Sallai Roland és Gazdag Dániel szerint addig nem érdemes számolgatni, amíg a magyar labdarúgó-válogatott nem győzte le vasárnap a skót csapatot az Európa-bajnokság csoportkörének utolsó fordulójában.
Egészen ideáig nem volt olyan szintet képviselő edzője a Veszprém férfi kézilabdacsapatának, mint a háromszoros BL-győztes Xavi Pascual – mondta a klub sportigazgatója az InfoRádióban. Nagy László hozzátette: nemcsak a szakmai tudása, hanem az emberi erényei miatt is a katalán tréner volt az első számú jelöltjük.
A magyarok elleni stuttgarti győzelemmel a rendező Németország az Eb résztvevői közül elsőként jutott a nyolcaddöntőbe. Noha a Svájc elleni vasárnap esti mérkőzés még hátravan, a szakértők már a lehetséges ellenfelek közül "válogatnak ".
A Kós Hubert, Szabó Szebasztián, Ugrai Panna, Pádár Nikolett összeállítású 4x100 méteres vegyes gyorsváltó aranyérmet nyert pénteken a belgrádi úszó Európa-bajnokságon.
Fennállása egy fontos mérföldkövéhez érkezett el a Ferrari péntek este, amikor Maranellóban megnyitották a cég új gyárépületét, ahol elektromos autók építése is zajlik majd.
Az amerikai szakember volt a háromszoros olimpiai bajnok edzője a legnagyobb sikerei idején, ennek ellenére nem ő kapja az edzőknek járó életjáradékot.
Különös e-mail kezdett keringeni a barcelonai paddockban a Spanyol Nagydíj hétvégéjének kezdetén, amelynek tartalma szerint a Mercedes szabotálja Lewis Hamilton szezonját. Wolffnak nincs kedve tréfálkozni, rendőrséggel keresi az álhír terjesztőit.
Csakis győzelemmel őrizheti meg a továbbjutás reményét a magyar labdarúgó-válogatott, amely vasárnap a skót csapattal találkozik az Európa-bajnokság A csoportjának utolsó fordulójában.
Takamoto Katsuta egyike azon versenyzőknek, akik először fognak indulni a Lengyel Rallyn, éppen ezért inkább a lett és finn versenyekre való felkészülésre fog koncentrálni versenykörülmények között.
Megvan az első kieső a labdarúgó Európa-bajnokságon: a lengyel válogatott két forduló után, a harmadiktól függetlenül elveszítette az esélyét a nyolcaddöntőbe kerülésre.
A nagy hőség ellenére sokan kimentek a csütörtöktől vasárnapig tartó extrém- és utcai sportok fesztiváljára, ahol az olimpiai szereplés is a tét. Mi is megnéztük, milyen a hangulat.
Az Európai Labdarúgó-szövetség (Uefa) elkezdte nyilvánossá tenni az Európa-bajnoki csoportkör harmadik fordulójának játékvezetőit, akik között egyelőre nem szerepel a német-magyar meccsen bíráskodó Danny Makkelie.
Ronald Koeman, a holland válogatott szövetségi kapitánya azt mondta, ugyan mind a két csapat elégedett volt a döntetlennel a Franciaország–Hollandia-mérkőzés után, az angol játékvezető, Anthony Taylor rossz döntést hozott Xavi Simons góljának érvénytelenítésekor.
Ijesztő jelenetek játszódtak le a barcelonai paddockban alig fél órával a Spanyol Nagydíj harmadik szabadedzésének kezdete előtt: a McLaren vendéglátó-egységében tűz ütött ki.
Elfyn Evans némi tapasztalatot már tudott gyűjteni a Lengyel Rallyról a múltban, nyolc éve már dobogóra is tudott állni a WRC2-ben, ezt pedig idén a Rally1-es Toyotával ismételné meg.