Milyen lesz az életünk 5–10 év múlva? Az Ai betöltheti a pályakezdők pozícióit a munkaerőpiacon? A közösségi média épít vagy rombol? Ezekkel a mindannyiunkat érintő témákkal érkezik és Co Lee setjével zárul a Samsung Z generációnak[2] szóló kezdeményezése, a Jövőálló Akadémia harmadik rendezvénye, a Jövőálló.Hang.
A Foxconnnak hat százalékkal nagyobb nyereséget ért el az év második negyedévében, ami a mesterséges intelligencia (AI) szerverek iránti kereslet erőteljes növekedésének köszönhető. A társaság -hivatalos nevén a Hon Hai Precision Industry– a világ egyik, ha nem a legnagyobb szerződéses elektronikai gyártója a nagy technológiai cégek számára szerel
Donald Trump, az Egyesült Államok korábbi elnöke egyre nagyobb figyelmet von magára a kriptovaluta piacon. A legfrissebb pénzügyi jelentések szerint Trump portfóliójának legnagyobb részét az Ethereum (ETH) képezi: konkrétan 492,72 Ethereumot birtokol, amelyet hozzávetőlegesen 1,29 millió dollárra becsülnek. Ez az összeg jelentős befektetési stratég
Elérte az Északi-sarkot a Tudás jégtörője elnevezésű, diákoknak szervezett nemzetközi expedíció az 50 Let Pobedi (A győzelem 50. évfordulója) elnevezésű orosz atomjégtörő fedélzetén, az esemény alkalmából az expedíció magyar résztvevője is kitűzte a nemzeti lobogót a sarkvidéken – közölte a Roszatom hétfőn az MTI-vel. Közleményük szerint a Roszatom
Régen a hónapokat többféle elnevezéssel illették. Ez a hónap a híres római császárról, Augustus Octavianusról kapta a nevét, de az évszakokhoz kötődően a Kánikula vagy a Bőség hava, illetve Nyárutó megnevezést is használták. – Válogatás a Néprajzi Múzeum fényképgyűjteményéből.
A kriptovaluták előértékesítése a mai pénzügyi szféra vadnyugata. Tele van izgalommal, bizonytalansággal és a lehetőséggel, hogy valaki gazdaggá válhat, hasonlóan a közelmúltban tapasztalt EarthMeta körüli felhajtáshoz – vagy olyan csapdákba sétálhatsz bele, amikről nem sokat beszélnek. Ezt a kalandos terepet többen járják be, és köztük mindig ott
Hófehér húsa, alma alakú formája – és meghökkentően magas ára – megkülönbözteti ezt a fajtát a többi körtefajtától. De mit tud ez a japán körte, és miért rajonganak érte annyira az emberek?
A lengyel áfonyaültetvényeket sújtó tavaszi fagyok ellenére a Berrytrade vállalkozás jelentős fejlesztésekkel és növekvő kereslettel néz szembe, miközben a termés mennyisége régiónként eltérő.
A Békés Megyei Népművészeti Egyesület 2018-tól szervezi a tudásátadás különböző formáit. Ebben benne vannak a szakképesítést nyújtó képzések, az akkreditált tanfolyamok, a különböző időtartamú műhelyfoglalkozások és a nyári táborok. A szakképesítést nyújtó kurzusokban 11 szakágban – bőrműves, faműves, fazekas, hímző, kosárfonó, mézeskalács-készítő,
Jacqueline DeMarco egy dél-kaliforniai szabadúszó írónő, aki a University of California Irvine-en szerzett diplomát irodalmi újságírásból. Számos témakörben írt, beleértve a pénzügyet, az utazást és a wellnesst olyan kiadványokhoz, mint a Coveteur, a Girlboss és az Apartment Therapy. Amikor nem cikkeket ír, akkor olyan márkákkal dolgozik együtt, mi
Nagyot emelkedtek hétfőn az amerikai részvényindexek, optimistán tekintve a hét legfontosabb eseménye, Jerome Powell Fed-elnök péntek délutáni beszéde elé. Kedden reggel az ázsiai piacok vegyesen teljesítettek és az európaiak is vegyesen nyitottak, a magyar tőzsde az ünnep miatt zárva tart.
Az időjárási előrejelzések miatt akár ez is megtörténhet. Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár közlése szerint délután döntenek.
Egész nap zivatarok fordulhatnak elő országszerte, amelyeket viharos szél és akár jégeső is kísérhet. Az időjárástól függ az augusztus 20-ai programok sorsa: a folyamatosan ülésező operatív törzs dönt arról, hogy a Szent István-napi rendezvénysorozatot és a tűzijátékot megtarthatják-e.
Augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén a látványos tűzijáték, fényfestés és drónshow mellett számtalan gasztronómia és kulturális esemény, illetve koncertek sokasága várja az érdeklődőket a nemzet fővárosában. Ugyanígy kiemelt érdeklődésre tartanak számot az állami ünnepség programjai is, a Kossuth téren.
