Egy hosszabb nyaraláson simán elmegy fejenként 300-400 ezer forint. Ezt egyre többen már bankkártyával költik el. Sokan aggódnak az út során felmerülő problémák miatt, ezért az utasbiztosítás is egyre népszerűbb.
A szakértők úgy gondolják, hogy közelít a következő bikafutam, amiből a mém érmék sem maradhatnak ki. A múlt heti krach már csak rossz emlék, az érmék készen állnak a rallyra. Az augusztus eddig nem tűnik rossznak, hátra van még azonban szűk két hét.
Amikor fűtési vagy hűtési megoldást választunk, az energiafogyasztás és az azzal járó költség az egyik legfontosabb szempont. Az E.ON szakértői segítségével most bemutatjuk, mit érdemes tudni ebből a szempontból a klímaberendezésekről. Mennyit fogyaszt a klíma normál esetben?
Viszonylag kis kilengést mutatott a héten a forint árfolyama, és végül az egy héttel ezelőttihez képest majdnem pontosan helyben is maradt az EUR/HUF keresztárfolyam. A hosszúhétvégére tehát 394,7-es euróárfolyammal fordulunk rá. Kérdés, hogy a nyár vége milyen meglepetéseket hozhat még. Forint – nyugodtabb hét, de mi jön utána? A talán leginkább r
Mi a teendő, ha túl korán nyújtottuk be nyugdíjkérelmünket, de később meggondoltuk magunkat? Létezik-e lehetőség a már meghozott döntésünk módosítására? Az ado.hu cikke átfogó és hasznos információkat nyújt ezzel kapcsolatban. (Ajánlás: érdemes alaposan végigolvasni a cikket, hogy teljes képet kapjunk a témáról – a szerk.)
A Kos reklámozza magát az interneten, a Vízöntő önbizalma meginoghat, a Halaknak oldalt kellen váltani. Karrier horoszkóp: 2024.08.18. Kos Az ötleteid sok időt vesznek igénybe, szóval ne habozz tovább, és oszd meg másokkal minél hamarabb! Vedd igénybe a technológiát, mert az interneten való megjelenés kulcsfontosságú. Ha figyelmet fordítasz erre, a
A VanEck befektetési óriás nemrégiben bejelentette, hogy Solana-alapú tőzsdén kereskedett alapot (ETF) kíván indítani. Bár sok szakértő szkeptikus az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete (SEC) engedélyezésével kapcsolatban, mivel a Solana natív tokenjét már legalább két perben is értékpapírnak minősítették, a VanEck digitális eszközök
Egy Doge milliomos, aki azzal került a hírekbe, hogy korai befektetését Shiba Inu (Shib) és Dogecoin (Doge) érmékbe 10 millió dollárrá alakította, most egy új lehetőséget keres. Ezúttal a fókuszában egy 0,034 dolláros, Ethereum-alapú token áll, amely egy újabb robbanásszerű megtérülést jelez előre.
A földi életformák túlnyomó többségének életképességéhez és egészségéhez víz szükséges. Az emberi test egy szilárd képződménynek tűnik, mégis 60-70%-a víz. Egy felnőtt ember ebből naponta 3 litert veszít különféle utakon, módokon.
