Suhajda Szilárdnak egy emberként szurkolt az ország, amikor nyoma veszett világ legmagasabb hegycsúcsán. Azóta már több mint egy év eltelt, özvegye pedig természetesen még most is gyászol, ám mint mondja "a gyászt lassanként körbenövi az élet"... Legindi Tímea reméli, az oxigénpalack nélkül mászó férje magashegyi beteg lett, és halála előtt azt hal
Sok szennyeződés kerül Balatonba az emberről és az emberből - mutatta ki a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet, amely a napokban konferenciát is szentelt a témának.
Nem a legnyugodtabb időszakban jelent meg a Tisza Párt első profi reklámvideója Magyar Péterrel, akinek az incidense során rendőrségi nyomozás zajlik a háttérben.
Megkezdte a Magyar Honvédség a területvédelmi tartalékosok nagyarányú létszámnövelését. Az elindított toborzó kampányban azokat várják, akik hozzá szeretnének járulni Magyarország védelméhez. A dandártábornok továbbá elárulta, 500 ezer forintos eseti ajánlási bónusz jár annak, aki még egy területvédelmi tartalékost hoz magával.
Nyaraláskor nemcsak az elvitt, hanem az otthon hagyott értékeinkre is fontos vigyázni – hívta fel a figyelmet az Országos Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának munkatársa.
Ellenőrzést tartott a Budapesti Rendőr-főkapitányság a III. kerületben. Óbudán 50 helyett 101-gyel mértek be egy autóst, akinek végül 117 ezer forintos bírságot állítottak ki. Rajta kívül 41 gyorshajtót észleltek 7 és fél óra leforgása alatt.
A területvédelmi tartalékosok nagyarányú létszámnövelését célzó toborzó kampány kezdődött- jelentette be a Magyar Honvédség Területvédelmi Erők Parancsnokságának parancsnoka.
A magyar felnőttek több mint fele soha nem sportol, és ezt a legtöbben azzal indokolják, hogy nincs kedvük hozzá, illetve nincs idejük rá – derült ki az aktív életmóddal foglalkozó kutatásból.
A Mol Nyrt. új választottbírósági eljárást kezdeményezett a washingtoni Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) a horvát állam ellen, mert a zágrábi kormány szerinte törvénytelenül kényszerítette az INA horvát olajipari vállalatot, hogy az országban kitermelt gázt a kizárólag állami tulajdonban lévő Horvát Elektromos Műveknek
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Leginkább a levegő-utánpótlás hiánya, a tüzelőberendezések karbantartásának elmaradása, valamint az elszívó és a nyílt láng együttes hatása okozhat szén-monoxid-mérgezéseket nyáron. Magas szén-monoxid-koncentráció esetén elájulhatunk, sőt néhány percen belül a halál is beállhat.
Újabb posztot tett közzé a Faceboook-oldalán szombat este Karsai Dániel, amelyben az emberi életről, az ahhoz tartozó jogokról elmélkedett, illetve üzent a magyar és skót válogatottaknak, szurkolóknak.
Bede Zsolt, a Vadhajtások főszerkesztője néhány órára elérhetetlenné vált a Facebookon vasárnap. Előtte több posztot is megosztott Magyar Péter "foltos" nadrágjáról, az egyik ilyen tartalomra a tiszás politikus is reagált.
A gyermekek online szexuális bántalmazásával összefüggésben érkezett a legtöbb bejelentés a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság jogsegélyszolgálatához 2023-ban.
Hónapokon át verbálisan bántalmazott egy 9 éves kislányt a tanára egy Fejér megyei iskolában. Az egész osztályt ellene hangolta, többek között azzal is fenyegette, elviteti az intézetbe, de van még testvére, otthon nem fog hiányozni senkinek. Emmának végül az oktatási jogok biztosának segítségével találtak új iskolát, Aáry-Tamás Lajos azért segítet
Súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett az robogós, aki egy kisbusszal ütközött a 4-es huszárok és Vattay altábornagy utca kereszteződésében szombat délután.