2024. augusztus 8. csütörtök

aug. 8
0:15
Telefonon vezetett le egy szülést egy hős mentésirányító Budapesten, a baba és a mama is jól vannak (Blikk)
Telefonon vezetett le egy szülést egy budapesti mentésirányító. A fővárosi anyukánál hamarabb indult be a szülés, így az otthonában hozta világra a gyermekét. Az asszonynak olyan erősek voltak a fájásai, hogy a férje hívta a mentőket, ám addigra már elő akart bújni a baba, akinek a nyakára rátekeredett a köldökzsinór, ám végül ezt is megoldották.
aug. 8
0:15
Már nem sok van, tessék kitartani: a mentők telefonon segítettek otthon levezetni a hirtelen meginduló szülést (444.hu)
A telefonon segítő mentésirányító maga is kismama, mindjárt szülési szabadságra megy. "Nagyon ügyesek mindketten!"
aug. 8
0:15
Hatezer időpont foglalható melanomaszűrésre az Egészségablakon keresztül (Demokrata)
Augusztusra és szeptemberre több mint hatezer szabad időpontból lehet választani.
aug. 8
0:15
A Magyar Evangélikus Egyház elnöke bekérette az érdi lelkész holokausztos prédikációjának hanganyagát (Telex)
Fabiny Tamás azt mondta, vasárnapi prédikációjában éppen attól a szemlélettől óvott, ami a lelkész szavaiban visszaköszönt.
aug. 8
0:15
Szijjártó Péter: A kudarcok sem zavarták meg a brüsszeli hazugsággyár működését (vasárnap.hu)
A brüsszeli hazugsággyár lendületét sem a tények, sem a nyár nem törték meg és jól láthatóan a folyamatos kudarcok sem
aug. 8
0:15
Reagált a posta a bezárásokkal kapcsolatban (Liner)
A Magyar Posta közel 100 kistelepülési postahivatal bezárásáról döntött, ahol alternatív megoldásokat kínálnak majd a szolgáltatások fenntartására.
aug. 8
0:19
Az olimpia megnyitója a keresztényeket ért eddigi legerősebb nyilvános provokáció (Demokrata)
A genderpropaganda a világ legnagyobb sporteseményét is képes befolyásolni.
aug. 8
0:19
Ifj. Schobert Norbi bevonult tartalékos katonának (Telex)
Szerinte az első és legfontosabb dolog megvédeni az országot, ahová születtünk, és ahova annyi emlék köt bennünket, ezért döntött így.
aug. 8
0:19
Czomba Sándor: már közel 9 ezren helyezkedtek el az aktivitást növelő munkaerőpiaci programokkal (vasárnap.hu)
Már csaknem 9 ezer álláskereső helyezkedett el a 30 év alattiak és 30 év felettiek foglalkoztatását támogató, tavasszal indított uniós
aug. 8
0:19
Nem tetszik a PDSZ-nek, hogy a kormány kötelező továbbképzésre küldené a tanárokat (Liner)
Tiltakozást váltott ki a szakszervezet részéről a Belügyminisztérium rendelettervezete, amely a pedagógusok kötelező továbbképzését és mobilhasználatát szabályozná.
aug. 8
0:21
2024.08.08. Üzenet: Kittlingerné Tóth Márta (Gyulatelevízió)
Gondolj Istenre, amikor aggódás gyötör minket!
aug. 8
0:23
Kilencedik alkalommal szervezik meg a Vármegyenapot Békéscsabán (vasárnap.hu)
Kilencedik alkalommal szervezi meg a Békés Vármegyei Önkormányzat szeptember 7-én a Vármegyenapot Békéscsabán – mondta a rendezvény beharangozó sajtótájékoztatóján szerdán
aug. 8
0:23
Zsugorinfláció: újabb termékek mérete csökken, miközben az áruk változatlan marad (Liner)
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) folyamatosan bővülő listát vezet a zsugorinflációval érintett termékekről.
