A Partizan-drukkerek sértegették a Crvena zvezda elnökét és Aleksandar Vucic köztársasági elnököt is a bajnoki döntő második meccsén, amit emiatt félbeszakítottak a játékvezetők.
Az Aston Martin pilótája, Fernando Alonso volt a leggyorsabb a Kanadai Nagydíj második szabadedzésén. A spanyol pilóta végig magabiztos volt, és ez nem volt elmondható Max Verstappenről, aki váratan problémákba ütközött az edzés során. Az edzés elején még száraz volt a pálya, de megérkezett az eső, így az első 10 percben nem sokan voltak kint
Aludt már négyet a nagyvilág arra, hogy Enzo Marescát nevezték ki a Chelsea vezetői a klub élére. Vad lépés? Vagy váratlan, de nagyszerű döntés? Mindezt alkalmasint csak az idő dönti el. Mégis érdemes néhány tényt számba venni.
A döntő pillanatokban a szerencse ezúttal az FTC mellé állt, de különleges képesség, ha egy csapat úgy tud nyerni, hogy nem játszik jól – mondta az InfoRádióban az olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó a Novi Beograd elleni győztes BL-elődöntőről. A Nemzet Sportolója hozzátette: a pénteki finálé jó alkalom lesz arra, hogy a sztárok felszívj
Az Aston Martin pilótája, Fernando Alonso volt a leggyorsabb a Kanadai Nagydíj második szabadedzésén. A spanyol pilóta végig magabiztos volt, és ez nem volt elmondható Max Verstappenről, aki váratan problémákba ütközött az edzés során. Az edzés elején még száraz volt a pálya, de megérkezett az eső, így az első 10 percben nem sokan voltak kint
A magyar válogatott szombat késő délután, 18 órakor az izraeli válogatottat fogadja, utolsó felkészülési mérkőzésén. A jövő hét elején már indul a csapat Németországba.
Szardínián pozitívan fogadták a versenyzők a Forma-1-ből már jól ismert sisak kamera bevezetését a WRC-ben is, így az újítás hamarosan megjelenhet a Rally TV közvetítésében.
Laura Garcia-Caró már biztosra vette a harmadik helyet a római szabadtéri atlétikai Európa-bajnokságon 20 kilométeres gyaloglásban. Aztán érkezett Ludmilla Oljanovszka.
Christian Loriaux, a Hyundai Motorsport csapatmenedzsere nem bánná, ha Thierry Neuville és Ott Tanak között rivalizálás alakulna ki, hiszen az azt jelentené, hogy mindkét versenyző jól szerepel a WRC-futamokon.
A világbajnoki bronzérmes Halász Bence első kísérletére teljesítette a selejtezőszintet, így bejutott a férfi kalapácsvetés vasárnap esti fináléjába a római atlétikai Európa-bajnokságon.
Sami Pajari elárulta, Rally1-es autóval való debütálása során a legfontosabb a tanaulás lesz számára Lettországban, szeretné megismerni a hibrid autót és nem az eredményekre fog koncentrálni.
Az Egyesült Államokban versenyez ezen a hétvégén a TCR World Tour mezőnye. A Hyundai versenyzői kisajátították az első rajtsort az időmérőn, Mikel Azcona mögül Michelisz Norbert kezdheti meg az első szombati versenyt.
Az F1 történetének leghosszabb versenyét, több ordas nagy bakit, az első piros zászlót és Gilles Villeneuve őrült mutatványát is esős kanadai futamon láthattuk.
Az utolsó körök hozták a legtöbb izgalmat a TCR World Tour mid-ohiói első versenyén: ekkor veszítette el Mikel Azcona a győzelmet Thed Björk, majd a második helyet Michelisz Norbert ellen.
A kétszeres rally világbajnok Miki Biasion mindkét vb címét a Lancia csapatával érte el, az olasz legenda most pedig visszatér egykori gyári csapatához, hogy segítse a Lancia Ypsilon Rally4 HF fejlesztését.