Orbán Viktor már értékelte is a magyar válogatott szerda esti vereségét. A magyar miniszterelnök a következő, Skócia elleni mérkőzésre is megadta az alaphangot.
Ugyan eddig minden jel arra mutatott, hogy Adrian Newey következő csapata a Ferrari lehet, a napokban minden megváltozhatott. A Red Bulltól távozó brit tervezőguru aláírásáért az Aston Martin is bármit megadna, és sajtóértesülések szerint a csapattulajdonos Lawrence Stroll a tettek mezejére lépett. A Miami Nagydíj előtt vált hivatalossá, hogy a 61
A foci-Eb három mérkőzése mellett többek között kézilabda, tenisz és kerékpár is szerepel a csütörtöki élő kínálatban, de még a vizes-Eb-nek sincs vége.
Magyarország akár még Európa-bajnok is lehet, de ehhez azért most már csoda kellene. Vasárnap Skóciát nagy gólkülönbséggel kellene legyőzni, és akkor talán lehet esélyünk a továbbjutásra.
Kalandos versenye volt Wirtmann Ferencnek és Kerekes Józsefnek az Országos Historic Rally Bajnokság harmadik fordulóján, a Mecsek Rallyn, ahol a szokásosnál többet kockáztattak. Ennek ellenére a magyar értékelésben a D korcsoportot és a D2-es kategóriát is megnyerték. A nemzetközi historic mezőnyben abszolút értékelésben negyedikek lettek, D csopor
Egy tűt sem lehetett leejteni a Szabadság téren, annyian szurkoltak együtt a magyar válogatottnak szerda este. A nézőket kérdeztük a meccs előtt és után.
Willi Orbán, a magyar labdarúgó-válogatott védője szerint a német csapat "nagyon erős", ezt megmutatta a szerdai, magyarok elleni 2-0-ás győzelem is az Európa-bajnokságon.
A Mercedes egy innovatív első szárnyat vetett be a Kanadai Nagydíjon, ami végül be is vált a számára. Ugyan a hétvége folyamán felmerültek kételyek az elem szabályosságával kapcsolatban, Helmut Marko elárulta, hogy a Red Bull nem mártotta be a brackley-i istállót az FIA-nál ezzel kapcsolatban. A Mercedes a szóban forgó elemnek is köszönheti azt, ho
Megjelent az Országos Rally Bajnokság negyedik versenyének versenykiírása, mely szerint a Székesfehérvár Rally 2019 után ismét aszfaltos pályákon kerül megrendezésre.
Az első blikkre szabálytalanság után lőtt gól nagy felháborodást váltott ki a magyar szurkolók között. Valójában viszont nemcsak Füllkrug, hanem szakértők szerint is szabályos volt.
Sébastien Ogier 2022-ben több versenyen is indult a WEC-ben, és rajthoz állt a legendás Le Mans-i 24 órás versenyen is. Idén ismét kilátogatott a versenyre, majd elárulta, lehet, hogy egyszer még visszatér versenyzőként is.
A legutóbbi három Forma-1-es versenyhétvége egyáltalán nem Sergio Pérezről szólt. A mexikói pilóta tisztában van ezzel a ténnyel, és azzal is, hogy a soron következő Spanyol Nagydíjon egy jó eredményre lenne szüksége. A mexikói Red Bull-pilótának már Imolában és Monacóban is voltak problémái, de a helyzete a legjobb erőfeszítései ellenére sem lett
A Toyota Gazoo Racing bővíteni fogja a finn központját, ami kapcsán felmerült, hogy Rally3-as autót is fog készíteni a japán gyártó. Jari-Matti Latvala azonban cáfolta ezt a pletykát.
"Öld meg a szerbet!" – állítólag ezt kiabálták a horvát és az albán szurkolók a szerdai meccsen. Ha az UEFA nem tesz semmit, a szerbek nem lépnek pályára már a dánok ellen sem.
Barcelonába teljes kíséretével érkezik a Forma-1, de a GT Open és betétsorozatai által benépesül a felújított Hungaroring is. Íme a hétvége legfontosabb szériáinak menetrendje, a közvetítési rendet tekintve jó sok csavarral.
A szerb futballszövetség (FSS) főtitkára, Jovan Surbatovics levélben fordult az UEFA-hoz a szerdai horvát-albán mérkőzésen történtek miatt - írja az Origo.
Habár a Williams még semmit nem jelentett be Alex Albon leendő csapattársával kapcsolatban, Juan Pablo Montoya szerint Logan Sargeant számára eljött az idő, hogy egy másik sorozatban keressen magának helyet 2025-re. Az amerikai pilóta még a tavalyi évben mutatkozhatott be a grove-i istállónál, de az eredményei olyan gyatrák voltak, hogy már az idei
Némi balszerencse is sújtotta a magyarokat a világ egyik legjobb csapatával szemben, de a végén kijött a minőségi különbség. Marco Rossinak mostanáig sikerült takargatnia, de ez a valós kép.
Több esetben is konzuli intézkedésre volt szükség a futball-Európa-bajnokság előző napi német–magyar csoportmérkőzésével összefüggésben, és az ügyek döntő többségét a Stuttgartban szolgálatot teljesítő diplomaták segítségével sikerült is rendezni a helyszínen.