Mindenki a tulajdoni hányada szerint köteles fizetni a felújítási költségeket, de a ház műemlék, így ezek sokkal magasabb, akár tízmillió forint feletti összegek, amennyit sok lakó nem tudna kifizetni.
Csak a képzési párhuzamosságokat szüntették meg, de nem változtattak sem a tananyagon, sem a kötelező óraszámokon – mondta Árvay Tivadar, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének főtitkára a C és CE kategóriás jogosítványok megszerzésének új szabályai kapcsán.
A kormány szerint Budapest csődben van. A Híradónknak nyilatkozó főpolgármester-helyettes azonban azt mondta, ez nem igaz, de a kabinet erre utazik. Kiss Ambrus a szolidaritási hozzájárulás brutális megemelésével magyarázza Budapest nehéz pénzügyi helyzetét.
Összegyűlt a több mint 1 milliárd forint a Duchenne-szindrómával, vagyis gyermekkori izomelhalással küzdő Ádin kezelésére. A hároméves kisfiú a pénzből olyan gyógyszerhez jut, ami megállítja az izomsorvadását. A témával foglalkozott a Heti Napló stábja, bemutattak egy másik beteg kisfiút is, a négyéves Benit. A cél az, hogy ő is megkaphassa a kezel
A gyermekvédelmi dolgozóknak a napokban kell kitölteniük a kifogástalan életvitelük igazolásához szükséges adatlapot. A kérdőíven olyan kérdések szerepelnek, mint hogy "kivel él együtt és mióta?" vagy például "melyik szórakozóhelyet látogatja havi, heti és napi rendszerességgel?"
“Ekkor azt mondta Boáz Ruthnak: Hallgass ide, leányom! Ne menj te más mezőre szedegetni, ne is menj innen máshová, hanem maradj csak a szolgáim nyomában!”
Februárban jogerősen elítélték a Schadl–Völner-ügy korrupt végrehajtóit, akik bevallották, hogy kenőpénzt fizettek Schadl György volt végrehajtó kari elnöknek, ám a bíróság végül az 5 millió forintról a felére csökkentette a kiszabott pénzbüntetést. Néhány hónappal később M. E. 73 millió forint osztalékot vett fel a Dr. Majorosi Eszter Végrehajtói
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az Európai Uniós összesítést nézve a szexuális célú emberkereskedelemnek az egyik legfőbb célpontjai a magyar gyermekek. Kutatások azt mutatják, hogy nincs visszatartó ereje a büntetések súlyának. A kiskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények esetén "borzalmas" visszaesési rátával lehet számolni - hangzott el az ATV Start című műsorában.
Az M0-s autóút déli szektorán, az M5-ös autópálya felé, Dunaharaszti térségében még hajnalban egy trailer és egy autóbusz karambolozott. A 28-as km-nél a helyszínelés miatt csak egy sáv járható. A torlódás 4-5 km-es, és folyamatosan növekszik a forgalom élénkülésével. Aki teheti, az M51-es autóút és az M5-ös autópálya felé kerüljön! - közölte az Út
A nevezők között jelenleg a legmagasabban rangsorolt játékos az uruguayi Franco Roncadelly (553. az Atp ranglistán) volt, de számos magyar játékosnak is lehetett szurkolni. Mint például a nyíregyházi Juhász Bencének vagy a Marso Tenisz Centrum versenyzőinek, Závaczki Milánnak és Martinnak egyaránt.
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében összesen 12 kijelölt természetes fürdőhely található. A fürdőhelyek üzemeltetői azt jelezték, hogy egy kivételével (Szabolcsveresmart Bucka Strand) valamennyi helyen üzemeltetni szeretnék a szabadtéri strandokat
Az ukrán-magyar határszakaszon 6720-an léptek be Magyarországra szerdán, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 4542-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) csütörtökön az MTI-t.
Csütörtökön egy gyenge hidegfront hatására minimálisan mérséklődik a meleg, az északnyugati és északkeleti megyékben 25 fok alatt marad a napi középhőmérséklet, másutt jellemzően 25 fok körül vagy afelett, ezen belül a déli tájakon 27 fok környékén alakul - írja a HungaroMet. Délelőtt túlnyomóan napos időre számíthatunk kevés fátyol- és gomolyfelhő
Hódmezővásárhely polgármestere szerint 2026-ban egy erőnek kell elindulnia a Fidesszel szemben és előválasztáson kell majd dönteni a jelöltekről. Megérti, hogy Magyar Péter nem akar közösködni az "előző ellenzéki próbálkozókkal".
Sokan kíváncsiak arra, hogy miért kapott kegyelmet a bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettese, aki megpróbálta eltussolni a felettese pedofil bűncselekményeit. Novák szerint azonban ő már minden kérdésre válaszolt a lemondásakor, csak figyelmesen kell hallgatni.