aug. 8
0:27
Juhász Hajnalka: A genderpropaganda ereje ott tart, hogy a világ legnagyobb sporteseményét is képes befolyásolni (vasárnap.hu)
Az ötkarikás játékok mindig a kemény küzdelemről, a fair playről, és a versenyzők határtalan kitartásáról szólnak. Sajnos a párizsi olimpia
aug. 8
0:27
Ismét jó irányba változnak az üzemanyagárak (Liner)
A benzin és a gázolaj ára egyaránt mérséklődhet csütörtöktől.
aug. 8
3:57
Milliókat ígér egy balatoni település a gyerekek után (Infostart)
Balatonszentgyörgy vezetősége évek óta folytatja a gyakorlatot: minden megszületett gyermek számára letétbe helyeznek egy szép összeget, amihez 14. életévük után juthatnak hozzá.
aug. 8
4:27
Egy éve gyengül a hazai ipar teljesítménye, borulhat a költségvetés? (ATV)
A KSH adatai szerint júniusban 3,7 százalékkal volt gyengébb az ipari termelés, mint egy éve. A Híradónknak nyilatkozó szakértők azt mondják, a romló ipari teljesítmény és a még mindig nem elég gyorsan növekvő fogyasztás felboríthatja az év közben már módosított költségvetést.
aug. 8
4:31
Erre az egy dologra szükségünk lehet holnap (ATV)
Helyenként zápor, zivatar kialakulhat.
aug. 8
4:33
Új lehúzási módszer terjed a jegyautomatáknál (Infostart)
Több ezer forintot is nyerhetnek a csalók.
aug. 8
4:45
A saját polgármesterét is megkárosította a siroki Keresztanyu – Csempészett dohánnyal kereskedett a 77 éves Olga néni (Blikk)
Róza mama helyett Olga mama, Makkosszállás helyett pedig a Heves vármegyei Sirok. Amúgy minden stimmel, mintha csak a népszerű Keresztanyu című sorozat történései elevenedtek volna meg a való világban. A 77 éves nagymama ugyanúgy irányította a hozzátartozóiból és a környékbeli ismerőseiből toborzott csempészbandát, mint a filmbéli Róza mama. Ám míg
aug. 8
5:03
Új fejlemény: Nagy a kiakadás Debrecenben az akkugyár miatt (ATV)
Bővül a kínai CATL akkumulátorgyára Debrecenben. Az eddigi bérelt logisztikai területről kiderült, hogy jövőre már nem csak raktárként, hanem összeszerelő üzemként is fog működni, így a gyár még nagyobb területtel gazdálkodhat.
aug. 8
5:27
Erre nagyon figyeljen, ha kiadja a lakását! (Infostart)
Útmutató az albérleti szerződésekhez az adóhatóságtól.
aug. 8
5:45
Fémes ok miatt dőlt el a Sportszelet sorsa, ennek aligha örülhetünk (Infostart)
Az egyik legnépszerűbb magyar édesség 71 éven keresztül volt a boltok polcain, szinte változatlan formában, ám a gyártó szerint korszerűtlen a csomagolása, így megszünteti a gyártást.
