Júliusban a vártnál nagyobb mértékben gyorsult az éves infláció Kínában. A kínai nemzeti statisztikai hivatal pénteki jelentése szerint az elemzők által várt 0,3 százalékot és az előző havi 0,2 százalékot egyaránt meghaladva, 0,5 százalékkal, február óta a leggyorsabb ütemben emelkedtek a fogyasztói árak júliusban. Július volt az egymást követő hat
Néhány nappal ezelőtt még arról írhattunk, hogy újra egyre közelebb a 400-as euróárfolyam. A forint a hét elején a brutálisan rossz nemzetközi piaci hangulatban elgyengült, és így került újból közel a lélektani szint. Azóta viszont szépen talpra állt a magyar fizetőeszköz, távolodik a 400-as szint. Forint – megjött az erő 399 forint felett – ennyit
A minél kisebb termésveszteséggel járó biztonságos betakarítás érdekében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szükséghelyzeti engedélyt adott ki három, dikvát hatóanyagú növényvédő szerre a szakmai és termelői kamarák jelzéseit figyelembe véve – közölte a hatóság pénteken az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a szükséghelyzeti engedély
Donald Trump amerikai republikánus elnökjelölt és Kamala Harris demokrata ellenfele szeptember 10-én vitázik az ABC műsorán, így a felmérések szerint szoros versenyben először találkoznak egymással szemtől szemben a riválisok. A floridai Palm Beach-i rezidenciáján tartott sajtótájékoztatóján Trump elmondta, hogy további vitákat szeretne szeptember
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 102,95 pontos, 0,14 százalékos emelkedéssel 72 028,77 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 7,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy átlag alatti for
Az Aldi újra jelentősen mérsékli több magyar friss hústermék árát. Az aktuális árcsökkentés során 10 termék fogyasztói ára lett kedvezőbb, a legnagyobb árengedményben részesülő termékek ára akár 27,5%-kal is csökken. Mutatjuk mik azok a húsok, amiket most nagyon olcsón lehet megkapni.
A Kos tegye félre a racionális gondolkodást, az Oroszlán próbálja megtalálni a munka-magánélet egyensúlyát! Karrier horoszkóp: 2024.08.10. Kos Az összes részlet tisztázásával nem jutsz közelebb az igazsághoz. Hallgatnod kell a megérzéseidre. Hagyd, hogy az ösztöneid átvegyék az uralmat. A kozmosz arra kér, hogy tedd félre a racionális gondolkodást,
Az Andrena egy Solana-alapú decentralizált fizikai infrastruktúra hálózat (DePIN) protokoll fejlesztője, melynek célja, hogy decentralizált internet szolgáltatások tudjon nyújtani. A projekt 18 millió dollárt gyűjtött egy finanszírozási körben, amelyet a Dragonfly vezetett. Az Andrena szerdán közölte, hogy a finanszírozási körben további befektetők
Az Airbox nevű szlovák cég 189 millió forintos bírságot kapott és a honlapját is letiltották, mert azt a hamis benyomást keltette a fogyasztókban, hogy weboldalán az elektronikus cigarettákat, valamint a dohányzást imitáló elektronikus eszközöket a hazai távértékesítési tilalom ellenére jogszerűen forgalmazta - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (G
A kamatjövedelmekre kivetett szocho bevezetése óta 83,5 ezren nyitottak tartós befektetési számlát, több ezren Nyesz-t, hogy ne kelljen ezt megfizetni. Háromból két új értékpapírszámla már valamilyen adókedvezményes konstrukció. Tbsz-eken az első félév végén 5367 milliárd forintnyi értékpapírt tartottak a magyarok, másfélszer annyit, mint az eredet
Gazdag felhozatalból válogathatnak a beszerzők, bőven van étkezési burgonya Ausztriában. Egyelőre a minőség is rendben van, bár gyorsan növekszik a drótféregprobléma, főleg az ország keleti, aszályosabb felében, olvastuk helyi hírforrásokban.
