Fontos, hogy a fiatalok minél hamarabb és minél többen megismerkedhessenek a katonai életmóddal – jelentette ki a honvédelmi miniszter Székesfehérváron, vegyvédelmi tematikájú honvédelmi táborban résztvevő középiskolások előtt. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta: a honvédelmi táborok évek óta sikeresek, idén több mint 4200 diák vesz részt raj
Kós Hubert nagyon boldogan nyilatkozott az aranyérme után Párizsban, de ezt most fel kell dolgoznia, akárcsak a rá váró felhajtást, ami sokszor nehezebb, mint megnyerni egy döntőt.
Elképesztő sztorikat képes produkálni a sport, Rabb Krisztiáné is ilyen. A most 22 esztendős kardvívó tizenegy éve, gyerekként még a lelátóról szurkolt Szilágyi Áronnak a londoni olimpián, szerdán pedig az ő csapattársaként lett ötkarikás ezüstérmes Párizsban, miután a mieink (Szilágyi, Rabb, Szatmári András és Gémesi Csanád) 45:41-re kikaptak a dö
Annál a bajai tanyánál jártunk, ahol 24 év után nagy valószínűséggel a 11 évesen eltűnt Till Tamás földi maradványait találták meg egy melléképület alapjába rejtve. A szomszédok keveset beszéltek az élete vége felé is esztergályosként dolgozó férfival, akiről nem sejtették, hogy köze lehet a fiú halálához.
Úgy tűnik, a Bridgerton-színész és barátnője az olasz napsütésben szórakozott.A friss fotókon a 31 éves Luke Newton Antonia Roumeliotival összebújva látható, amint az olaszországi Sorrentóban úszni mentek. Newtont úgy fotózták le, hogy a barátnőjét a vízben tartja, miközben a lány egy édes puszit nyom az arcára.Romantikus kiruccanásuk egy hónappal
A 4iG csoport észak-macedóniai piacra lépési lehetőségeiről tárgyalt a távközlési terület mobil és vezetékes szegmensében Észak-Macedónia miniszterelnök-helyettese, közlekedésért és kommunikációért felelős miniszter és a 4iG csoport elnöke - tudatta a távközlési vállalat. Alekszandar Nikoloszki és Jászai Gellért a közlemény szerint Budapesten talál
Czutor Zoltánék hosszú idő után elhagyták a fővárost, és bár tartottak attól, milyen lesz kertvárosi részre költözni, nem bánták meg a döntésüket. Az énekes felesége élő adásban mesélt arról, mikor szemelték ki maguknak az új otthonukat. Kiderült, hogy jóval nagyobb kertes házat sikerült találniuk.
Sem Szabó-Feltóthy Eszternek, sem Molnár Dórának nem sikerült a döntőbe jutás a párizsi olimpián, előbbi nagyon közel járt ahhoz, hogy kivívja a pénteki döntőben való szereplés jogát.
Kormánypárti és ellenzéki politikusok is támadják azt a megállapodást, amelynek értelmében 2026-ban az Egyesült Államok nagy hatótávolságú rakétákat telepítene Németországba.
Az ÉKM megkezdte a zöld rendszámhoz kapcsolódó kedvezményrendszer átalakítását, szeptembertől nem kaphatnak zöld rendszámot a plug-in hibridek, és a régieket is le kell cserélni.
Döbbenetes részleteket osztotta meg Kaszás Géza, az egy évtizeden át futó népszerű főzőműsor, a Receptklub kapcsán. Elmondása szerint cseppet sem dolgoztak komfortos környezetben: egyrészt állítása szerint hullott a vakolat, másrészt a gasztroműsort egy kórházban vették fel, ami "a rossznyelvek szerint egy hullaház volt előtte".
Több luxust, jobb állami repteret, még több ötcsillagost: a miniszterelnök lánya piaci szereplőként beszélt magáról az állami százmilliárdokkal kitömött MCC fesztiválján.
I. Mária, a Tudor-ház első uralkodó királynője, Anglia történetének egyik legellentmondásosabb alakja, akit csak Véres Máriaként emlegettek a királyi udvarban, majd Európa szerte mindenhol. Tény, hogy elképzelhetetlen kegyetlenségre volt képes, ugyanakkor erre megvolt az oka. A tragikus sorsú királynő neve nem tűnt el nyomtalanul. De milyen asszony
Az izraeli hadsereg (IDF) utasítására, iráni támadástól tartva bezártak több tucatnyi olyat gyárat Észak-Izraelben – a szíriai és a libanoni határtól 40 kilométeres távolságon belül -, amelyben veszélyes anyagokkal, például ammóniával dolgoznak. Az IDF elővigyázatossági intézkedésként figyelemmel kíséri és korlátozza a veszélyes anyagok szállítását
Az ember ugyan nem lehet erősebb a természetnél, de mindazt, amit táplálékként kínál számunkra, morális kötelességünk óvni a pusztulástól és az azzal kapcsolatos tudást módszeresen továbbadni a következő nemzedékeknek. Többek között ez a fenntarthatóság és az ökológiai egyensúly alapja. Ezt a témát sajnos nem tudjuk holmi "gyümölcscukorral" megédes
Lisa Kudrow több mint 10 évig dolgozott a Jóbarátok című sorozatban, és imádta − de volt egy meglepő dolog, ami bosszantotta. A Conan O'Brien Needs A Friend podcast július 23-i epizódjában Kudrow elmondta, hogy a Jóbarátok forgatása közben gyakran idegesítette az élő stúdióközönség túlzó reakciója, amiről kollégája, Jennifer Aniston mesélt O'Brienn
A nyári aratásra a júliusi hőhullám nem volt érdemi hatással, ellenben az őszi betakarításokat nagyon is érinti - erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.
A férfi párbajtőr-válogatott, Halász Bence és a két vitorlázó lehet főszereplő a magyarok közül az olimpia pénteki versenynapján. A döntőbe jutásért versenyez Milák Kristóf és Kós Hubert.
Tizenkilenc helyszínen több száz programmal várják az érdeklődőket augusztus 17. és 20. között Államalapító Szent István király ünnepén - mondta el az ünnepségsorozat sajtótájékoztatóján a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.