1983-ban ezen a napon mutatták be az István, a királyt a Városligetben. A legendás előadásban mások mellett szerepet kapott az Istvánt játszó Pelsőczy László és Varga Miklós, a Saroltot alakító Berek Kati, de számos zenész is feltűnt a darabban: Koppányt Vikidál Gyula, Tordát Deák Bill Gyula, míg Laborcot Nagy Feró formálta meg.
Óriási veszteség a filmiparnak! 88 éves korában, augusztus 18-án elhunyt a világhírű francia színész, Alain Delon. A művész már évek óta gyengélkedett, 2019-ben volt egy agyvérzése, amely után folyamatosan romlott az állapota. Ő maga már évek óta kerülte a nyilvánosságot is, azonban gyerekei viszálya miatt gyakran a hírekbe került.
Mit kíván a magyar nemzet? A Gyárkertbe Fém of Bëlga koncertet! A Fém of Bëlga projekt mindössze három alkalommal látható. A Dunántúlon csak augusztus 24-én Veszprémben.
Augusztus 18-án 70. születésnapját ünnepli Hollerung Gábor karmester. Művésztársait kértük, hogy meséljenek arról, miért inspiráló vele dolgozni. Vicces csörtéktől jutottunk el karakánságon át a kodályi gondolat megőrzésééig.
Carla Valentine könyvéből kiderül, hogy a krimi nagyasszonya, Agatha Christie naprakészen ismerte a kriminalisztikai szakirodalmat. Sőt, olykor a bűnüldözés jövőjét is sikerült megjósolnia. Olvass bele a Gyilkolni nem könnyű című kötetbe!
Ma reggel jelentette be a családja, hogy 88 éves korában elhunyt a világhírű apjuk, Alain Delon. A színész már régóta betegeskedett: 2019-ben volt egy agyvérzése, amely után folyamatosan romlott az állapota. Galériában idézzük fel a legendás színész elképesztő életútját, és és emlékezetes filmjeit, amivel világszerte lenyűgözte a nézőket.
Vasárnap osztotta meg három gyereke, hogy 88 éves korában elhunyt a francia filmlegenda, Alain Delon. A színész már jó pár éve nem állt nyilvánosság elé, mivel egészségügyi állapota egy agyvérzést követően nagyon leromlott. Mutatjuk, hogy milyen érzelmes szavakkal búcsúzott az utolsó nyilvános megjelenésén.
A 88 éves korában elhunyt legendás francia színész életét és karrierjét ugyanúgy végigkísérték a sikerek, a filmklasszikusok és a személye iránti rajongás, mint a botrányok.
Komikus középkori figurák, nagy egók, cselszövés, árulás, vér és pusztulás: a Netflixen mutatták be a Boccaccio Dekameronja által ihletett sorozatot. Kritika.
Ókori őrjárat, vásár a főtéren, jelmezes felvonulás, zászlóforgatók és kézművesek a Savaria Történelmi Karneválon. Kortárs művészeti programok James Joyce világhírű regényére emlékezve a Bloomsdayen. És ezzel még csak elkezdtük Szombathely gazdag kulturális programjainak felsorolását.
Maffiózó, bérgyilkos, ékszerrabló, piti műkereskedő, császár – Alain Delon rengeteg szerepet eljátszott az elmúlt 60 évben, a legjobbjai közül válogattunk.
Augusztus 19–22. között a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban tartja közgyűlését és nemzetközi tanácskozását az Európai Szabadtéri Múzeumok Szövetsége (AEOM). A konferencia az Európai Unió Tanácsának soros elnöksége jegyében indult hazai kulturális programsorozat része.
Melyek Pásztor Anna és Nagy Katica kedvenc magyarországi helyei? Mit gondol Háy János a gyerekek olvasásra neveléséről, és hogyan lehet napjainkban szuperhősök nélkül is szórakoztató képregényt készíteni? Utánajártunk, és még az is belefért a hetünkbe, hogy megnézzük az Albertinában Gregory Crewdson kiállítását, és a cigány tánc jövőjéről, Tarr Bél
Leleplezték szombaton az Europa Nostra-díjhoz járó bronzplakettet a kolozsvári Szent Mihály-templom falán. Az Erdély egyik jelképének számító kolozsvári római katolikus templom szakszerű helyreállításáért ítélték oda az európai műemlékvédelmi szakterület legrangosabb elismerését.
Ne tévesszen meg senkit a Velünk véget ér kampánya. Ez nem egy virágos romantikus film, hanem jól sikerült korkép a bántalmazásról. Még akkor is, ha Blake Lively saját hajápolóját reklámozza vele.
Fotózta már Iggy Popot, Zara Larssont, Aurora új lemezének borítóját is ő alkotta. A kétlaki életet élő Martin Wanda és édesapja, Martin Gábor közös kiállításon mutatják meg, hogy Békéscsaba és London nincs messze egymástól.