Toni Kroos szombaton a BL-döntő megnyerése után befejezte klubkarrierjét, a 2024-es Európa-bajnokság után pedig végleg lezárja fantasztikus pályafutását.
A Bietigheim a bravúros elődöntő után a fináléban már nem tudott érdemi ellenállást kifejteni a Győri Audi ETO ellen. Per Johansson irányításával, a döntőben aratott 30–24-es győzelmével a zöld-fehér együttes megszerezte története hatodik BL-címét, egy olyan szezon után, ami eddig sokkal inkább a kudarcokról szólt a Rába-partiak számára. Ám ahogy a
Kedden Svájcot fogadja a magyar női labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki selejtezőn. A mérkőzést megelőzően Szarvas Alexandra szövetségi kapitány mondta el várakozásait az M1-nek.
27 Copa Américát, két Afrika-kupát, valamint Ázsia-bajnokságot is rendeztek, mire kiírták az első labdarúgó Európa-bajnokságot. Henri Delaunay álma halála után vált valóra.
Kolbenheyer Zsuzsannát választották meg a Magyar Jégkorong Szövetség elnökének, mandátuma négy évre szól. A 302 szavazatból 285-öt kapott, 17 nem mellett. Az InfoRádiónak azt mondta, mindent döntést a klubokkal, a kluboknál dolgozó szakemberekkel egyeztetve kíván majd meghozni.
Az angol utánpótlás fejlődése Manchester kék felén is éreztette hatását, és bár nem mindenki futhatja be azt a karrierívet, mint Phil Foden, de így is akadnak nagyon sokra hivatott fiatalok, akiknek más együttesben van csak esélyük kiteljesedni. Taylor Harwood-Bellis két év alatt kétszer jutott fel a másodosztályból, s most végre valóban megmutatha
Olyan helyszínt keresett a nemzetközi szövetség az első atlétikai világdöntő megszervezésére, amely már bizonyított és amellyel jó a kapcsolat – fogalmazott az InfoRádióban a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke, ismertetve a verseny menetét.
A magyarokkal azonos Európa-bajnoki csoportban szereplő német labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott Nürnbergben a szintén Eb-résztvevő Ukrajna csapatával hétfőn felkészülési mérkőzésen.
A japán gépjárműmárka nem szeretné meghosszabbítani a 2024-es ötkarikás játékok után lejáró, a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal kötött szponzori szerződést, amely az ideivel együtt négy olimpia óta tart.
Sokat javított az olimpiai bajnok Milák Kristóf néhány nap alatt is a versenyteljesítményén. A 200 méteres pillangóúszás világrekordere múlt héten csütörtökön Barcelonában második lett, Monte-Carlóban azonban sokkal jobb időeredménnyel nyerni tudott ebben a számban. 100 méter pillangón mindkét helyszínen győzött.
Miután a Paris Saint-Germain és a Real Madrid is befejezte a 2023–2024-es klubidényt, megszületett a hivatalos bejelentés: Kylian Mbappé a Real Madrid játékosa lesz.
Bejelentette a nemzetközi atlétikai szövetség, a World Athletics elnöke hétfőn Budapesten, hogy Budapest rendezi meg 2026-ban a sportág első világdöntőjét. A 10 millió dollár összdíjazású eseményen, ahogy ő fogalmazott, a legeslegjobbak vesznek majd részt három napon át. Ő maga is a legjobb volt valaha középtávfutásban: olimpiai bajnoki címet nyert
Múlt hét csütörtökön ülésezett a Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsága, amely megbüntette a Ferencvárost, a Debrecent, a Nyíregyházát, a Győrt, sőt, még a Szombathelyi Haladást is.
Múlt hét csütörtökön ülésezett a Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsága, amely megbüntette a Ferencvárost, a Debrecent, a Nyíregyházát, a Győrt, sőt, még a Szombathelyi Haladást is.
Múlt hét csütörtökön ülésezett a Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsága, amely megbüntette a Ferencvárost, a Debrecent, a Nyíregyházát, a Győrt, sőt, még a Szombathelyi Haladást is.
Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke volt az M4 Sport Nemzeti Sporthíradójának vendége, interjújában beszélt a Budapesten rendezendő 2026-os világdöntőről és a pénteken rajtoló Európa-bajnokságról is.
Négy magyar konzul is jelen lesz a Magyarország és Írország közötti barátságos futballmeccs helyszínén kedden Dublinban, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak a kiérkező szurkolóknak - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a mérkőzés reggelén Budapesten.