Az Arkham Intelligence adatai szerint Trump tárcáiban jelenleg összesen 3,6 millió dollár értékű Ether található. Az Egyesült Államok volt elnöke, Donald Trump több millió dollárnyi Ether-t (ETH) tart, és jelentős bevételei származnak nem-felcserélhető tokenek (NFT) licencelési díjaiból – derül ki a legfrissebb választások előtt kötelezően közzétee
Élénk a nemzetközi érdeklődés a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) piackutatása iránt, amelyben a mesterséges intelligencia (AI) piaci versenyre és a vevők döntéseire kifejtett hatásait vizsgálja. Augusztus 1-jén lépett hatályba az Európai Unió AI-t szabályozó rendelete, az úgynevezett AI Act. A jogszabályt fokozatosan, több lépcsőben kell majd alkalma
Forma–1-es tapasztalatokkal rendelkező, a nemzetközi autósport világában ma is aktív, nagy elismertségnek örvendő szakemberek adják át tudásukat a győri Széchenyi István Egyetem motorsportmérnök mesterszakára jelentkezőknek. Az először 2025 februárjában induló
Közeledik a szeptemberi iskolakezdés, és ilyenkor sok család az életkori sajátosságoknak megfelelően átalakítja, frissíti a gyerekszobát. Az alábbiakban szakértők segítségével áttekintjük, hogyan varázsolhatjuk olyan trendi kuckóvá ezt a helyiséget, ahol a praktikus, hosszú távon tartós és kreatív megoldások, valamint a gyerek egyéniségét tükröző d
Otthonról dolgozol és rendszeresen azon kapod magad, hogy a hűtő előtt ácsorogsz valami harapnivaló után kutatva? Nyugi, nem vagy egyedül, ugyanis home office egyik óriási kihívása, hogy elkerüld a túlevést. Összeállításunkban most megmutatjuk, hogyan csináld. Persze jogosan merülhet fel a kérdés, hogy egyáltalán miért fordul elő. Nos, az otthoni
Az Eurostat frissen megjelent adatai szerint az uniós országok 2023-ban kevesebb fagylaltot gyártottak, mint korábban. Az is kiderült, kik gyártották a legtöbbet és melyik ország adta legdrágábban a jeges finomságot.
Az önvezető járművek fejlődése az autóipar egyik legnagyobb áttörése az elmúlt évtizedben. Kína, a világ egyik legnagyobb autópiaca, különösen nagy hangsúlyt fektet az autonóm járművek fejlesztésére és bevezetésére.
Egy friss tanulmány azt mutatja, hogy az autópályákra és főutakra telepített napelemes rendszerek hatalmas segítséget jelenthetnének a villamosenergia-termelésben.
A történelmi mélypontra esett gázdíjak jelenthetik a következő bullish jelet az ETH számára. Az Ethereum hálózat tranzakciós költségei ezen a héten ötéves mélypontra zuhantak, ami egyes elemzők szerint pozitív jelzés lehet az ETH tokenek jövőbeni árfolyamára nézve. Az Ethereum hálózatán végrehajtott tranzakciók díjai több mint 95%-kal estek vissza
Az Egyesült Államok célul tűzte ki, hogy 2035-re villamos energiájának 100 százalékát megújuló energiaforrásokból állítsa elő, és az atomenergia fontos szerepet fog játszani a tiszta energiára való átállásban.
A Vredestein Ultrac első helyezést ért el az Auto Express vezető brit autós szaklap által végzett legújabb nyári gumiabroncs-tesztjén. Az Apollo Tyres által gyártott Ultrac hét vezető versenytársat előzött meg,
A mezőgazdasági gépkereskedelem élvonalába tartozó Axiál Kft. tevékenységének kevésbé ismert része az idén két évtizedes fennállását ünneplő építőipari üzletáguk. A cég minőségi építőgépeket és anyagmozgató eszközöket kínáló palettája most tovább bővül, a német Bomag gyártmányú Light Equipment eszközök forgalmazásával. Az Axiál ezáltal az építőipar
A legtöbb fogyasztó a divat- és életmód-vásárlást inkább a több márkát kínáló csatornákon keresztül végzi. Többek között ez derül ki a Roland Berger "Rethink your distribution play" című tanulmányából, amelyhez több mint 1800 fogyasztót kérdeztek meg az Egyesült Államokban, Németországban és Japánban. A fogyasztók 84%-a a többmárkás csatornákat rés
Elutasította Amerikában az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság az ecstasy alkalmazását a poszttraumás stressz szindróma kezelésében. A pszichedelikus szerek orvostudományi felhasználása mindig igen nagy port kavar.
Madártávlatból a Bükk egy hatalmas zöld lombpaplan, hiszen itt található Magyarország legnagyobb összefüggő erdőterülete, amelynek nyugati felén az Egererdő Zrt. kezeli az állami erdőket.
