1959-ben ezen a napon mutatták be Nagy-Britannia kultikussá vált autóját, a Morris Mini-Minort. A legsportosabb kisautók egyike, amely világszerte népszerűvé vált. Különböző modelljeit a mai napig gyártják, a márka jelenleg a BMW cég tulajdonában van.
Ötven éve, 1974. augusztus 26-án hunyt el Charles Augustus Lindbergh amerikai pilóta, aki először repülte át egyedül, leszállás nélkül az Atlanti-óceánt.
Szeptember másodikán elkezdődik egy újabb tanév, az iskolák megtelnek élettel, diákokkal és persze tanárokkal is. Ennek apropóján most nyolc olyan könyvet mutatunk, melyben fontos szerep jut a pedagógusoknak.
Jennifer Lopez még csak augusztus 20-án adta be a válókeresetet, de Ben Affleck a pletykák szerint már egy másik nővel tölti az idejét. A sztárpár április vége óta nincs együtt, és hiába a próbálkozások, a házasságukat nem tudták megmenteni. A színész azonban nem szomorkodik.
A boldogság tudománya című kötet hét egyszerű, de létfontosságú leckét kínál, hogy megtörjük a negatív gondolati mintákat, és újra kapcsolódjunk mindahhoz, ami valóban számít.
Mike-Nagy Kittit, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház énekkari művészét világszinten elismert művészekből álló zsűri értékelte a legjobbak közé egy nemzetközi énekversenyen.
Az utóbbi időben megélénkült a kelet-európai esztétika iránti globális figyelem: a divatipar új hulláma szexivé tette a keleti blokkot, a kelet-európai szépséget és a posztszovjet atmoszférát. De mi is ez a jelenség pontosan? Erre keresi a választ a Capa Központ kortárs divatfotóval foglalkozó kiállítása.
A szeptemberi pécsi fesztiválok sorában ismét ott lesz a PécsLit Irodalmi Fesztivál, amely már a negyedik alkalommal várja a városba a hazai irodalom krémjét. Az eseményt szervező Csorba Győző Könyvtár és a Jelenkor folyóirat most is hatnapos eseménysorozatot szervez, idén szeptember 9-14. között.
Ahol más megtorpanna, benne ott támad föl a küzdőszellem. Amikor más elégedett lenne, ő akkor kezd el keményebben dolgozni. Amikor más megpihenne, ő akkor keres új kihívásokat. Topolánszky Laurát az anyaság transzformatív erejéről, a szokatlan pályakezdés következményeiről és a szakmai célokról kérdezte az Opera Magazinban Braun Anna.
2024-ben tizedik alkalommal adja át a Margó Irodalmi Fesztivál a legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjat. A Könyves Magazin szakmai partnerségében a nyáron elindult az előzsűrizés, új tagokkal, akiket a napokban bemutatunk nektek. Az előzsűrit bemutató sorozatunk: Bakó Sára, Codău Annamária.
Költő, humorista és punkénekes. Muszka Sándor után kutatva ilyen foglalkozásokat fedezhetünk fel a neve mellett. S talán azzal sem árulunk el újat, ha azt mondjuk: mindhárom igaz rá. De most elsősorban a költő Muszka Sándort kérdeztük székelységről, hazáról, irodalomról és a mindennapok emberéről is.
Kancsár Orsolya, a Szegedi Pinceszínház igazgatója veszi át a szentesi Tóth József Színház vezetését – tájékoztatta a kulturális intézmény hétfőn az MTI-t.
Körmöczy Zsuzsa, a legsikeresebb magyar teniszezőnő, az egyetlen, aki női egyesben Grand Slam-tornát nyert száz évvel ezelőtt, 1924. augusztus 25-én született.
Török Zoltán, az egyik legismertebb magyar temészetfilmes, három éven át forgatta a Változó vadon – Az én Északom című filmjét, amely amellett, hogy bemutatja a skandináv ország élővilágát a fókáktól a jávorszarvasokig, felhívja a gyerekek és a szülők figyelmét a természet szeretetére és védelmére.
Magyarország az értékvállalás szigete – hangsúlyozta Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter a Kulturális Diplomáciai Értekezleten hétfőn a Müpában.
A Borzalmak városa című Stephen King-regény adaptációjának rendezője ijesztő élőhalottakat ígér a popkultúrát az utóbbi években elárasztó jó külsejű, érzékeny vámpírok után.
