A Dalí festményére emlékeztető Cartier Crash a rapperek miatt került a luxusórák világának legmagasabb polcára. Jay-Z, Tyler, the Creator és Kanye West után sportolók és színészek is hordják már.
A nagy ho-ho-horgász, Gombóc Artúr, Pom Pom – mind az ő ceruzája által keltek életre mesekönyvekben, filmvásznon. Sajdik Ferenc karikatúrái, grafikái mind derűsek, s ez nem véletlen, hiszen a ma születésnapját ünneplő művész saját elmondása szerint örökké vidám családba született. „Én nem a valóság, hanem a képzelet után alkotok. Ez valahogy belülr
A tavalyi találkozó sikerén felbuzdulva idén ismét megrendezik a Szegedi Gin & Rum Gasztrofesztivált, amely ezúttal szeptember 6. és 8. között várja a látogatókat a város szívében, a Roosevelt téren.
Számadó Emese régész, történész, múzeumigazgató 34 éve dolgozik a Komáromi Klapka György Múzeumban. Több mint harminc éve kutatja Brigetio, a római katonai és polgárváros két évezredes maradványait. Jókai Mór nyomán motorozta körbe Erdélyt, és kedvenc múzeumi tárgya egy harmadik évszázadban készült mennyezeti tégla Ovidius portréjával.
A Disney+ az első évad után elkaszálta Az akolitus című Star Wars-sorozatot, annak ellenére, hogy igen erősen indított. Bár a kritikusok nagyrészt kedvezően fogadták a szériát, a nézők véleménye megoszlott, ez pedig a népszerűség csökkenéséhez vezetett. Az alkotó szerint ez volt a valaha volt legmelegebb Star Wars.
A SkyShowtime lerántotta a leplet az Oscar-jelölt Sylvester Stallone főszereplésével készült Tulsa King (magyar címén: Tulsa királya) második évadának hivatalos előzeteséről és képanyagairól. Az előzetesben felcsendül a Grammy-díjra jelölt countrysztár, Jelly Roll "Get By" című dala a hamarosan érkező második albumáról. A szerző egy epizódszerep er
Számos hír érkezik könyvkiadók összevonásáról és arról is, hogy a nagy halak felvásárolják a kisebbeket. Közben ahogy idehaza, úgy a nemzetközi piacon is egyre népszerűbbek a mikrokiadók. A 831 Stories a romantikus regények műfajára szakosodott.
Flóra Borsi is more than just a magic hand. She is also a model, makeup artist, stylist, art director, and a photographer with a complete toolkit, from lighting to post-production.
Kiakadtak az állatvédők, mert a színész azt szerette volna, hogy altassák el kutyáját, ha ő előbb halna meg. Csakhogy egy teljesen egészséges, 10 éves kutyáról van szó.
Az idei Gamescom nyitóeseményén emellett megvillantották a Civilization VII játékmenetét, az idei Call of Duty kampányát és idén is feltűnt egy krónikus játékipari hazudozó Peter Molyneux képében. Az összes fontos bejelentés egy helyen.
Az egykori ufó-ügyi munkatárs könyvében azt állítja, hogy az amerikai védelmi minisztérium sokkal többet tud a földönkívüliekről, mint amennyit elárul a népnek.
Megjelent Kabát Peti műsorának előzetese. A Kabát FC szeptember 2-án érkezik az RTL-re és rengeteg izgalmat ígér. Az egykori labdarúgó feladata, hogy három hét alatt egy két ballábas focicsapatot felkészítsen egy mérkőzésre, amit Albániában rendeznek meg.
10. jubileumi évadával érkezik a TV2 nagy sikerű műsora a Sztárban sztár, amelynek idén rendhagyó, eddig még sohasem látott változatát kísérhetik nyomon heteken át a nézők. A Sztárban sztár All Starsban jönnek az eddigi évadok legendás versenyzői, és visszatérnek az ikonikus zsűritagok is.
A Placcc Fesztivál idén is majdnem egy hónapon keresztül zajlik külföldi és magyar közreműködőkkel, több tematikus eseménysorozattal – vonaton, vasútállomáson, folyóparton és egyéb rendhagyó helyszíneken.
Ősz elején érkezik a Netflix hatalmas sikerű Jeffrey Dahmer-sorozatának folytatása, amely újabb hírhedt gyilkosokat állít a középpontba. A Szörnyetegek: A Lyle és Erik Menendez-sztori annak a testvérpárnak a történetét dolgozza fel, amelynek tagjai 35 évvel ezelőtt, augusztus 20-án meggyilkolták saját szüleiket. A sorozatban olyan neves színészek i
Megjelent Kabát Peti műsorának előzetese. A Kabát FC szeptember 2-án érkezik az RTL-re és rengeteg izgalmat ígérnek. Az egykori labdarúgó feladata, hogy 3 hét alatt egy kétballábas focicsapatot felkészítsen egy mérkőzésre, amit Albániában rendeznek meg.
