2024. május 6. hétfő

máj. 6
0:12
Kéri László: Váltania kéne a Fidesznek, ha komolyan veszi ezt a választást (Telex)
A politológus szerint a Fidesz a saját stratégiája foglya lett, és Orbán is olyan hibát követett el, amit korábban nem. A júniusi választáson eldől, hogy szavazatokra tudja-e váltani Magyar Péter, hogy olyan településekre is eljutott, ahol emberemlékezet óta nem láttak politikust.
máj. 6
0:12
Orbán Viktor: "Váratlanul betoppanok" (Liner)
Érdemes megnézni Orbán Viktor arcát, mennyire szereti az édesanyját, milyen fontos neki, aki nagyon boldog volt, hogy találkozhatott a fiával.
máj. 6
0:16
Nagy sebességgel ütközött kanyarodó Suzukinak, majd fának egy Mercedes-AMG (Telex)
A szalántai balesetről szóló beszámolók szerint a Mercedes vezetője egy Audival versenyezhetett, amikor megérkeztek a kanyarodó Suzuki mögé, az autók összeütköztek, majd a Mercedes fának csapódott, utasai pedig meghaltak.
máj. 6
0:20
Az adatvédelmi biztos is vizsgálatot fontolgat a Magyar Péterről kiszivárogtatott állítólagos mentős jegyzőkönyv miatt (Telex)
Az üggyel kapcsolatban megkérdezett egészségügyi elemző szerint a mentőszolgálat vezetésének le kell mondania, ha kiderül, hogy valóban onnan szivárogtak ki az érzékeny információk.
máj. 6
4:45
Ezt az autós jelenetet még Hollywoodban is megirigyelnék (Infostart)
Elképesztő felvétel került elő.
máj. 6
4:48
Ungváry Zsolt: Üdvözlégy, Caesar! (vasárnap.hu)
Ave Caesar, morituri te salutant! – köszöntötték karjukat előre lendítve, jellegzetes náci gesztussal a császárt a gladiátorok, akár csak a
máj. 6
5:09
Közeleg a szabadulás: nyáron már otthon lehet Galambos Lajcsi (Blikk)
Ezt a kis időt már fél lábon is ki lehet bírni – szokták mondani, amikor valaki már nagyon számolja a napokat. Pontosan nem tudni, meddig kell még a rácsok mögött maradnia Galambos Lajosnak, ám egy dolog biztos: az utolsó, nagyon fontos lépést is megtették a szabadulása érdekében. Az ügyvédje ugyanis beadta bíróságra a reintegrációs őrizet iránti k
máj. 6
5:18
Több mint hetvenötezer diák érettségizik hétfőn magyar nyelv és irodalomból (Telex)
Délután érdemes lesz a Telex élő adását követni, mert bemutatjuk néhány érdekesebb feladat megoldását, de már most is tesztelheti tudását.
máj. 6
5:27
Exkluzív! Megszólal a milliárdos konzul repülőjével lezuhant Krisztián édesanyja: nem hibáztatják a pilótát (Blikk)
Senkinek, még a legősibb ellenségének sem kívánja az ember azt az érzést, amit egy szülő él át a gyermeke elvesztésekor. A 26 éves Krisztián volt az egyik áldozata annak a repülőbalesetnek, ami április 13-án történt Martonvásár közelében. Az édesanyja most nyilatkozott a Blikknek...
máj. 6
5:39
Fontos kérés érkezett a Balatonról (Infostart)
Már két helyen is idegenhonos lénai tokhalat fogtak ki a Balatonból – figyelmeztet honlapján a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. Mint felhívásukban írják, ez nem gond, de az már problémát jelent, ha ezek az invazív fajok kifogásuk után vissza is kerülnek a tóba.
máj. 6
5:48
Délután négyig adhatják le ajánlóíveiket az önkormányzati jelöltek (Telex)
Aki lemarad, kimarad. A szavazólapi sorrendet is ma sorsolják ki.
máj. 6
6:09
Közel 600 millió forintos fejlesztéssel megújult a herceghalmi Abacus hotel (hirado.hu)
A 2009-ben alapított és százszázalékban magyar tulajdonú Abacus A szállodák fejlesztése Pest vármegye területén című pályázat keretében kapott támogatást.
máj. 6
6:11
Ma lejár a jelöltállítási határidő a június 9-ei önkormányzati választásra (hirado.hu)
Ma délután négy órakor lejár az ajánlásgyűjtési és jelöltállítási határidő az egyéni jelölteknél a június 9-ei önkormányzati választásra.
máj. 6
6:15
Ma 75 ezer diák érettségizik magyar nyelv és irodalomból (hirado.hu)
A következő hetekben 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.
máj. 6
6:17
Délután sorsolják ki a jelöltek szavazólapi sorrendjét (hirado.hu)
A testületek a sorsolás módjáról szabadon határozhatnak.
