Az Alien: Romulus úgy trappolja végig A nyolcadik utas: a Halál által kijárt ösvényt, mint Az ébredő Erő a Star Wars-világot, de kicsit meg is tapossa az emlékét. Szuperül kinéző sci-fi, csak kár, hogy kellenek bele a péniszfejű szörnyek.
Két jelentős egyházi épület évfordulója van ma: 1248-ban ezen a napon rakták le a kölni katedrális alapkövét, 1483-ban pedig IV. Sixtus pápa felszentelte a Vatikánban a Sixtus-kápolnát.
Kis magyar abszurd, vidéki tragikomédia szegény Józsikáról, aki az egyetlen a faluban, akit nem Bélának kereszteltek. De nem ez volt vele a legnagyobb baj…
A YouTube összesítette, hogy a könyvekkel foglalkozó videókban melyik kötetekről beszéltek a legtöbbet 2012 óta. Mutatjuk a listát, amelyen sokféle műfajt megtalálunk.
Az augusztus 22. és 24. közötti Strand Fesztiválon mindennap cirkuszi show fogadja a fő zenei előadókra várakozó közönséget. A Halott Pénz koncertje előtt a Fővárosi Nagycirkusz műsora, Majka és Azahriah felvezetőjeként pedig egy kimondottan erre az alkalomra készülő produkció lesz látható Zamárdiban.
Csütörtökön ünnepli a katolikus egyház Nagyboldogasszony napját, vagyis Szűz Mária halálát és mennybevételét. Az ünnepen Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek 10.30 órakor mutat be szentmisét az esztergomi bazilikában.
Világszerte egyre nagyobb teret hódít a slow living mozgalom. olyan köteteket ajánlunk, amelyek segítenek mélyebben megérteni és alkalmazni a lassú, átgondolt életmódot.
A Nobel-díjas Abdulrazak Gurnah Cserben hagyás című, önéletrajzi elemekben bővelkedő könyvében a 20. század gyarmati történetéről, és a kontinenseket összekötő szerelemről mesél költői módon.
A spanyol Baleár-szigetek kormánya bejelentette, hogy kivizsgálja, miként készülhetett el az amerikai énekesnő videóklipje egy védett szigeten a szükséges engedélyek hiányában.
Hét évvel a Covenant megjelenése után idén visszatért a mozikba az Alien franchise. Az Alien: Romulus az első film hangulatát ígérte visszahozni, számos easter eggel és utalással az előző részekre, ezen ígéreteket azonban nem éppen tartotta be. A film egy izgalmas sci-fi horror lett, ám csalódás is.
Izgalmas zenei-, tánc-, irodalmi és szórakoztató produkciók, valamint gasztronómiai-, családi- és gyermekprogramok várják az látogatókat Magyarország születésnapjának négy napos ünnepén a főváros ikonikus helyszínein, a Gellért-hegytől a Vörösmarty téren át a Budai Várig, az Alkotmány utcától a Vigadó térig és a Millenárisig.
A többség monomániás rendezőként ismeri, aki hétórás filmet is csinált. Ennél azonban sokkal mélyebb figyelmet érdemel Tarr Béla és életműve. Szubjektív válogatásunkban kritikák és vélemények segítségével idézzük meg hat ikonikus filmjét.
Kaliforniai otthonában hunyt el 94 éves korában Gena Rowlands amerikai filmszínésznő, aki férje, John Cassavetes számos filmjének múzsája és sztárja volt – közölte a gyászhírt szerdán fia, Nick Cassavetes.
Augusztus 5-én elkezdődött a kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdióban a 2024-es Nemzetközi Kerámiaművészeti Szimpózium, három magyar és négy külföldi alkotó részvételével.
Az egykori katona- és polgárváros, Brigetio – mai Komárom – területén végzett ásatás világviszonylatban is számottevő helyszíne a római kori régészeti feltárásoknak – jelentette ki Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára.
Végre megjelent a milliók által várt, Colleen Hoover bestselleréből készült adaptáció, az It Ends With Us – Velünk véget ér című film. Az alkotás a párkapcsolaton belüli erőszak és a generációs traumák kérdésköreit feszegeti, azonban nem nagyon mer valóban mélyre ásni a témában. A Blake Lively főszereplésével készült produkció ettől függetlenül fon
Az augusztusi hosszú hétvégén feltárul Pécs egyik legvarázslatosabb szeglete: a Janus Pannonius Múzeum történelemmel, zenével és irodalommal tölti meg a várost a Múzeumutca Pluszon.
A Szolnoki Szimfonikus Zenekar 2024/2025-ös évada gazdag és változatos programokkal várja (nem csak) a komolyzene kedvelőit. Az új szezon során a zenekar nemzetközi hírű szólistákat és karmestereket lát vendégül, miközben klasszikus és modern mesterművekkel kápráztatja el közönségét.
