Takács Kincső kvótát szerzett Magyarországnak a párizsi olimpiára, miután a második helyen végzett a kenu egyesek 200 méteres döntőjében a kajak-kenusok szegedi európai olimpiai pótkvalifikációs versenyén
Hihetetlen jeleneteket hozott az Európa-liga leverkuseni elődöntője. Az AS Roma két tizenegyessel ledolgozta otthon összeszedett hátrányát, aztán egy fura öngóllal kiesett.
A labdarúgó OTP Bank Liga utolsó előtti, 32. fordulójában eldőlhet, mely csapatok végeznek dobogón, akár meglehet a második, illetve harmadik helyezett is, és a nemzetközi kupák konkrét indulóira is fény derülhet.
A 110 verseny csak a felszín, ennél sokkal több munka van Lando Norris első Forma–1-es győzelmében, ám édesapja szerint a miami vasárnap minden áldozatot megért.
Tartsuk tiszteletben és ne bántsuk az olimpiai bajnok úszó Milák Kristófot, ezt kéri a szurkolóktól Gyulay Zsolt, a MOB elnöke. Beszélt a hatszoros olimpiai aranyérmes kajakozó Kozák Danuta visszatéréséről és az esélyesség kezeléséről is.
Nagy győzelmi bulit csapott a McLaren csütörtökön Wokingban. Zak Brown ügyvezető igazgató további győzelmeket vár idén, és úgy érzi, már a bajnokká válás lehetősége sem olyan távoli álom.
Meglepetés eredmények születtek a Portugál Rally első pénteki szakaszán, ahol Takamoto Katsuta az első, míg az elsőként induló Thierry Neuville a második időt autózta, összetettben továbbra is a belga versenyző vezet.
Hónapok óta az egyik fő beszédtémája a Forma-1-es paddocknak, hogy mely kulcsemberek távozhatnak a Red Bull kötelékéből, Max Verstappent azonban ezek nem érdeklik.
Egy "összehasonlító" tesztet tartott a Mercedes Mick Schumacherrel és Andrea Kimi Antonellivel Silverstone-ban – középpontban az olasszal. Tartalékversenyzőjüknek sajtóhírek szerint az Alpine lehet az egyetlen reménye.
Kiss Tibor kilencedik lett a KL2-es kategória pénteki döntőjében a szegedi para kajak-kenu világbajnokságon, ezzel újabb kvótát szerzett Magyarországnak az idei, párizsi paralimpiára.
Az esemény pénteki nyitó ünnepségén a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára a sport szemlélet- és jellemformáló szerepét hangsúlyozta.
Nagyon szoros verseny zajlott a Portugál Rally első három pénteki szakaszán, mely során Takamoto Katsuta vette át a vezetést Thierry Neuville-től, a belga versenyzőt azonban Ott Tanak és Kalle Rovanpera is megelőzte.
Ha valakinek lettek volna kétségei afelől, Max Verstappen tud-e őszintén örülni Lando Norris első F1-es győzelmének: a két versenyző együtt bulizott Miamiban.
Egy Forma-1-es csapat felemelkedéséhez és hanyatlásához ugyanolyan trendek vezetnek, mint a nagy ókori birodalmak esetében, véli a Mercedes első három konstruktőri címében kulcsszerepet játszó Paddy Lowe.
Magyar szövetségi kapitány veszi át a férfi jégkorong-válogatott irányítását – jelentette be az InfoRádió Aréna című műsorában Such György. A Magyar Jégkorong Szövetség elnöke arra tesz javaslatot az elnökségnek, hogy Majoross Gergely klubedzői munkája mellett dolgozzon a nemzeti csapatnál.