máj. 6
6:30
Már csak órák vannak vissza, ma lejár a jelöltállítási határidő (ATV)
Ma délután négy órakor lejár az ajánlásgyűjtési és jelöltállítási határidő az egyéni jelölteknél a június 9-ei önkormányzati választásra.
máj. 6
6:36
Az adatvédelmi hatóság is vizsgálhatja, hogyan szivárogtak ki Magyar mentőszolgálati jegyzőkönyvei (444.hu)
A jegyzőkönyvek, amik akkor készültek, amikor Varga Judit mentőt hívott Magyar Péterhez.
máj. 6
6:57
A Cápák közöttben mindenki kiakadt az apa-fia párosra a bizarr ajánlatuk miatt: "Az évad legalja, a hülyének nézés csúcsa" (Blikk)
A Cápák között legutóbbi adásában forrtak az indulatok a befektetők között, amikor megtudták, hogy a Matrac kuckó vállalkozói mit is kérnek tőlük pontosan. Az apa és fia szexbiztos ágyakkal szerettek volna új vásárlókat bevonzani.
máj. 6
7:03
Több mint hetvenezren érettségiznek hétfőn magyar nyelv és irodalomból: mutatjuk, milyen komoly változások vannak az írásbelin (Blikk)
Hétfő délelőtt minden végzős középiskolás számára elindul az idei érettségiszezon, kezdődnek ugyanis az írásbeli vizsgák az első kötelező vizsgatárgyból, magyar nyelv és irodalomból.
máj. 6
7:03
Végrehajtás alá vont több kórházat is a Nav - volt, ahol 57 millió forintot vontak le az intézmény számlájáról (SzMo)
Két fővárosi kórház, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelő Intézet és a a Károlyi Sándor Kórház is rajta van a NAV-nál a végrehajtási eljárás alatt álló adózók listáján. Ez is okozott problémákat.
máj. 6
7:06
Újra a teljes vonalon közlekedik az M2-es metró egy utas rosszulléte után (Liner)
Egy utas rosszulléte miatt egy ideig pótlóbusz közlekedett az M2-es metró érintett szakaszán Budapesten.
máj. 6
7:15
Finis - Sok politikus lesz ma az utcán (Infostart)
Délután négy órakor lejár az ajánlásgyűjtési és jelöltállítási határidő az egyéni jelölteknél a június 9-ei önkormányzati választásra.
máj. 6
7:15
Több mint nyolcezren érkeztek Ukrajnából vasárnap (hirado.hu)
A rendőrség 28 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.
máj. 6
7:21
Hétfőn kezdődik az érettségi - több mint 75 ezer diák izgulhat (SzMo)
Magyar nyelv és irodalomból középszinten 73 472, emelt szinten 2066 tanuló vizsgázik május 6-án. Az érettségi követelmények változásával idén már nem lesz érvelés/gyakorlati szövegalkotás, helyette egy 20 pontot érő irodalmi kérdéssort kapnak a vizsgázók.
máj. 6
7:24
Karrier vagy anyaság? – A Szólj be a papnak! hétfő esti rendezvényén erre a kérdésre keresnek választ (vasárnap.hu)
Persze nemcsak ezt az egyetlen árva kérdést vitathatják majd meg a meghívott vendégekkel a közönség tagjai hétfő este Budapesten, a
máj. 6
7:30
Családszervezetek: Minden anya békét akar! (Demokrata)
Az aláíró családszervezetek az édesanyák hangját szeretnék felerősíteni, növekvő aggodalmuknak kívánunk hangot adni.
máj. 6
7:33
Választás 2024 - Sorsolással dől el egy fontos kérdés (Infostart)
Az ajánlóívek leadása után ma délután sorsolják ki a helyi választási bizottságok, hogy a június 9-ei önkormányzati választáson milyen sorrendben követik egymást a főpolgármester-, polgármester- és képviselőjelöltek a szavazólapokon. A testületek a sorsolás módjáról szabadon határozhatnak.
máj. 6
7:36
Népszava: Két kórház ellen is végrehajtási eljárást indított a NAV (Telex)
Az Országos Kórházi Főigazgatóság szerint viszont nincsen fizetésképtelen, állami fenntartású kórház.
máj. 6
7:42
Így teszi tönkre a gyűlöletkeltés a társadalmat - megtartották az Élet menetét Budapesten (ATV)
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező, 20. alkalommal megrendezett séta résztvevői a Dohány utcai zsinagógától a Keleti pályaudvar előtti térre vonultak; a rendezvény szónokai valamennyien megemlékeztek a tavaly október 7-i, Izrael elleni terrortámadásról, az antiszemitizmus újraéledésének veszélyeire
máj. 6
7:42
A Momentum lehet Magyar Péter első áldozata (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
máj. 6
7:45
Rácz András leírta, mit is csinálnának Orbán Viktorék, ha tényleg háborús veszély lenne (Menedzsment Fórum)
Gőzerővel zajlana a vagyon kimentése, ha tényleg bármelyik pillanatban kitörhetne a világháború.