Könyvjelző sorozatunk legújabb részében Heinczinger Mika, a Kossuth-díjas Misztrál együttes alapító tagja, Péter Beáta író-újságíró, Bocskor Bíborka, a Magashegyi Underground énekese és Háy János József Attila-díjas szerző mesélt olvasásról, szülői tapasztalatokról.
A Kalandra fal! hamarosan megújulva tér vissza az televíziónézők képernyőire. Az első adásban ráadásul egy olyan műsorvezető párost láthatnak azok, akik az RTL-re kattintanak, amelyet előtte még soha. A game show első adásában ugyanis Sebestyén Balázs és Majka vezeti majd a műsort. De lehullt a lepel arról is, hogy kik lesznek az első hét sztárvend
A Kulturális és Innovációs Minisztérium az idei évben is meghirdeti ötvenmillió forintos keretösszeggel a határon túli professzionális magyar színházak és táncművészeti szervezetek kiemelt művészeti céljainak megvalósítását támogató pályázatát.
A közmédia televíziócsatornái a központi állami ünnepségek, a tűzijáték, valamint a Debreceni virágkarnevál élő közvetítései mellett, történelmi tematikájú műsorokkal várják a nézőket.
Több évszázados falképeket és kőfaragványokat restaurálnak a szakemberek a veszprémi várnegyed egyik legkülönlegesebb épületében, a Gizella-kápolnában. 2025 nyarára a 13. századi, kétszintes palotakápolna alsó szintje mellett az eddig nem látogatható emeleti részt is megnyitják a látogatók előtt az ünnepi alkalmakon.
A fiatal közönségnek szóló filmtervek az októberi Cinemira fesztivál Gyerek- és Ifjúsági Film Pitch Fórumán mutatkoznak be, ahol szakmai és diákzsűri is díjazza a kedvenceiket. A legjobb filmterv elnyeri az Arany Mókus díjat és a vele járó 300 ezer forintos pénzjutalmat.
Azt már korábban is tudtuk, hogy Janet Jackson egy nagy létszámú zenei dinasztiának a tagja, amelybe Michael Jackson és a Jackson 5 többi tagja is beletartozik – de az énekesnő most azt állítja, hogy további hírességekkel is rokoni kapcsolatban van.
Az Európai Filmdíj nagyjátékfilmes kategóriájának esélyesei közé került Matthieu Delaporte és Alexandre de la Patellière nagyszabású Dumas-adaptációja, a Monte Cristo grófja.
Az algériai olimpiai aranyérmes ökölvívó, Imane Khelif internetes zaklatás miatt indított pert a francia hatóságoknál. Több hírességet is felelősségre vonhatnak az állításaik miatt.
A Magyar Honvédséggel együttműködésben katonai stílusú csapatversenyen alapuló sportrealityt indít a TV2, A kiképzés címmel – derül ki a csatorna közleményéből. A Honvédelmi Minisztérium megbízásából saját fejlesztésű, kifejezetten a honvédségre szabott formátumban civil versenyzők vesznek részt, a Magyar Honvédség állományából választott négy Kiké
Képgyakorlatok címmel nyílik augusztus 17-én a Magyar Nemzeti Bank által életre hívott gyűjteményből átfogó kiállítás a Q Contemporary kiállítóterében.
Cseh Tamás emléke előtt tisztelegve rendezik meg tizedik alkalommal az Énekmondó emlékezete elnevezésű zenés, kulturális családi programot Bakonybélben szombaton – közölték a szervezők.
Matyáš Namai apokaliptikus-kisrealista képregényében a gonosz arctalan. A Csernobil – Az atomváros bukása a hamis propagandaszólamok és a túlburjánzó bürokrácia egyenes következményeként láttatja a százezrek sorsát, illetve a 20. század történelmét megpecsételő nukleáris katasztrófát.
Sipos Sándor alkotásain közép-európai gyökerei és transzgenerációs terhei egyaránt megjelennek, amelyeket nem tudott maga mögött hagyni még negyven év kanadai élet után sem.
Cseh Tamás emléke előtt tisztelegve rendezik meg tizedik alkalommal az Énekmondók emlékezete elnevezésű zenés, kulturális családi programot Bakonybélen.
A Strand Fesztivál legfontosabb útjait és tereit hazai zenészekről – Fábián Juliról, Siklósi Örsről, Somló Tamásról és DJ Palotairól – nevezi el. A fesztivál így állít emléket és tiszteleg a művészek előtt, akik már nem lehetnek közöttünk.
A Duna Önök kérték című műsorának állandó arcaként ismert Bényi Ildikó örömmel és büszkeséggel figyeli lányát, aki követte őt a televíziós pályán, és véleménye szerint már most túlszárnyalta őt.