkányokkal és szeméttel ábrázoló AI-képek, de az oroszoknak nagy szerepük volt az algériai bokszolónő, Imane Helif körüli botránykeltésben is.
Ana Carolina Vieira szintén úszó barátjával töltött az Eiffel-toronynál alig több mint egy órát. Jogi lépéseket tesz, és pszichológus segít neki feldolgozni a történteket.
Kedden nagyszerű birkózással bejutott a döntőbe, szerdán reggel azonban nem tudott bemérni, így kizárták a nők 50 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Vinesh Vinesh-t a párizsi olimpiáról.