Elkészült a jogszabályi előírásoknak megfelelő műtőblokk Szegeden, s újra működhet a gyereksebészet – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK),amely másfél hónapja a hatósági jogkörében eljárva záratta be a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) gyereksebészeti részlegét.
Majdnem 4100 általános iskolás diák másodszorra kezdte meg az első osztályt a mostani tanévben – derült ki a KSH Népszavának küldött adataiból. Vagyis a 2023/2024-es tanévben megint az első évfolyamosok között a legmagasabb az évismétlők aránya az általános iskolákban – írja a lap.
Lakóházak nincsenek veszélyben, ártérre épített üdülőterületek viszont igen, és a legnagyobb gond, hogy tartós lesz az árhullám – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője az M1 aktuális csatornán kedd este.
A Széchenyi Egyetemi csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. két pályázatán 6 modern, környezetbarát autóbusz beszerzésére nyertek lehetőséget 3 városban a Zöld Busz Programban.
A kormányfő szerint az eddigi adatok a magyar gazdaság fejlődését mutatják, de a demográfiai fordulatra szükség van, aminek eléréséhez átalakítják a családtámogatásokat.
Egy újabb birodalmi érdek háborúba akar sodorni minket, ám öt nap múlva a lehető legszélesebb nyilvánosság előtt, választásokon mondhatunk nemet erre - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a felújított geszti Tisza-kastély átadóünnepségén kedden.
Az ukrán-magyar határszakaszon 5092-en léptek be Magyarországra kedden, a román-magyar határszakaszon pedig 4532-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek.
A magyar autóipar és az akkugyártás is gyengén teljesített az elmúlt időszakban, ennek ellenére a várakozásokat meghaladó volt az első negyedéves GDP-növekedés. A Statisztikai Hivatal legújabb jelentéséből kiderül, hogy a szolgáltatások húzták leginkább a magyar gazdaságot.
Közben amiatt aggódnak, hogy nem tudnak egyszerre megfelelni a munkahelyi és családi elvárásoknak. A helyzetet nehezíti, hogy se a munkahely, se a szülés után dolgozni visszatérő nők nem tekintik magukat teljes értékű munkavállalónak.
A Bács-Kiskun vármegyei Uszód település önkormányzata a közösségi portálon jelentette be, hogy tilos jet-skit használni a Duna uszódi partszakaszán, melyet az önkormányzat bérel.
A június 9-ei EP-választáson nincs uniós szintű jogorvoslati lehetőség, a választási eljárás során az egyes tagállamok választási jogszabályai érvényesek.
Az ukrán-magyar határszakaszon 5092-en léptek be Magyarországra kedden, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 4532-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szerdán.
A magyar csapat jövő héten kezdi meg a szereplését a 2024-es Eb-n Németországban. Magyar Péter a keddi barátságos mérkőzés kapcsán posztolt a közösségi oldalán.
Szerinte a listavezetői és főpolgármester-jelölti viták után Szentkirályi Alexandra szavazói számára is egyértelművé válhatott, hogy ő Karácsony Gergely egyetlen lehetséges kihívója.
Mit mutatnak a legfrissebb közvélemény-kutatások? A "Tiszán túli" ellenzék bajban van-e a vasárnapi EP-választások előtt? Reménykedhetnek-e a kampányfinisben a mozgósítás erejében a startvonalra álló pártok? Mit mutattak a 2019-es eredmények? Gyorsfénykép az EP-választás előtt 5 nappal.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Szerda délután 16 óráig igényelheti a mozgásában akadályozott választópolgár, hogy akadálymentes szavazókörben szavazhasson a vasárnapi választásokon; mozgóurnát pedig a szavazás napján délig lehet igényelni.
Menczer egy friss videóban elmondta, hogy Magyar Péter a háborúellenes kampány megszüntetését követeli, mert szerinte az árt a gyerekeknek. Erre is reagált a fideszes politikus.
Szóba se került, hogy a magyar kormány támogatná a sorkötelezettséget - jelentette ki Kövér László a Hír Tv-nek adott interjújában. A fideszes politikus a 2016-os nyilatkozatával kapcsolatban a szkeptikusságát emelte ki.
A tulajdonosok 58 millió forint osztalékot szavaztak meg Lázár Jánosnak, ami ráadásul a részvényesi arányoktól eltérő összegnek számít. Ezt az eredményt úgy sikerült elérnie a cégnek, hogy a kastélyt csak zárt körben adják bérbe, például vadászati turizmust szervező cégeken és vadásztársaságokon keresztül.