A mérkőzés utolsó negyedében ellenfele fölé kerekedve, Daniel Carvajal és Vinícius Júnior egy-egy góljával, a Real Madrid 2-0-ra megnyerte Londonban a Borussia Dortmund elleni Bajnokok Ligája-döntőt.
Az első félidőben ziccereket rontott a Borussia, a másodikban megváltozott a játék képe, és Carvajal fejese a legjobbkor jött. Tizenötödik BL-trófeáját ünnepelheti a Real.
Az uszonyos úszásban rendkívül sikeres debreceni versenyző a szám szombati negyeddöntőjében érte el a párizsi induláshoz szükséges eredményt, egyúttal korábbi rekordját és túlszárnyalta.
Kiderült, hogy az idei évben ki fogja meglengetni a zászlót a Le Mans-i 24 órás verseny kezdetekor. A megtisztelő feladatot a legendás futballista, Zinédine Zidane végezheti el. Zidane – aki az illusztris karrierje során többek között vegy világbajnokságot és három Bajnokok Ligáját is nyert – fogja elindítani a Le Mans-i 24 órás versenyt, ahol a
A Real Madrid nyerte a labdarúgó Bajnokok Ligája 2023/24-es kiírását, amelynek szombati döntőjében 2-0-ra legyőzte a Borussia Dortmundot a londoni Wembley Stadionban.
Az egyik, ha nem a legfontosabb szerződését írta alá szombaton a WRC Promóter és Szaúd-Arábia, aminek köszönhetően a Közel-Keleti osrzág 2025-ben csatlakozik a világbajnoksághoz.
2025-ben új korszakba lép a Mercedes az F1-ben, hiszen 12 szezon után először nem lesz az istálló tagja Lewis Hamilton, ezzel felbomlik a sportban valaha látott legsikeresebb csapat és pilóta közötti együttműködés.
Thierry Neuville nyerte a Szuper Vasárnap első két szakaszát a Szardínia Rallyn, miközben Ott Tanak nagyon megközelítette az összetett első helyen álló Sébastien Ogier-t.
A sikereket nem lehet megunni Carlo Ancelotti, a Real Madrid vezetőedzője szerint, aki szombaton éjszaka tréneri karrierje során ötödször hódította el a labdarúgó Bajnokok Ligája trófeáját. Elmondta azt is, hogyan fog alakulni a jövője.
A Szardínia Rally utolsó szakasza előtt az összetett győzelem és a vasárnapi verseny is teljesen nyitott, nagyon izgalmas Power Stage-re kerül sor az olasz versenyen.
Carlo Ancelotti szombat este edzőként ötödször is megnyerte a Bajnokok Ligáját. Ez rekord. Mint ahogyan az is, hogy a játékosként szerzett két BEK-elsőséggel hét trófeája van, mindenkinél több az övé. Tavaly szeptemberben úgy tűnt, bajban lehet a Real Madrid. S története egyik legjobb idénye kerekedett a bajokból.
A világranglista éléről szeretné megkezdeni a párizsi olimpiát a párbajtőrvívó Koch Máté. Ennek esélyeiről is beszélt az Inforádiónak a tavalyi milánói vb győztes.
A WRC-történelem legszorosabb befutójának beállításával ért véget az idei Szardínia Rally, melyet Ott Tanak 2 tizedmásodperc előnnyel nyert meg Sébastien Ogier előtt. Hihetetlen csatát vívott a Szardínia Rally első szakaszától kezdve a mezőny két korábbi világbajnoka, a nyolcszoros első Sébastien Ogier és a 2019-es bajnok, Ott Tanak, amit szombat
Lando Norris is ott volt a londoni Wembley Stadionban a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjén, aminek végén nem csak puszta rajongóként kellett odasomfordálnia Dani Carvajalhoz egy közös fotóra.
A Szardínia Rally utolsó napjával egyidőben rendezték a Bakonya Rallyt, melyen Ranga Péter a tesztelők, míg Mészáros Zsolt a Mini Sprint mezőnyben voltak a leggyorsabbak.
Egyre közeledhet a nap, amikor a Mercedes megnevezi új 2025-ös versenyzőjeként Andrea Kimi Antonellit, hiszen immár a csapatból is egyre többen méltatják nyíltan az ifjú olasz képességeit.
A dán Esbjerg szerezte meg a harmadik helyet a női kézilabda Bajnokok Ligájában: a vasárnapi bronzmérkőzésen 37-33-ra nyert a francia Metz ellen a budapesti négyes döntőben.
A szombati drámai továbbjutás után a német meglepetéscsapat lesz a Győri ETO ellenfele a női kézilabda BL budapesti fináléjában. Kövesse velünk a mérkőzés alakulását!