Kitört a Sivelucs vulkán Kamcsatkán 5 kilométer magas hamuoszlopot lövellve az ég felé, amely délkeleti irányba terjedt, az orosz hatóságok - piros fokozatú - légiközlekedési figyelmeztetést adtak ki - ismertette vasárnapra virradóra a RAN orosz földtani intézet.
Kevesen tudják, de a szőlőtermesztés a civilizációval egyidős, bár a történelem kezdetén élő emberek nem tudták, hogy mennyire tápláló és egészséges ez a gyümölcs.
Takács János, (Szentgotthárd, 1921. augusztus 18. – Budapest, 1979. november 7.): állatorvos, egyetemi tanár, a magyar állatorvosképzés és az élelmiszer-mikrobiológiai kutatások szervezője. Állatorvosi tanulmányait Budapesten végezte; doktori oklevelének elnyerése (1948) után vágóhídi állatorvosként a közvágóhidak laboratóriumába került (1949), 195
A HR, vagyis a humánerőforrás-menedzsment, kulcsfontosságú szerepet játszik minden vállalat sikerében. Ennek ellenére a HR osztály gyakran nem tudja teljes mértékben kibontakoztatni potenciálját, és a vállalati stratégia szerves részévé válni. Mi ennek az oka? Miért van az, hogy a HR gyakran csak támogató funkciónak tekintik, ahelyett, hogy stratég
Alain Delon, minden idők egyik legnagyobb francia színésze 88 évesen elhunyt, adta hírül a France24.com. Az 1950-es évek végétől szerepelt filmekben. Az 1960-as években készült filmjeivel vált széles körben ismertté, és népszerűségét sikerült tartósan megőriznie. Az 1980-as években rendezőként is bemutatkozott. Hatalmas életmű, megszámlálhatatla
Csökkenő forgalom mellett emelkedett a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 72 282,10 ponton zárt pénteken, 0,35 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Hogyan tudunk tágas és élhető, sőt kifejezetten szellős tereket varázsolni egy átlagos, viszonylag kicsi lakásból? Az üveg különböző módon történő használata jelentősen javíthatja a térérzetet otthonában, mivel lehetővé teszi a fény szabad áramlását és nyitottabb, szellősebb érzetet kelt. Az üveg ugyanakkor helytakarékos és nem mellesleg álomszép.
Jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) beruházási, munkaerőpiaci adatokat közöl, a Pénzügyminisztérium (PM) részletes tájékoztatót tesz közzé az államháztartás július végi helyzetéről.
A mezőgazdasági gépkereskedelem élvonalába tartozó Axiál Kft. tevékenységének kevésbé ismert része az idén két évtizedes fennállását ünneplő építőipari üzletáguk.
A SpaceX által fejlesztett és üzemeltetett Starlink műholdas internetszolgáltatás kínál világszerte. A különösen nehezen elérhető vagy gyengén lakott területeken úgy teszi elérhetővé az internetet a Starlink, hogy több ezer alacsony pályán, a Föld körül keringő műholdat biztosít. A vállalatnak köszönhetően az Egyesült Államok világűrbeli dominanciá
Az e-kereskedelem világa folyamatosan változik és fejlődik, új szereplők jelennek meg, és a vásárlói szokások is gyorsan változnak. Az elmúlt időszakban azonban egy olyan trendforduló vette kezdetét, amire a magyar e-kereskedelem nem tud szembenézni: a Temu megjelenése.
A Lega Serie A és a Network4 Media Group megállapodása alapján a magyar piacon legnagyobb sportportfólióval rendelkező Network4-hez kerültek az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A Made in Italy), valamint az olasz kupa (Coppa Italia Frecciarossa) és az olasz szuperkupa (EA Sports FC Supercup) közvetítési jogai Magyarországon. Az egyik legnagyobb pre
Életbe lépett vasárnap az Európai Unió élőhelyek természetes állapotának visszaállítását célzó jogszabálya - jelentette be vasárnap az Európai Bizottság.
A Bőköz Fesztivál céljai tökéletesen illeszkednek az agrártárca azon törekvéseihez, amelyek a helyi értékek megőrzésére és gyarapítására irányulnak – mondta Nagy István agrárminiszter pénteken, Szaporcán, a rendezvény megnyitóján. A tárcavezető azt mondta, a fesztivál minden évben egyre több látogatót vonz, akik elmélyíthetik ismereteiket a tájegys
Az Alma és Körte Világszövetsége (Wapa) a 2024-es Prognosfruit konferencián Budapesten mutatta be 2024-25-ös előrejelzéseit. A szervezet az európai almatermelés 11,3%-os visszaesését prognosztizálja, míg a körte mennyisége enyhe, közel 5%-os növekedést mutat.
A lengyel gazdaság elképesztő sikerei lakmuszpapírként mutatják az elhibázott magyar gazdaságpolitikát. Ott nem hivatkoznak háborúra, szankciókra, Brüsszelre, Gyurcsányra. Sőt, befogadtak 6 millió ukrán menekültet.
Csökkenő forgalom mellett emelkedett a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe. A BUX 72 282,10 ponton zárt pénteken, 0,35 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban. A részvénypiac forgalma a héten 42,71 milliárd forint volt az előző héten elért 77,65 milliárd forint után. A vezető részvények a Mol kivételével erősödtek. Az Equilo
A statisztikák szerint az Európai Unióban mintegy 8,4 millió embernek ad munkát az infokommunikációs (IKT) iparág, de ezen a területen csak 18,5 százalék a nők aránya, Magyarországon ráadásul az IKT-szektorban dolgozók mindössze 12,3 százalékát teszik ki a női munkavállalók. Az egyik legkeresettebb informatikai szakmában, a szoftvertesztelők között
Alacsonyabb volt a vágósertés és a vágócsirke vágóhídi ára július végén az egy évvel korábbinál, a friss húsok feldolgozói ára hasonlóképpen módosult - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összesítésében.