Az Identitáshoz csatlakoznak-e végül az Európai Parlamentben a Fidesz képviselői? A kérdés azért vetődik fel, mert Kocsis Máté kiposztolta: "az ECR kizárt!"
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda segítségével fogott el egy 35 éves nagytarcsai férfit, akit kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítanak.
Az OKFŐ szerint azonban a "a kezelési hatékonyság több dialízis paraméter beállításán alapul, így nem a kezelési idő növelése az egyetlen lehetőség a dialízis hatékonyságának növelésére".
A nyári hőségben nem csak nekünk esik jól egy csobbanás, hanem négylábú barátainknak is szívesen pancsolnak a hűsítő vízben. Szerencsére egyre több kutyás strand áll a gazdik és kutyáik rendelkezésére, még strandtérkép is készült.
Hatósági eljárás indításáról döntött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa a Rádió 1 Balázsék című műsorszámának egyik epizódjával kapcsolatban. A részben – a korhatár-besoroláshoz nem passzolóan – obszcén módon viccelődtek.
Baleset történt Budapesten, a problémát egy jelzőlámpa berobbanása okozta. Feltehetőleg rövidzárlat okozhatta az incidenst. A katasztrófavédelem munkatársai hamar megérkeztek, hogy biztosítsák a helyszínt.
A hőszivattyúk európai piacának szűkülésében közrejátszanak a felújításokat visszatartó kedvezőtlenül alakuló kamatok, a korábbi robbanásszerű növekedésből megmaradt készletek, illetve az energiaárak bizonytalan alakulása.
A Magyar Református Szeretetszolgálat a háború kitörésének első napjától segíti a hazánkba érkező ukrán menekülteket. A magyarországi szolgálatok mellett a Kárpátalján élő, a háború következtében nehézségekkel küzdő idősekről és gyermekekről, valamint az oda érkező belső menekültekről sem feledkeztek meg.
A Gyulai Rendőrkapitányság 2024. június 19-én őrizetbe vett egy férfit, mert teherautót vezetett annak ellenére, hogy két bírósági eljárásban is eltiltották a járművezetéstől, 2026 júliusáig nem ülhetett volna volán mögé. A rendőrök Gyulán, a Munkácsy utcában igazoltatták, onnan állították elő. Békés vármegyében 2024. június 19-én öt férfi ellen in
Két meccs, két vereség a magyar válogatott eddigi mérlege a foci-Eb-n. Svájctól simán kikaptunk, a németek elleni mérkőzés viszont alapvetően nem volt rossz, csak a győzelem hiányzott. És ez nem is feltétlenül csak a nemzeti válogatottunkon múlott.
Szabó Gábor a Facebookon jelentette be: rendet fognak tenni a Jobbikban. A párt korábbi háttéremberét éppen a jelenlegi elnök, Gyöngyösi Márton távolította el a vezetésből, ám a választásokon elért tragikus eredmény meggyengítette, és információink szerint egyedül maradt a Jobbikban. Már azt is sejteni lehet, ki lesz a kihívója a június végi tisztú
Az alapvetően jó szándékú emberek nincsenek tudatában annak, hogy a vízimadarak etetése nemcsak felesleges, de tömegesen sodorja veszélybe és betegíti meg az állatokat, ami ellen világszerte küzdenek a hatóságok és a természetvédelmi szervezetek.
A Budapest Pride alkalmából már többször adtak ki a melegeket támogató közös nyilatkozatot budapesti nagykövetségek, de az ideiben mondják ki először, hogy az LMBTQI-személyek megkülönböztetése politikai törekvés Magyarországon.
A Nyíregyházi Egyetemen 2024. június 19-e és 21-e között kerülnek megrendezésre a záróvizsgák, jelenléti formában. A három nap alatt 45 bizottságban 706 hallgató kezdheti meg a záróvizsgát és adhat számot tanulmányai során megszerzett tudásáról.
Vajon indítanak nyomozást? És ha igen kit vagy kiket és mivel vádolnak? A Központi Nyomozó Főügyészség megszólal a hírhedt hangfelvétel ügyében - nézze élőben, mit mondanak.
Az országgyűlési képviselő szerint sok művesekezelésre szoruló beteget más kórházba kell, hogy irányítsanak. Ám előfordul, hogy a másik kórház is létszámhiánnyal küzd.
Rogán Antalt is meghallgatták Magyar Péter hangfelvételének ügyében, hangzott el az ügyészségi sajtótájékoztatón. Előkerült az ügyben Rogán és Völner Pál egy különös időpontban lefolytatott hívása is.
Fürcht Pál, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője ad tájékoztatást arról, mire jutottak a Magyar Péter által készített Varga Judit-hangfelvétel vizsgálatakor. Völner Pált 2021 tavaszán még nem hallgatták le, és az sem bizonyítható, hogy letartóztatása előtt szólhattak neki. Utánanéztek annak is, hogy a Tónit, Barbarát és Ádámot érintő lehallgatás