aug. 8
5:51
Sem a tagállamok, sem a polgáraik nem számíthatnak Brüsszelre (vasárnap.hu)
Az Unió vezetése a magyar-ukrán kőolajvita során ismét bebizonyítja, hogy nem alkalmas a tagállamok és polgáraik képviseletére. Néhány héttel ezelőtt
aug. 8
6:03
Mobilhasználat az iskolákban: mi változik szeptembertől? (ATV)
A társadalmi egyeztetés lezárása után a Belügyminisztérium kedden szakmai és érdekképviseleti szervezetekkel egyeztetett az iskolai mobilhasználat tervezett szabályozásáról. A megbeszélésen részt vettek a Nemzeti Pedagógus Kar, családszervezetek, pedagógus-szakszervezetek és a Magyarországi Református Egyház képviselői. Totyik Tamás, a Pedagógusok
aug. 8
6:33
Komoly változás jön az M2-es gyorsforgalmin (Infostart)
Útépítési munkák miatt részlegesen lezárják az M2-es autóút gödi csomópontját csütörtöktől augusztus 16-ig – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
aug. 8
6:39
Népszava: Vannak megyék, ahol már katonákat vezényelnek gyerekfelügyelői munkakörbe (Telex)
Előreláthatóan még többen hagyják ott a szakmát, hiszen nemcsak a fizetés kevés, de mostantól a "kifogástalan életvitelük" ellenőrzését is vállalniuk kell a gyermekvédelemben dolgozóknak.
aug. 8
6:45
390 ezres csekket kapott az öreg Opel tulajdonosa (Infostart)
Nyolc büntetőpontot ért a manőver.
aug. 8
6:45
Még a zápor se fog tudni enyhülést hozni, olyan kánikula jön (BorsOnline)
Erre az időjárásra kell felkészülni a következő napokban.
aug. 8
6:51
Reagált az evangélikus egyház vezetője az érdi lelkész holokausztos kijelentésére (Blikk)
Reagált a Magyarországi Evangélikus Egyház elnöke az érdi evangélikus lelkész holokausztról szóló kijelentésére. A vasárnapi misén Labossa Péter Mihály a prédikációjában kijelentette, hogy a holokausztért a zsidók a felelősek. Fabiny Tamás, az egyház magyar elnöke elmondta, hogy megvizsgálja az elhangzottakat.
aug. 8
6:51
Több mint tizenháromezren érkeztek Ukrajnából szerdán (hirado.hu)
A beléptetettek közül a rendőrség 36 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes.
aug. 8
6:57
Útlezárással is jár majd a látványos kerékpárverseny (Nyíregyháza)
Augusztus 15-én (csütörtökön) már ötödik alkalommal fogadja Nyíregyháza a One Belt One Road Nations' Cup Hungary Országúti Ifjúsági Világkupa versenyzőit. Az egyéni időfutam miatt teljes útlezárásra kell számítani a város több pontján 16:30 órától 19:30 óráig.
aug. 8
7:03
Brüsszelhez fordultak a magyar bírók az alacsony fizetésük miatt (444.hu)
Az Európai Bizottság "nagyon alaposan" értékeli a hivatalos panaszokat. Az ügy vége akár kötelezettségszegési eljárás is lehet.
aug. 8
7:15
Pintérék válasza: a 120 óra miatt is lesz kötelező a NAT-vizsga - ellenőrizni fogja a munkáltató a mobilok használatát (ATV)
Számos  pedagógus az elmúlt hét évben már teljesítette a számára előírt 120 órányi továbbképzést. Jelenleg "csak így érhető el egy minden pedagógust elérő képzés" - közölte az atv.huval a nagy visszhangot kiváltó kötelező NAT-vizsgáról a belügyi tárca. A mobiltelefonok magáncélú használatát egységesíteni szeretnék, ezt a munkáltató és az intézmény
aug. 8
7:15
Népszava: Vannak megyék, ahol már katonákat vezényelnek gyerekfelügyelői munkakörbe (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
aug. 8
7:17
NPK elnök: Tudja, hogy ezzel indulatokat vált ki, de pedagógusok a NAT-vizsga miatt nem hagyják el a pályát (ATV)
Nem gondolja, hogy  önmagában Pintér Sándorék azon intézkedése hatására, hogy legyen kötelező NAT-vizsga, elhagyják pedagógusok a pályát, vagy kevesebben jelentkeznek tanárnak - nyilatkozta Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöke a BM nagy visszhangot és tiltakozást is kiváltó rendelet-tervezete kapcsán.