máj. 6
7:48
Ma jár le a jelöltállítási határidő, ma sorsolják ki a szavazólapi sorrendet (Demokrata)
A határidőn túl beérkező ajánlásokat és jelentkezéseket a bizottságok már nem fogadhatják el.
máj. 6
7:51
Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama (hirado.hu)
Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfő reggelre.
máj. 6
7:54
Már nyár közepén kiengedhetik a börtönből Lagzi Lajcsit (Telex)
Ügyvédje beadta a kérelmet a reintegrációs őrizetre.
máj. 6
7:57
"Van benne annyi erő, hogy ezt a rendszert leváltsa" - ezt mondták a tüntetők Magyar Péter debreceni demonstrációján (SzMo)
Anyák napján Magyar Péter országjárása Debrecenbe érkezett. A nagygyűlésen sokan voltak, ott kérdeztük a tüntetőket.
máj. 6
8:00
Hatalmas a baj, végrehajtást indított a NAV több magyar kórház ellen (ATV)
Több kórház is igen nehéz helyzetbe került Magyarországon.
máj. 6
8:18
Kiadták a figyelmeztetést: zivatarok árasztanak el 4 vármegyét, itt fog a legtöbb eső esni (Pénzcentrum)
Ma napközben északkeleten elvétve, majd estétől az északnyugati, északi határ közelében alakulhatnak ki zivatarok, amelyeket szélerősödés és kisebb méretű jég kísérhet - írja hétfői előrejelzésében a Hungaromet, amely 4 vármegyére riasztást adott ki zivatarveszély miatt.
máj. 6
8:24
Sokkoló balesettel indult a hét Baján: vonat elé hajtott egy kamion (ATV)
Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban; Baja és Bátaszék között pótlóbuszok szállítják az utasokat, emiatt akár egyórás késésekre kell számítani.
máj. 6
8:24
2024.05.06. Üzenet: Pápai Attila (Gyulatelevízió)
Isten a mi szilárd alapunk a mindennapokban.
máj. 6
8:24
Így startolt el a forint hétfő reggel (Liner)
Nézzük meg közelebbről, hogyan kezdte a napot a forint hétfő reggel, a hét első napján a devizapiacon.
máj. 6
8:27
Magyart írnak az érettségizők (Infostart)
A pénteken kezdődött, több hetes folyamat második állomása a hétfői, magyar nyelv és irodalom tárgyában írandó érettségi vizsga.
máj. 6
8:36
Kezdetét veszi a végzős diákok megmérettetése, több mint 73 ezer diák érettségizik ma magyar nyelv és irodalomból (ATV)
Kezdetét vette a 2024-es érettségi időszak, több mint százezer diák vizsgázik az elkövetkezendő napokban.
máj. 6
8:39
Csak a nyakkendő különbözött: a fideszes Halász János egy hónap alatt kétszer is szó szerint ugyanazt a felszólalást mondta el a parlamentben (Blikk)
Halász János fideszes képviselő nem tűnik túl kreatívnak, ha felszólalásról van szó. Hadházy Ákos független képviselő a Facebook-oldalán hívta fel a figyelmet arra, hogy a politikus megismételte magát a parlamentben.
máj. 6
8:45
Így is lehet? A testvére helyett akart levizsgázni egy férfi Kecskeméten (Blikk)
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság közokirat-hamisítás gyanúja miatt javasolt vádemelést egy testvérpár ellen. Egy férfi az öccse helyett szerette volna letenni a motorkerékpár-vizsgát Kecskeméten.
máj. 6
8:48
Felgyújtották a Fidesz plakátjait Ózdon (Telex)
A pártnak fotói is vannak a lángoló habkarton táblákról.
máj. 6
8:51
KSH: 1,5 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet (hirado.hu)
Az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 4,0, az importoldalon 3,0 százalékkal csökkent.
máj. 6
8:54
Testvére helyett akart motoros vizsgát tenni, és ez még mind semmi (Liner)
Rendőrségi ügy lett belőle, miután úgy döntött, a testvére helyett megy motoros vizsgára, de hamar lebuktak.
máj. 6
9:00
Elszabadult a pokol a magyar határon, közleményt adtak ki a rendőrök (ATV)
Az orosz-ukrán háború két évvel ezelőtti kirobbanása óta naponta továbbra is több ezer menekült érkezik a háború sújtotta szomszédos országból Magyarország területére.
máj. 6
9:06
Szó szerint ugyanazt a beszédet mondta el egy hónapon belül kétszer Halász János fideszes képviselő a parlamentben (Telex)
Csak az öltönye és a nyakkendője volt más, a szöveg ugyanaz maradt.
máj. 6
9:09
Nem mindennapi videóval üzent Orbán Viktor az érettségizőknek (Metropol)
Hétfőn magyar nyelv és irodalom írásbeli várja az érettségizőket.

Keresés