Intenzív edzésekkel kezdte a felkészülést a magyar labdarúgó-válogatott a németországi Európa-bajnokságra - erről számolt be többek között Lang Ádám és Nagy Zsolt a Telkiben rendezett csütörtöki sajtótájékoztatón.
Edzője, a legendás Bob Bowman kérésére vállal kifejezetten sok számot a júniusi, belgrádi úszó Európa-bajnokságon Kós Hubert, aki ugyanakkor fő számát, a 200 méter hátat kihagyja a kontinensviadalon.
Egyedi festést és dizájnt kapott az a repülőgép, amely a magyar olimpiai csapatot, valamint a szurkolókat is szállítja majd a július 24-én kezdődő párizsi olimpiára.
A Ferencváros minden hónapban közzétesz egy kérdőívet a szurkolói kártyával rendelkező, regisztrált drukkerei számára, amelyben aktuális kérdéseket tesz fel a klubbal kapcsolatban. A legutóbbi, csütörtökön kiküldött kérdőívben az FTC a szurkolók véleményét a szponzorációs tárgyalásokkal kapcsolatban is kikérte.
A magyar motívumokkal díszített, frissen átadott gép a sportolókat és szurkolókat is szállít majd Budapest és a francia főváros között, és ez lesz majd az érmeseket hazarepítő "aranygép" is.
A mezőnyből sokan megtették már a vallomásukat, de most végre Lewis Hamilton is törlesztette az adósságát. A brit szerint nincs annál kellemetlenebb, mint amikor a G-erők rángatják a megtelt húgyhólyagot.
Az Európa-bajnoki selejtezők során a magyar labdarúgó-válogatott hazai mérkőzéseinél csak Angliában és Franciaországban látogattak ki többen a stadionokba.
A Szardínia Rallyn egy új versenyformátum mutatkozik be, a mindössze 48 órás WRC-futam Jari-Matti Latvala szerint tovább fenntarthatja az érdeklődést a verseny iránt.
Még nem fejeződött be a hosszú ideje Enstone-ban szolgáló, magas rangú csapatszemélyzet kiáramlása a 2024-re a teljesítményben mélypontra zuhanó Alpine-nál: Rob White, a csapat műveleti igazgatója a legújabb távozó.
A Real Madrid "veteránjai" közül Toni Kroos befejezi a labdarúgást az idény végén, Luka Modrić (állítólag) meghosszabbítja a szerződését, Daniel Carvajal 2021-ben négy évet írt alá, abból van még egy, Nacho ellenben távozik. Ha nyer a Real Madrid a szombat esti BL-döntőben a Borussia Dortmund ellen, mindannyian a hatodik elsőségüket szerzik meg a "
Nagy érdeklődés övezi a Mare Nostrum-sorozat középső, barcelonai versenyét, ahol a magyarok között a nemzetközi mezőnybe visszatért Milák Kristóf is ott van.
A Red Bull elárulta, mennyibe is fog kerülni Sergio Pérez autójának helyreállítása a Forma–1-es Monacói Nagydíj rajtbalesetét követően. Az eset visszavetheti a csapatot a fejlesztési versenyben.
Jövőre várhatóan kigördül a gyártósorról a Ferrari első teljesen elektromos autója – nem meglepő, hogy az elektromos bajnokság, a Formula E máris megkörnyékezte az olaszokat.
Sébastien Ogier nyerte a Szardínia Rally első szakaszát Ott Tanak előtt, míg Elfyn Evans defekttel ért célba, így épp csak gyorsabb tudott lenni, mint Thierry Neuville.
Sébastien Ogier szoros csatában vezet a Szardínia Rally második szakaszát követően Ott Tanak előtt, míg Adrien Fourmaux a harmadik. A WRC2-ben Pierre Louis Loubet az éllovas.
Fokozott figyelem övezi idén az autósportban a francia Doriane Pint, aki viszont most néhány hétre kénytelen szüneteltetni a versenyzést, emiatt pedig a Le Mans-i 24 órásról is lemarad.
Az országúti kerékpárosról készült filmünk mozis bemutatója után Valter arról beszélt, hogy milyen gyorsan változik a sportága, ami kíméletlen versenyzési dinamikát, belülről stresszes mezőnyt is hozott. Beszélgettünk vele táplálkozásról, arról, hogy jegyet váltott Pogačar gyorsvonatára és a szökés nehézségéről is.