aug. 8
7:21
Elköltözött a fővárosból a korábbi főpolgármester (Infostart)
Elköltözött Budapestről Demszky Gábor. A korábbi főpolgármester Horvátországba tette át székhelyét.
aug. 8
7:21
Vagány fiatalokat szeretne Orbán Viktor, de már nem jönnek Rogánok és Szijjártók az utánpótlásból (Telex)
A miniszterelnök megfújta a harci trombitát Tusványoson: fiatalokat kell toborozni. Orbán az elmúlt években sikeres nemzedékváltásról beszélt, ám Novák Katalin és Varga Judit lemondása után nem talált fiatal utódokat. Szijjártó Péter és Gulyás Gergő generációja már tűzközelben, negyven alatt viszont kisebb a merítési lehetőség. Közben egyre kevésbé
aug. 8
7:33
Ilyen a honvédség új Airbus H225M helikoptere testközelből (Demokrata)
A Demokrata fotóriportere, Vermes Tibor testközelből vehette szemügyre a helikoptert, majd a felhők közé is emelkedett vele.
aug. 8
7:51
Készültségben a horgászok és az okosbója, nagyon apad a Velencei-tó (Infostart)
A Velencei-tó vízállása 120 centiméter alá esett, ez már aggasztó a pecások számára.
aug. 8
7:51
Olyan kevés a gyerekfelügyelő, hogy katonákat vezényelhetnek a helyükre (ATV)
Úgy tűnik, egyre kevesebb lesz a nevelőszülő és a gyerekvédelemben dolgozó szakember, a helyüket pedig katonákkal töltheti fel a kormány.
aug. 8
7:51
Csaknem tizennégyezren érkeztek Ukrajnából szerdán (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 36 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
aug. 8
7:51
Szinte teljesen elfogyott a szamárköhögés elleni vakcina, de a hétvégén újabb szállítmány érkezik (Telex)
Az NNGYK szerint a betegség járványszerűen terjed Magyarországon is, kevesen tudják, de az oltást felnőttkorban is érdemes tízévente ismételni.
aug. 8
7:57
Magyar Péter találkozik Vitézy Dáviddal – már az időpont is megvan (ATV)
A Tisza Párt elnöke az összes fővárosi frakció vezetőjét megkereste, Karácsony Gergellyel már találkozott, Szentkirályi Alexandra elutasította.
aug. 8
8:03
"Az Oktogonon van olyan ház, ahol már csak csak egyetlenegy lakásban van valódi lakó" - Soproni Tamás az Airbnb-betiltásáról tartott konzultációról (SzMo)
Terézvárosban már a lakások 8 százaléka működik rövid távú szálláshelyként. A polgármester szerint most a helyiek dönthetnek, maradjon vagy ne az Airbnb. Ők mindent megtesznek, hogy a szavazók a pro és a kontra érveket is megismerjék.
aug. 8
8:21
Szinte teljesen elfogyott a szamárköhögés elleni oltás (ATV)
Nem kell aggódni, mert hétvégén már jön az újabb szállítmány.
aug. 8
8:27
Közel ezer doboz cigarettát és illegális dohányt talált Budapesten a NAV (hirado.hu)
Egy budapesti vietnámi étteremben bukkantak rá a pénzügyőrök.
aug. 8
8:33
Közel ezer doboz cigarettát és illegális dohányt talált Budapesten a NAV (hirado.hu)
Egy budapesti vietnámi étteremben bukkantak rá a pénzügyőrök.
aug. 8
8:33
Magyar Péter válasza Szentkirályi Alexandrának (Liner)
Magyar Péter időközben válaszolt Szentkirályi Alexandrának, és megtudhattuk, hogy hamarosan Vitétzy Dáviddal fog egyeztetni.
aug. 8
8:45
A főszerkesztőt is robotra cserélték Gattyánék hírportáljánál (Telex)
A több mint 30 éve újságot író Tarr Péter távozott a laptól, de nem tudni, elküldték-e vagy maga mondott fel.

Keresés