A Media1 podcast- és rádióműsorában Sarkadi Nagy Mártonnal, az Átlátszó újságírójával beszélgettünk arról, hogy a tényfeltáró műhely által kiperelt dokumentumok tanúbizonysága szerint a Lánczi Tamás nevével fémjelzett, néhány hónapja létrejött Szuverenitásvédelmi Hivatal levélben felvette a kapcsolatot több más intézménnyel, köztük a Magyar Nemzeti
Az idei első hét hónap átlagában 25,6%-ra csökkent Magyarországon a fosszilis alapú áramtermelés aránya a tavalyi első héthavi 29,8%-ról, azaz egyre tisztább a magyar áramtermelés háttere. Ezzel továbbra is az uniós középmezőnybe tartozunk, mert legalább tíz ország megelőz minket. Az élmezőnybe ezúttal Portugália ugrott, amely így megelőzte a rivál
Az emberek évezredek óta használják a gyógynövényeket szerte a világon. Sőt, mára, noha a patikákban roskadásig állnak a polcokon a gyógyszerek a betegségek kezelésére, egyre többen nyúlnak a természetes megoldásokhoz.
A Utah-i Egyetem gépészmérnöki tanszékének kutatói olyan kompakt eszközt terveztek, amely közvetlenül a levegőből gyűjti a vizet. A tudósokat az amerikai Védelmi Minisztérium bízta meg, hogy fejlesszenek ki egy eszközt, ami vízzel látja el a katonákat a száraz és vízmentes területeken is.
Egy új, környezetbarát gyakorlatra ösztönző kategória debütál a 14. Budapest Central European Fashion Weeken (BCEFW), és egy textilgyűjtő konténer is helyet kap a Millenárison a hétvégi bemutatók alatt, augusztus 31. és szeptember 1. között - tájékoztatta az eseményt szervező Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) szedán az MTI-t.
Sokkal egyszerűbben lehet majd belépni az állami weboldalakra, például a magyarorszag.hu weboldalra, az EgészségAblak vagy az eSZJA felületére a szeptemberben induló Digitális Állampolgárság Programmal. Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára hangsúlyozta, hogy bonyolult felhasználónevek és jelszavak helyett elég lesz
Eredetileg a Voronoi alkalmazásban tették közzé az alábbi listát, ami a világ országait az államcsőd mérete szerint rangsorolta. Ezek voltak a világ legnagyobb szuverén adósságtörlesztéseinek elmaradása a modern történelem során. Államcsődök világszerte Ukrajna júliusban a magánhitelezőkkel kötött előzetes megállapodással elkerülte a 20 milliárd do
Az amerikai profi fociliga augusztus végén dönt arról, hogy lehetővé tegye intézményi befektetők tulajdonszerzését a klubokban. Az NFL az utolsó a nagy amerikai ligák közül, amely egyelőre tiltja a kockázati tőke tulajdonszerzését.
A magyar embereket tulajdonképpen nem is zavarja a vonatok késése. Gyakorlatilag ezt sikerült válaszolnia a kormánynak a független országgyűlési képviselő azon felvetésére, hogy ha a légitársaságok ellen fogyasztóvédelmi eljárást indítottak a repülők késései miatt, akkor a MÁV-nál is történt-e ilyen?
Több mint két hete küldte Zsigó György az előző felhívását. Ebben a hőségről, a légszárazságról és az ország legtöbb pontján hónapok óta fennálló aszályról írt. Azóta sem változott a helyzet. A napraforgót 08.14-én fotózta Kunmadarason. Nem kellett megkongatni a vészharangot a nedvességet igénylő gombák, baktériumok miatt. Az OMSZ előrejelzése sze
Felesleges és nagyzoló építkezések nélkül szervezték meg az idei párizsi olimpiát, és így is elment rá több mint 3000 milliárd forintnyi pénz. Az átlagos olimpia 159 százalékkal drágább, mint amennyivel eredetileg számolnak, a helyiek hangulatát viszont átmenetileg feldobja.
Minden egyes nap 60 millió forintot, átlagosan 1,2 millió forintot lopnak el a csalók bankszámláinkról. A bankkártyás csalásokban érintett átlagösszeg egy év alatt 10 ezer forinttal, átlagosan 43 ezer forintra emelkedett. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu szakértője szerint vannak már kedvező jelek, számos intézkedés is segíti az embereket, de attól
Hol kémiai, hol pedig biológiai irtószerekkel rontanánk nyaranta a szúnyogokra, mert ilyenkor csak egy dolog számít: minél kevesebb szúnyoggal és csípéssel megúszni ezeket a hónapokat.
Dubai egyre inkább globális központtá válik a kriptovaluták és a blokklánc-technológia területén. Az Egyesült arab Emírségek vezetése különösen elkötelezett a fintech-forradalom és a digitális eszközök fejlesztése mellett. A proaktív szabályozások vonzó környezetet teremtenek a befektetők és a vállalatok számára egyaránt. A Web3 és a pénzügyi techn
Az orosz lakosság állami hatóságokba vetett bizalmi indexe csökkenésnek indult, amióta Hitler óta először, ismét orosz területeket foglalt el egy reguláris hadsereg. A közhiedelemmel ellentétben az oroszországi közvéleménykutatások rendkívül fejlettek, aminek alapján a kormány a társadalom minden rezdülését érzékeli.