Ahogy az online szerencsejátékok továbbra is innovatív technológiákat alkalmaznak, a kriptovaluták is kiemelkedő szerepet kaptak az iparág jövőjének alakításában. A kriptovaluta-fizetések már az összes online szerencsejáték-tranzakció negyedét teszik ki és az új fogadók 65%-a választ a kripto utalást is lehetővé tevő platformokat, azok könnyű és gy
A tavaly áprilisban felbocsátott magyar Virtual Intelligence Realization for Earth Observation (VIREO) nevű CubeSat műhold sikeresen befejezte küldetését, a légkörbe visszatérve megsemmisült. A VIREO célja a mesterséges intelligencia (AI) űrbeli használata volt, kiterjesztve annak repülés közbeni feldolgozási képességeit – olvasható az űrkutatási
Sosem látott hatékonyság érhető el a víztisztításban egy új, 3D nyomtatással készült kerámiarács segítségével, ami képes eltávolítani a veszélyes, ún. „örök vegyszereket” az ivóvízből. Ezek olyan káros anyagok, amelyeket széles
Az agresszív kecskedarázs, lódarázs, valamint a német darázs miatt sztereotípia alakult ki a darazsak iránt, pedig fontos tisztázni, akármennyire is ijesztő, a tőrösdarazsak sem emberre, sem háziállatra nem veszélyesek, ám annál hasznosabbak.
A nyári szezonális ellenőrzésekhez is kapcsolhatóan a vármegyei, valamint a járási szakemberek retrospektív, azaz visszatekintő ellenőrzéseket végeznek a hosszútávra (8 óránál hosszabb útra) indított kérődző- és sertésszállítmányok esetében.
A krónikus alvászavar negatív hatással lehet a mindennapi teendőidre, egyebek között a munkavégzésedre is. Cikkünkben most megmutatjuk, mi történhet a karriereddel, ha nem alszod ki magad napról napra rendesen. 7-8 óra minimum A Center of Disease Control and Prevention szerint a felnőtteknek minimum 7-8 órát kellene aludniuk éjszakánként. Azoknál
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai alapján 2024. júliusában éves alapon 4,1 százalékot ért el az infláció mértéke, ami a piaci várakozásoknak megfelelően kedvező, az előző hónapokhoz hasonlóan alacsony szinten mozog - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel.
Az éves szerződések többségének lejártával és az egyetemisták rohamával ismét emelkednek az albérleti díjak a Rentingo.com legfrissebb albérletpiaci elemzése alapján. Júliusban a bérbeadók már átlagosan 245 ezer forintot kértek lakásukért, szemben az egy hónappal korábbi 239 ezer forinttal. A bérleti díjak emelkedése ugyanakkor nem egységes, legjob
Nem csak az számít, milyen étel kerül reggelente az asztalra: az italválasztás sem mindegy! Sajnos a népszerű reggeli folyadékok többsége egyáltalán nem egészséges – ezt a hármat is jobb inkább kerülni.
Az ellenzéki politikus kaján módon utalt arra, hogy kormányváltás esetén kattanhat a bilincs a NER oligarchák kezén. Tette ezt annak apropóján, hogy az Orbán-kormányhoz kísértetiesen hasonló belpolitikát folytató, de a választásokon megbukott lengyel kabinet tisztviselőinek elszámoltatása megkezdődött, amit személyesen az új kormányfő jelentett be.
Az EU kriptoeszközök piacairól szóló rendelete (MiCA) részben 2024. június 30-án lépett hatályba a stabilcoinokra vonatkozóan. A MiCA célja az innováció előmozdítása, a piaci stabilitás biztosítása és a befektetők védelme a kriptopiacon, különös tekintettel a stabil érmékre. A szabályozási keretrendszer meghatározza, hogyan kell szabályozni a stabi
A Samsung nemrégiben nagy port kavart az iparágban azzal, hogy bemutatta legújabb akkumulátor-technológiai fejlesztéseit. A szilárdtest-akkumulátorok terén különösen impozáns, amit elértek.