Ügyfélszolgálat hétfőnként 10-19, keddenként, szerdánként, csütörtökönként, péntekenként 8-19, szombatonként pedig 9-14 óra között tart nyitva. A kollégák teljes munkaidőben dolgoznak. A jövőbeni elvárások között szerepel, hogy hetente 1-2 napot este 10-ig legyenek nyitva. Milyen megoldások lehetségesek, hogy szabályos legyen a működés munkaidő sze
Új kezdeményezést vezet be hazai áruházaiban a MediaMarkt Magyarország: fenntarthatósági nagykövetei személyesen segítenek a vásárlóknak a tudatos döntések meghozatalában. A zöld pólós munkatársak az energiatakarékosság, fenntarthatóság, élettartam növelés és különböző szolgáltatások területén látják el tanácsokkal a hozzájuk fordulókat. A MediaMar
Mostantól a magyar vállalkozások számára is elérhetők a Lightyear új üzleti számlái1, amellyel megkezdhetik pénzük gyarapítását. Ezzel párhuzamosan a neobróker új Mnb-adatokról tesz közzé elemzést, amely kiemeli, hogy a magyar vállalkozások készpénzük kétharmadát nullához közeli kamatozású betétekben tartják.
Ukrajna sikeres támadást hajtott végre Oroszország ellen. Moszkva komoly kihívásokkal néz szembe, a Kurszki területen történt események pedig ismét új irányt adhatnak a háborúnak. Térképre tettük Ukrajna oroszországi területfoglalását.
Az éjszakai maradványfelhőzet felszakad, és általában sok napsütésre számíthatunk, majd egyre erőteljesebbé válik a gomolyfelhő-képződés. Napközben kevés helyen, késő délutántól viszont – dél felől – már egyre nagyobb számban lehet záporokra, zivatarokra számítani. A szél csak zivatarok környezetében lesz erős vagy viharos. A legmagasabb nappali hő
A szakértők szerint már a küszöbön lehet a következő bikafutam. A tokenek nagy része már kiheverte a múlt heti esést, és készen áll az új csúcsokra. De vajon meddig kell erre várni? Azt sajnos senki sem tudja. Azonban a várakozás alatt sem kell tétlenkednünk, találunk ugyanis olyan mém érméket, amelyekkel “szinte garantált” a profit. Az […]
A készpénzhasználat visszaszorításában főszerepet kap, hogy a dolgozók milyen formában kapják meg a fizetésüket. Az elektronikus - kvázi a bankszámlás - megoldás a korábbi időszakban jól teljesített, 2023-ban viszont megtorpanás történt.
Úgy vártuk Emilyt, akár a Messiást! Kár volt. A lécet túl magasra tették korábban az Emily Párizsban alkotói, ám ezúttal nem sikerült megugrani a szintet a Netflix egyik legmegosztóbb, legjobban utált és legjobban imádott romkom-sorozat negyedik évadjának.
A technológiai óriások AI-versenye hatalmas energiaigénnyel jár; adatközpontjaik fenntartása több áramot igényel, mint egyes több millió lakosú országok teljes energiafelhasználása. Pallavi Rao, a Visual Capitalist munkatársa összehasonlította a Google, a Microsoft, a Meta és az Apple 2023-a villamosenergia-felhasználást az egyes országok fogyasztá
Csökkenő forgalom mellett emelkedett a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 72 282,10 ponton zárt pénteken, 0,35 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
A G DATA egy új adatlopó alkalmazást fedezett fel. Az Ailurophile Stealer-t PHP-ben kódolták, és a forráskód vietnámi származást jelez. A kártékony keretrendszert előfizetéses modellben értékesítik, saját weboldalán keresztül. A kiberbűnözők személyre szabhatják, és rosszindulatú programokat generálhatnak a segítségével. Az adatlopó webes paneljén
A zabtej az egyik legnépszerűbb tejalternatíva, jótékony hatásai miatt bármely egészséges étrendbe beilleszthető. Allergiások, tejcukor érzékenyek, vegánok is előszeretettel választják a mindennapokban. Utazás, táborozás idején azonban sok esetben nem olyan egyszerű hozzájutni a jól bevált termékünkhöz. Ezekben a helyzetekben jelenthet megoldást eg
Jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) beruházási, munkaerőpiaci adatokat közöl, a Pénzügyminisztérium (PM) részletes tájékoztatót tesz közzé az államháztartás július végi helyzetéről.