A család kutyája miatt kapott lángra egy amerikai család háza, miután a házi kedvenc megrágcsálta az elölhagyott külső akkumulátort. Az oklahomai Tulsa tűzoltóság osztotta meg a felvételt, amelyen jól látszik, hogy a pár perccel azután, hogy a kutya megrágcsálta az eszközt, óriási tűz borította be a házat.
Sokan kettős mércét emlegetnek azzal kapcsolatban, hogy a női utasok számára egy olyan foglalási funkciót tett elérhetővé az IndiGo indiai fapados légitársaság, ami nagy felbolydulást keltett. Jelenleg ugyanis egy olyan funkciót tesztelnek, amely során a női nemű utasok külön jelzéssel látják azt az online helyfoglalásnál, hogy mely ülőhelyek azok,
A Németországi Szociáldemokrata Párt tagságának 51 százaléka van azon a véleményen, hogy az ország legrégibb és legnagyobb hagyományokkal rendelkező pártja súlyos válságban van.
Földrengés volt Romániában, Lugos várostól 36 kilométerre szombaton éjjel, magyarországi idő szerint 22:46 perckor - tájékoztatta a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma közleményben az MTI-t.
A tárca az ukrán pilóta nélküli repülőeszközök berepülését a fehérorosz légtérbe arra tett kísérletnek minősíti, hogy a konfliktust az egész régióra kiterjesszék.
A legújabb New York Times/Siena College felmérés szerint Kamala Harris alelnök négy százalékpontos előnnyel vezet Donald Trump volt elnök előtt három kulcsfontosságú csatatérállamban, kevesebb mint három hónappal a választások előtt.
Komolyan nőhet a kínai hiperszonikus fegyverek ütőereje egy új tudományos fejlesztés nyomán. Kínai kutatók új repülési módszert dolgoztak ki, amely egyharmadával növeli az ilyen fegyverek hatótávját – állítja egy hongkongi lap.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök először ismerte el, hogy az ukrán hadsereg már nem védekező harcokat folytat, hanem támad Oroszország nyugati, kurszki régiójában. Szombat esti televíziós beszédében úgy fogalmazott, hogy az ukrán hadsereg "az agresszor területére tolja a háborút".
A republikánus stáb ezt azután közölte, hogy a Politico megírta: júliusban névtelen forrás "hiteles dokumentumokat" kínált Trump kampányának belső működéséből.
Christian Lindner német pénzügyminiszter, a Német Szabaddemokrata Párt (FDP) vezetője támogatja a nagy hatótávolságú amerikai rakéták tervezett telepítését Németországba.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök első ízben ismerte be szombaton, hogy az ukrán erők az oroszországi Kurszki területen harcolnak. Hozzátette, hogy a hadművelettel Kijev a 2022. évi orosz invázió után az igazságot akarja helyreállítani.
Hat vezető onkológus és két rezidens is volt a 62 áldozat között, akik meghaltak, amikor pénteken lezuhant és tűzgolyóként robbant fel a brazil utasszállító gép. A szakemberek, akik arra tették fel az életüket, hogy másokéért küzdjenek, éppen egy konferenciára utaztak.
Az Egyesült Államok keleti parti államait súlyos károkat okozva hagyta maga mögött szombaton a hét elején Floridában hurrikánként partot ért Debby trópusi vihar, ami több halálos áldozatot követelt.
Az Egyesült Államok keleti parti államait súlyos károkat okozva hagyta maga mögött szombaton a hét elején Floridában hurrikánként partot ért Debby trópusi vihar, ami több halálos áldozatot követelt.
A demokrata elnökjelöltjelölt a phoenixi kampányrendezvényén elítélte, hogy szombaton egy gázai iskola elleni izraeli légitámadásban civil áldozatok vesztették életüket.
Az iráni ENSZ-képviselet tagadta a vádakat, de az incidens tovább élezheti a feszültséget a két ország között, amely Trump elnöksége alatt egyébként is különösen feszült volt.
Hét embert szállítottak kórházba és tíz lakást ürítettek ki tegnap este Londonban vegyi mérgezés miatt. Az elsődleges jelentések szerint a rosszulléteket egy akváriumban használt korall okozta.
A "Köpcös" egyik fia "rajtaütött", "elrabolta" őt, majd átadta az amerikai hatóságoknak – állítja nyilatkozatában a Sinaloa-kartell állítólagos társalapítója, Ismael "El Mayo" Zambada.
Megjárta az iraki háborút, ellenzi az Ukrajnának nyújtott támogatást és erősen harcol az abortuszhoz való jog ellen? Ki is J. D. Vance ohiói szenátor ohiói szenátor és mit várhat tőle Amerika? A kérdés kapcsán Boros Imre és Bogár László Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel beszélgetett.
Christian Lindner német pénzügyminiszter, a Német Szabaddemokrata Párt vezetője támogatja a nagy hatótávolságú amerikai rakéták tervezett telepítését Németországba.
A november 1-jén hatályba lépő jogszabály szerint a jövőben nemi hovatartozás pusztán csak állampolgári döntés kérdése lesz Németországban, amit a hatóság és a környezet is köteles lesz elfogadni, annak minden jogkövetkezményével együtt.
Botrányokból, szürreális pillanatokból és felejthetetlen sportélményekből egyaránt bőven kijutott a 2024-es párizsi olimpián. Bár az éremtáblázatot toronymagasan az Egyesült Államok vezeti, a magyar sportolók így is számos éremmel örvendeztették meg a hazai szurkolókat. De sikeresnek mondható ez a szereplés? Árulja el véleményét most a Blikk szavaz
A 11 éves Ronnie Hood, a kortársaihoz hasonlóan sokszor töltötte a szabadidejét videójátékozással, amikor elmentek a háziorvoshoz, a doktor a túl sok képernyőidőnek tudta be a kisfiú nyaki panaszait. Azonban az egyre erősödő fájdalmak után, a szülők ismét orvoshoz vitték gyereket, ekkor derült ki, hogy agydaganattal küzd.
A választójogi törvény változása miatt 2025-ben csak 630 képviselő lesz a német parlament alsóházában, és máris azt számolják, ez mit hozhat a konyhára.
Az ukrán importméz mennyisége meghaladta az előírt több mint 44 ezer tonnás uniós kvótát, így az Európai Bizottságnak két hete van elindítani a folyamatot – közölte a minisztérium.
Nem volt hidzsáb a 14 éves lányokon, akiket megtámadott az iráni erkölcsrendészet Teheránban, a kiszivárgott felvétel szerint még június végén. A felvételeken két 14 éves lány látható, akik állnak az iráni főváros északi részén egy forgalmas úton, ahol nem sokkal később megáll mellettük egy furgon. Az autóból az iráni erkölcsrendészet női tagjai ug