A SkyShowtime lerántotta a leplet a Klitschko: More Than a Fight (Klicsko: Harcok ringen innen és túl) című film megjelenési dátumáról, és bemutatta a hivatalos előzetesét is. A dokumentumfilm október 6-tól kizárólag a SkyShowtime kínálatában lesz elérhető. Az inspiráló és mozgalmas előzetes betekintést nyújt a nézőknek az egykori nehézsúlyú bokszv
Egy nyolcepizódos, utazós, lakóautós beszélgetős műsorral érkezik hamarosan a VIASAT3-ra Sváby András, akit az ATV-től engedtek át ideiglenesen. Kiderült, milyen hazai sztárokat lát majd vendégül. De nem csak ő tűnik fel új arcként a csatornán, Osváth Zsolti is műsort kap.
Közép-Európa vasúti közlekedésének fontos csomópontjára, az Alföld szívében fekvő Szolnokra érkezik következő állomásaként az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című kulturális programsorozat. A kultúrstratégiai intézmények kiemelt programjain az érdeklődők az évente hagyományosan megrendezett Szolnok Napjához csatlakozva vehetnek részt augusztu
Pénteken kezdődik és vasárnapig tart a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva nevű fesztivál, amelyen 50 helyszínen mintegy 150 programmal, koncertekkel, zene- és táncelőadásokkal, kiállításokkal és ékszerbemutatókkal várják városszerte a látogatókat.
Újra megjelentek a Duran Duran nyolcvanas években készült, James Bond-filmek luxusát idéző albumai, természetesen remaszterizált változatokban. A slágeres new wave titkos ügynökei a videóklip nevű villódzó fegyverrel hódították meg Európát, majd az Egyesült Államokat is.
Az M5 kulturális csatorna Ön is tudja? műsorának háziasszonya, Hábermann Lívia a Duna Nyár 24 magazinjának vendégeként osztott meg néhány információt a népszerű kvízjátékról, valamint az első, augusztusi párbajról, amelynek fődíja egy bécsi utazás lesz.
Panelházak árnyékában bújik meg Zugló első közösségi kertje, a 10 éve működő Zsálya Kert. Városlakók is megtapasztalhatják itt a kertészkedés élményét – mi pedig megtanulhatunk komposztálni a Petőfi Akadémia videójából.
Elképesztő videóklip robbantotta fel a YouTube felületét. Az ünnepelt színésznő, Jenna Ortega és Sabrina Carpenter közös alkotása nem várt fordulatokat tartogatott a rajongók számára. Hiszen a bombázó sztárok között elcsattanó csók nem az első Ortega pályafutása során, amikor leszbikus jelenetben kap helyet - Mit titkol a színésznő?
Hat nagyszínpadi produkcióval készül a 2024/2025-ös évadra a Hevesi Sándor Színház, amelynek műsorán vígjáték, történelmi dráma, musical és bűnügyi komédia is szerepel – közölte a teátrum igazgatója a hétfői évadnyitó társulati ülésen.
Bár a 2025-ös időpont csak októberben, az új önkormányzati testület döntése alapján derül ki, a város polgármestere, Csákovics Gyula és a szervezők már a nyitónapon megerősítették szándékukat, amely szerint jövőre is folytatódik Zamárdiban a Strand Fesztivál.
Mindig fontos volt számára a természet közelsége: kikapcsolja, átmossa, feltölti. Takács Katalin színművész Vérteskozmán, a ma mindössze húsz állandó lakost számláló településen talált nyári otthonra sok évvel ezelőtt. Örömteli találkozásokról, megszentelt kútról és havas karácsonyról is mesélt a művészek kedvenc magyarországi helyeit felkutató sor
A kiválasztottak (The Chosen) című sorozat szeptember 7-i premierje nagy esemény a sorozat magyar rajongói számára: új magyar szinkronnal tűzi műsorra a Duna a Jézus és tanítványainak életét bemutató, világszerte rajongott amerikai szériát.
Az örök székely dekollázzsal operáló, számos nyelvi réteg megidézésével próbálkozó, távoli asszociációkból és vendégszövegekből építkező fejezetei a nagyepika klasszikus szabályai ellen intéznek támadást. De vajon sikerül-e utat találni az időtlenséghez az ördögi ármánykodás összekuszálta történetszálak között?
Vannak fesztiválok, amelyeket a programjuk tesz különlegessé, de lényegében bárhol megvalósulhatnának. Az idén húszéves pannonhalmi Arcus Temporum egyike azoknak a kulturális programsorozatoknak, amelyeket a genius loci határoz meg. A szakrális terek lenyűgöző miliőjében a zene és az irodalom is más megvilágításba kerül, rejtett lélegzugokba szivár
Idén tizedik alkalommal keresi a Margó Irodalmi Fesztivál a legjobb első prózakötet szerzőjét. A Margó-díj célja a kortárs irodalom és az olvasás népszerűsítése, és természetesen az, hogy megmutassa a legerősebb pályakezdőket. Cikksorozatban mutatjuk meg a pályázatra benyújtott könyveket.