Az elmúlt időszak legjobb alkotásai közé sorolta Csáki László animációs dokumentumfilmjét az Európai Filmakadémia. Ezáltal a Kék Pelikan bekerült az Európai Filmdíjra jelölt produkciók közé a dokumentumfilm kategóriában. A valós eseményeket feldolgozó humoros, nosztalgikus történet a szabadságról és három jó barátról szól, akik az 1990-es években n
Csaknem 200 koncert és program 25 helyszínen, számos cirkuszi show, kortárs képzőművészet, kertmozi, tábortűz, irodalmi vurstli, beszélgetések, reggeli jóga és a Balaton legmagasabb tornya, valamint fenntarthatósági és edukációs programok is várják a közönséget augusztus 22. és 24. között Zamárdiban a Strand Fesztiválon. Ott indul útjára a #nenézzf
Augusztus 22-én, csütörtökön mutatják be a hazai mozikban Zoë Kravitz első rendezését, a Vészjelzést, mely nemcsak sztárszereplőkkel, hanem egy ambiciózus történettel és társadalomkritikával próbál maradandó nyomot hagyni a nézőkben. A film egy trópusi paradicsomnak tűnő helyszínen játszódik, ahol a látszólag tökéletes nyaralás hamarosan rémálommá
Szeptember 18. és 21. között kilencedik alkalommal rendezik meg a Fehérvári Irodalmi Napokat. A közösségi irodalmi fesztiválon Cseri Hannával, Cserna-Szabó Andrással és Karácsony Jánossal is találkozhattok.
Szeptember 20. és 29. között negyedik alkalommal rendezik meg az ország egyetlen online színházi találkozóját, az eSzínház Fesztivált. Magyarországi és határon túli magyar színházak és független társulatok pályázhattak előadásaikkal, melyek közül 14 produkció lesz látható az eszinhaz.hu-n.
Tiszteletbeli Szarajevó Szíve-életműdíjjal tüntették ki Meg Ryan hollywoodi színésznőt, rendezőt és producert kedden este a 30. Szarajevói Filmfesztiválon.
A kulturális programok közül a Dunán látható Tűz és fények játéka című tűzijátékközvetítés volt a közmédia idei legnézettebb műsora, a teljes televíziós piacot tekintve pedig az év második, nem sport témájú műsora.
Kolozsváron tudják, mi fán terem a jó muzsika. A tíz éve működő helyi népzenei iskolában több mint százan tanulnak nagy örömmel a személyre szabott, egyéni órákon.
2024-ben tizedik alkalommal adja át a Margó Irodalmi Fesztivál a legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjat. A Könyves Magazin szakmai partnerségében a nyáron elindult az előzsűrizés, új tagokkal, akiket a következő napokban bemutatunk nektek.
Szeptember 1-jén Csukás Meserádió néven indítja el újabb online rádióját a közmédia – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szerdán az MTI-vel.
A TV2 nagy sikerű műsora, a Sztárban sztár szeptember 7-én és 8-án dupla élő show-val indítja el jubileumi, 10. évadát, amely egy eddig soha nem látott All Stars-változatban tér vissza. A nézők újra találkozhatnak a korábbi évadok legendás versenyzőivel és ikonikus zsűritagjaival, köztük Liptai Claudiával és Hajós Andrással is. Galériánkban most vi
Míg az egyetemi épület – és jó néhány társa – védett lesz, addig számos struktúra elveszíti korábbi státuszát az augusztus 23-án hatályba lépő döntés szerint.
Lehet, hogy finoman fogalmazok, ha azt írom, hogy csalódást keltő véget ért az utóbbi idők egyik legszórakoztatóbb, legmerészebb, legkreatívabb és egyedibb szuperhőssorozata.
A református hitélet központjaként számon tartott épület történetének érdekes fejezeteit ismerhetik meg a hirado.hu saját gyártású Értékek útján című sorozatának hetedik részéből.
Augusztus 26-án 20 órakor folytatódik a VIASAT3 sikerműsora, amely tavaly nyár végén indult, mégis a 4. évadával várja már a nézőket. Az első héten Kökény Attila, Nagy Sándor, Keresztes Ildikó és Thuróczy Szabolcs adja a napját. Hogy hogyan telik az életük, azt reggeltől kendőzetlenül láthatjuk az élő streamben a www.adomanapom.hu oldalon, este ped
Rögtön a nyitóadásokban 24 énekes fog bemutatkozni. A zsűri is megújult, de mégis ismerős arcokból áll. Érzelmekben gazdag, igazi nagy bulihangulatot várnak.
Tóth Krisztina számos sikeres könyv írója, nevéhez prózák, lírai művek, színpadi alkotások és gyerekirodalmi művek sora köthető. Elmondása szerint az tud jól írni gyerekeknek, aki minden embert megszólít – ilyen módon pedig nem húz éles határt gyerek- és felnőttirodalom között sem. A szerző most egy nagyobb lélegzetvételű interjúban mesél nekünk sz