A Pedagógusok Szakszervezete szerint az Oktatási Hivatal nem hozza nyilvánosságra a 2023. májusi digitális kompetenciamérés eredményeit a 4. és 5. osztályosoknál, és a hivatal ezt megerősítette, és az okát is közölte.
A somoskőújfalui képviselő, Becsó Zsolt annyira szeretett volna valamit átadni, hogy odament egy olyan öltöző felavatására, amit a helyi sportegyesület saját erőből készített.
Szokatlanul izgalmas lehet a polgármester-választás Győrben: Dézsi Csaba András fő kihívója Pintér Bence újságíró lehet. Borkai Zsolt is sikerre hajt, a gyurcsányos plakátot pedig baromságnak tartja.
A kormánypártok távolléte miatt határozatképtelen volt az Országgyűlés ellenzék által kezdeményezett pénteki rendkívüli ülése, így csak a napirend előtti felszólalások hangozhattak el. A mintegy háromnegyed órás ülésen a kormány képviselői nem vettek részt.
Karácsony korrupcióval vádolta meg ellenfele egyik képviselőjelöltjét, Vitézy számon kérte a főpolgármestert több elmaradt ígéret miatt, és megkérdezte tőle, hogy visszalép-e a választástól. Főpolgármester-jelölti vita percről percre.
“Abban az időben Jézus ismét Jeruzsálembe ment tanítványaival. Amikor a templomban járt, odaléptek hozzá a főpapok, az írástudók meg a nép elöljárói, és megkérdezték tőle: „Miféle hatalommal teszed ezeket? Ki adta neked a hatalmat, hogy ilyeneket tegyél?”
Az ülést a párbeszédes Tordai Bence kezdeményezésére hívták össze az ellenzéki pártok, a főbb napirendi pontok a külügy informatikai rendszerét ért kibertámadás és Sulyok Tamás köztársasági elnök lemondatásának kezdeményezése. A kormánypárt előre szólt, hogy nem megy el.
A szülők eleinte idegenkedtek az ötlettől, a 2,5 milliárd forintos átmeneti megoldásra viszont azért volt szükség, mert a Fekete István Általános Iskola eredeti épülete teljesen tönkrement.
A Tisza Párt listavezetője szerint Deutsch Tamás a vitán egy hároméves gyerek színvonalát hozta. Az ATV hétvégi vitáján nem vesz részt, azért sem, mert végre a szeretteivel lesz.
Az ellenzék az orosz hekkertámadásról és Sulyok Tamásról akart vitázni, de egy fideszes sem ment el a péntek esti rendkívüli parlamenti ülésre. Ami így alig negyven percig tartott.
P. Endre, a Volvo-botrány pénzmosással gyanúsított harmadrendű vádlottja azután utalta át az összeget, hogy valamiért felmarkolt 550 ezer eurót a pécsi tömegközlekedési cég buszbeszerzésében végzett, érdemi tevékenységgel nem járó közvetítői munkájáért.
Ismét Békemenetre gyűlik össze ma a jobboldali-konzervatív tábor. Ezeket az alkalmakat mindig akkor szervezik meg, amikor Magyarországot valamilyen komolyabb külső
Ma 11 órától várják a békemenet résztvevőit a Lánchíd pesti oldalán lévő gyülekezőhelyen, ahonnan az emberek 13 órakor indulnak az idősebb Antall József rakpart, Jászai Mari tér, Margit híd útvonalon keresztül a Margitszigetre. Itt mond beszédet Orbán Viktor miniszterelnök.
A balatoni hajózási előszezon június 1-jén kezdődik és július 5-ig tart, hétvégenként már minden kikötőből indulnak járatok, a kiemeltekből hétköznapokon is.
"Az imént érkezett a jó hír": a Moody's kedvező értékelést adott a magyar gazdaságról, változatlanul befektetésre ajánlja Magyarországot – mondta a pénzügyminiszter a Facebook-oldalára szombatra virradóra feltöltött videójában.
Magyarország jelentősen tudta növelni az űrszektorban tevékenykedő szereplők versenyképességét, és előkészíteni az utat a további sikeres programok számára - egyebek közt erről beszélt Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos az Európai Űrügynökséggel közös tájékoztatóján. Közben már a miniszterelnök is találkozott a magyar űrhajóssal
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az énekes-dalszerző többek között a hazai politikai helyzet miatt költözött Németországba. Zsidóságáról, a gázai konfliktusról és bizalmatlanságról is beszél Veiszer Alinda műsorában.
Ideiglenes forgalomkorlátozás kell készülni szombaton Budapest I., II., III., V., XI., XIII. és XIV. kerületében. Délelőtt 11-tól lezárják a belvárosban a Széchenyi István teret, a Lánchidat és a József Attila utcát. Szintén lezárják a Budai alsó rakpartot és a Pesti alsó rakpartot is a Lánchíd közelében, illetve a Fő utcában is lehetnek lezárások.
Szombaton Budapest számos pontján lesz forgalomkorlátozás a Békemenet és a Magyar Zászló napja rendezvények miatt. A korlátozások kora délutántól kezdődnek, több útvonalat érintenek.
A közvéleménykutatások szerint tovább erősödött Magyar Péter, de a Fidesz is. A Political Capital alapítója szerint a folyamatosan változó helyzetben nehéz mérni. A tévévita nem sokat számított, a Békemenet a lendülethez kell a Fidesznek.
A háborús őrület továbbra is túszként tartja fogva Európát, a kontinens vezetői úgy gondolják, hogy az ukrajnai háború az ő háborújuk is, ez a téves érzés pedig az egész Európai Uniót a világháború szélére sodorta - jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Szombathelyen.