Az elektronikai kiskereskedő átköltöztette központi raktárát stratégiai partnere, a Wszl Automotív Kft. frissen felépített ecseri logisztikai központjába. Az energiahatékony, megújuló forrásokat használó létesítmény lehetőséget nyújt a MediaMarkt számára a hatékony áruellátási folyamatok fejlesztésére, a szolgáltatás-portfólió bővítésére, valamint
A magát „Ázsia legnagyobb, személytől árucikkig terjedő autonóm mobil robot (AMR) megoldások szolgáltatójaként” aposztrofáló ForwardX Robotics partnerségi megállapodást kötött a Voyatzoglouval. A paktum értelmében ez a cég lesz a ForwardX
A munkavállalók egyre inkább keresik azokat a munkahelyeket, ahol megvan a lehetőség arra, hogy több időt tudjanak a családjukkal tölteni, a munka és a magánélet egyensúlyának lehetősége már közel ugyanolyan fontos, mint a megfelelő bér. A munkahelyi fluktuáció egyik legfőbb katalizátora is ez, ezért az ideális munkáltatóról alkotott képet is befol
A családi pótlék összege másfél évtizede nem változott érdemben, az utolsó jelentős emelés 2006-ban történt. Augusztusban változni fog a családi pótlék utalásának rendje.
Az éves szerződések lejártának és az egyetemisták rohamának következtében júliusban a bérbeadók már átlagosan 245 ezer forintot kértek lakásukért, szemben az egy hónappal korábbi 239 ezer forinttal - közölte a Rentingo.com közösségi albérletkereső, bérbeadó platform csütörtökön az MTI-vel.
A változás nehéz. Még akkor is nehéz, ha olyan változásokról van szó, amelyeket mi szeretnénk. Különösen az első lépés, a változás szükségességének felismerése a legnehezebb. Akár egy új lehetőség kereséséről, akár életmódváltásról van szó, az első lépés megtétele félelemmel és szorongással teli. Sharlyn Lauby HR tanácsadó egy egyszerű, de fontos t
Gőzerővel növelik a megtakarításaikat a magyarok, akik az idén már sokkal több pénzt tettek befektetési alapokba, mint állampapírba, és a külföldi értékpapírok is nagyon népszerűek náluk.
A legkedveltebb hagymás dísznövények egyike a jácint, a tavaszi kertek illatos, színes, feltűnő dísze. Számos fajtája ismert. De hogyan vélekedtek róla korábban és napjainkban?
A befektetői közösség szeme folyamatosan a The Meme Games-en van, egy új mém érmén, amely a héten lendületbe jött. A The Meme Games ($MGMES) egy forradalmi projekt, amely a sport kínálta izgalmakat és a blokklánc technológiát ötvözi. És ahogy az előértékesítés közelít a 350 000 dollárhoz, úgy látszik, hogy a szélesebb kripto közösség figyelmét is [
30 millió forinttal támogatja a hazai innovációs rendezvények létrejöttét a Nemzeti Innovációs Ügynökség (Niü) 2024-ben. Az ügynökség kiemelt missziója az innovációs ismeretek elmélyítése, az ökoszisztéma dinamizálása különböző hazai és nemzetközi események szervezésével, amelyhez segítséget nyújt a hazai innovációs ökoszisztéma szereplői számára e
Olvasónkban felmerült a kérdés, hogy határozatlan idejű munkajogviszony esetén érvényes-e a 6 hónapot meghaladó időre kikötött felmondási idő, illetve milyen felmondási időre járó díjat követelhet a munkáltató azon munkavállalójától, aki felmondási idejét nem tölti le. A kérdésre dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogi ügyvéd válaszolt.
Óriási meglepetést valószínűleg nem keltett vele, de a MicroStrategy vezérigazgatója, Michael Saylor egy szerdai interjúban elárulta, hogy 1 milliárd dollár értékű bitcoint birtokol. Ezzel a BTC birtokosok legfelső kategóriájába tartozik. A Bloomberg Open Interest című műsor augusztus 7-i interjújában Saylor azt is mondta, hogy nem a Bitcoin-bányás
Ahogyan az élet számos területén, úgy a háztartási készülékek világában is folyamatosan változnak az esztétikai és funkcionális igények. Jelenleg leggyakrabban előtérbe került a minimalista design, és ez Magyarországon sincs másképp, itt is egyre népszerűbbek a letisztult vonalakkal és egyszerű színekkel operáló megoldások. Általánosságban elmond