Jakab Gábor gazdálkodót egy régi káreseményen történtek vitték az Agro.bio mikrobiológiai készítményeinek irányába. Az akkor látottak annyira meggyőzőek voltak a számára, hogy azóta is használja a Cell és BactoFil készítményeket, sőt másokat is erre buzdít. A Magro.hu munkatársával az eddigi tapasztalatairól beszélgetett.
A török központi bank több mint 500 millió dollárt adott el hétfőn, hogy támogassa az elmúlt időszakban gyengülő nemzeti valuta, a líra árfolyamát a keddi kamatdöntő ülés előtt - közölte a Bloomberg piaci szereplők közlése alapján.
Németországban a termelői árak 0,8 százalékkal csökkentek júliusban az egy évvel korábbiakhoz képest, ami ugyan lassulás az előző havi, 1,6 százalékos éves szintű esést követően, de így is már a tizenharmadik egymást követő hónapban jegyeztek fel éves csökkenést - közölte a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis kedden.
Drága a bioüzemanyag, és nem is termelnek eleget belőle. A tiszta üzemanyagot gyártó cégek a mesterségesintelligencia-fejlesztések nyomán elszaporodott adatközpontokkal versenyeznek az energiaforrásokért az Egyesült Államokban, amit már nem bírnak el az atomerőművek és a megújulók. A fosszilisenergia-termelés meg paradoxon lenne. Pénztemetők lettek
Egyre több vevő aggódik amiatt, hogy a vásárláskor megadott adatai kiszivárognak, ami a kereskedőket is lépésre kényszeríti – mutat rá az EY legfrissebb, 30 ország több mint 23 000 fogyasztójának megkérdezésével készült nemzetközi kutatásából.
Jó eséllyel még idén átadhatják a forgalomnak a világ talán legszebbjeként számon tartott Pocitelj hidat, amely a boszniai Neretva folyó két partját köti majd össze.
Tether bejelentette, hogy az USDT stabilcoin az Aptos blokkláncon is elérhető lesz a jövőben. A legnagyobb stabilcoin mögött álló cég, a Tether bejelentette, hogy az USDT hamarosan elindul az Aptos blokkláncon. Ezáltal az USDT világszerte elérhetőbbé és hasznosabbá válik. Tether elindítja az USDT stabilcoin érméjét az Aptos blokkláncon is A Tether
Megkezdte keddi működését reggel 7 órakor az augusztus 20-ai nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs, amelynek munkájában közreműködik többek közt a rendőrség, a honvédség, a katasztrófavédelem, a mentőszolgálat, a meteorológiai szolgáltató, a Budapesti Közlekedési Központ, a Budapest Közút és a fővárosi kormányhivatal - í
A török központi bank több mint 500 millió dollárt adott el hétfőn, hogy támogassa az elmúlt időszakban gyengülő nemzeti valuta, a líra árfolyamát a keddi kamatdöntő ülés előtt - közölte a Bloomberg piaci szereplők közlése alapján.
A tűzijáték, fényfestés és drónshow mellett számtalan gasztronómia és kulturális esemény, továbbá koncertek is várják az érdeklődőket Budapesten augusztus 20. alkalmából.
Csökkenő gyümölcstermő területtel számolhatunk a következő években – derül ki a FruitVeB és az agrárkamara által közzétett elemzésből. Az ágazat széles körű fejlesztésre szorul, mert a termelési színvonal több évtizedes lemaradásban van, a gyümölcstermelők nagy hányada nem bírja a versenyt. A magyarországi gyümölcsültetvények területe az elmúlt évt
A nyár végével sem áll meg az élet a mezőgazdaságban, sőt, számos feladat vár ránk, amit még a tél beköszönte előtt érdemes elvégeznünk. Ilyen az őszi lemosó permetezés is, amely segítségével növényeink egészségesebbek, terméseink pedig szebbek és nagyobbak lehetnek. A kártevők kiirtása szempontjából sem elhanyagolható lépés ez a gazdák életében, m
Májusban az élelmiszerek, italok, dohány árufőcsoportban a behozatal 292,6 milliárd forintot, míg a kivitel 386,8 milliárd forintot tett ki folyó áron. Az egyenleg így 94,2 milliárd forint volt – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (Ksh) Külkereskedelmi termékforgalmi gyorstájékoztatójából.
A Solana ökoszisztémája az elmúlt években egyre nagyobb figyelmet kapott. A 2021-ben berobbanó Ethereum-killer villámgyors és rendkívül olcsó tranzakcióinak köszönhetően tökéletes otthont teremt az NFT-kereskedés és a decentralizált applikációk számára is. Napjainkra ennek köszönhetően a Solana a harmadik erő lett a kriptovaluta-piacon a Bitcoin és
2024. szeptember 1-étől minden Magyarországon működő kereskedelmi banknak, amely rendelkezik mobilbanki alkalmazással, elérhetővé kell tennie az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0 által előírt tranzakciós lehetőségeket. A tesztidőszak infrastruktúráját egyetlen hazai cég tudja biztosítani, amely elkötelezett abban, hogy az elsők között általa megálmodo
Kínában jól járnak azok, akik most döntenek úgy, hogy lecserélik régi autójukat újra, mivel a duplájára nőtt az új autó vásárlásának állami támogatása.