2024. május 9. csütörtök

máj. 9
0:12
Németh Zsolt szerint ha nem lennénk NATO-tagok, Oroszország kikezdené Magyarország szuverenitását (444.hu)
"A NATO nemcsak fizikai biztonságunk garanciája, hanem szuverenitásunké is – ez a szuverenitásvédelmi politika egyik legfontosabb eleme."
máj. 9
0:12
Ausztriában embert ölhetett, Magyarország több mint fél év után adta ki a gyanúsítottat (Telex)
Wiener Neustadtban tavaly szeptemberben lőttek le egy török férfit. A gyanúsított Röszkéig jutott, aztán egészen mostanáig a magyar börtönkosztot ette.
máj. 9
0:16
Az Mszp ráindít polgármesterjelöltet Pikó Andrásra a VIII. kerületben (444.hu)
És külön képviselőjelöltjeik lesznek, mivel nem tudtak megegyezni arról, hogy hány hely jár a szocialistáknak.
máj. 9
0:16
Káromkodó tévés, orvos-influenszer, kokainozó olimpiai bajnok – celebek, akiktől a választási győzelmet várják (Telex)
A Fidesz olimpikonokkal erősített, Pars Krisztián kalapácsvető és Dombi Rudolf kajakos is a kormánypártok színeiben indul az önkormányzati választáson. Magyar Péter egy több százezres követőtáborral rendelkező orvossal vág neki az EP-választásnak. Eközben újból feltűnt Magyarország első számú politikai kalandora.
máj. 9
0:18
Az MSZP elindul Pikó Andrással szemben Józsefvárosban, mert nélkülük "tömegek maradnának képviselet nélkül" (Telex)
Külön polgármesterjelöltet és külön egyéni képviselőjelölteket állított a párt.
máj. 9
0:18
2024.05.09. Üzenet: Pápai Attila (Gyulatelevízió)
Az Úr megörvendeztet bennünket, mert belőle árad az öröm.
máj. 9
0:20
Teslát vett az állami támogatásból a Fidesz jelöltje által vezetett Fradi fociakadémia (444.hu)
Jól jön a gyerekek szállításához, és spórolni is lehet vele, mondták, úgyhogy kaptak rá ötmilliót a Fidesz-közelieket támogató Városi Civil Alapból. Az akadémia elnökét közben Ferencvárosban indítja a Fidesz.
máj. 9
0:20
Nem hívta fel a nemzet színészének választott Kulka Jánost, ezzel egy 24 éves tradíciót szakított meg Vidnyánszky (Telex)
Az üggyel kapcsolatban az Rtl próbált meg kérdéseket feltenni a Nemzeti Színház igazgatójának, aki a csatorna riportereinek annyit mondott, hogy "nincs joguk kérdezni."
máj. 9
0:24
Piros sapkás, kínai önkéntesek vették körül Tompos Mártont, amikor EU-s zászlókat tűzött ki az Erzsébet hídra (Telex)
A Momentum alelnöke szerint a kínai nagykövetség önjelölt rendőrei azon izgultak, hogy nehogy tajvani vagy tibeti lobogók kerüljenek ki, amikor a kínai elnök a magyar fővárosban van.
máj. 9
0:28
Momentumból kilépett, volt elnökségi tag: A főváros problémáira sem Karácsony, sem a Momentum nem ad választ (Telex)
Ilyés Márton szerint Vitézy Dávid tudna kilépni a mostani "tanult tehetetlenségből".
máj. 9
0:32
Rég mondott vezető fideszes ennyire erőseket Oroszországról (Telex)
Németh Zsolt, a külügyi bizottság elnöke egy konferencián arról beszélt, hogy az ukrajnai háború nem azért tört ki, mert a NATO fenyegette volna Oroszországot, hanem az orosz érdekszféra-politika miatt, ezzel lényegében Orbánnal is szembement.
máj. 9
0:36
Megérkezett Budapestre a kínai elnök (Telex)
Hszi Csin-ping látogatása alatt az Alföldön épp virágok és fű illata tölti be a levegőt, legalábbis a kínai elnök szerint. A magyar kormány tizenhat bejelentésre készül.
máj. 9
0:40
Tarr Zoltán: Szinte egy második rendszerváltás hangulata érződik (Telex)
A Tisza Párt EP-jelöltje szerint botladozásaik oka, hogy nem voltak előre megfogalmazott terveik.
máj. 9
0:44
A kínai elnök látogatása miatt nem jut meleg étel a budavári iskolásoknak (Telex)
Az ebédes autó sem hajthat be az iskolához a lezárások miatt. Hidegcsomagot kapnak – esetleg gyümölccsel.
máj. 9
0:48
Kitűztek egy tibeti zászlót a Gellért-hegy kőkeresztjéhez, azonnal megjelentek azok, akiknek ez nem tetszett (Telex)
Tibet kínai megszállása ellen próbáltak meg tiltakozni a Gellért-hegynél.
máj. 9
4:36
Különleges sorsjegyet vezet be a nemzeti lottótársaság (Infostart)
A több mint egy évtizedes együttműködést magasabb szintre emelő, stratégiai partnerségi megállapodást kötött a Szerencsejáték Zrt. és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet szerdán. A megállapodás keretében a nemzeti lottótársaság vállalta, hogy a jövő évben dedikált sorsjegyet vezet be, amellyel újfent a segélyszervezet munkáját támogatja.
máj. 9
4:48
Nem akárki lepte meg a születésnapos Korda Gyurit, szavakhoz sem jutott (ATV)
Bélyeget adott ki Korda György 85. születésnapjának alkalmából a Magyar Posta
máj. 9
5:06
Négylábú hős: Holly kutya mentette ki a tűzből Gabriella családját (Blikk)
Talán már perceik sem voltak Gabrielláéknak... ha kutyájuk nem kelti fel őket, szinte biztos, hogy bennégnek a házukban.
máj. 9
5:12
Inkább ipari fakitermelésre hasonlít a zsombói erdőmentés (Telex)
A választási kampány is hevíti a falusi parkerdő felújításáról zajló vitát a Szegedtől 18 kilométerre lévő, 3300 fős Zsombón. Közben az erdő harmadát kivágták, a faanyagot eladták.
máj. 9
5:42
Sok pénzt bukhatnak ezen a nyugdíjas éveikre spórolók (Infostart)
A nyugdíjbiztosítási ügyfeleknek nem jár automatikusan az adójóváírás, igényelni kell – mondta az InfoRádióban a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége személybiztosítási szekciójának vezetője.
máj. 9
5:54
Fizetős lett a szétlopott szellemváros a Balaton közelében (Infostart)
Szentkirályszabadja lassan harminc éve gondozatlan.
máj. 9
6:06
Magyarországi gyűlések idején blokkolt mobilhálózat? - Megszólalt a rendőrség (Infostart)
A közösségi médiában az a hír terjed, hogy egyes gyűlések helyszínein a rendőrség munkatársai blokkolták az internetet és a mobilhálózat elérhetőségét.
máj. 9
6:18
Forgó játék csípte be egy kisfiú kezét a dunakeszi majálison, a rendőrség nyomozást indított (Telex)
A gyereknek három ujja is roncsolódott.
máj. 9
6:30
Még egy fontos Duna-parti autós szakaszt zárnak le (Infostart)
Szombattól a nyár végéig hétvégente lezárják a Várkert Bazár előtti területet a gépjárműforgalom elől - közölte az I. kerületi önkormányzat.
máj. 9
6:42
Inkább ipari fakitermelésre hasonlít a zsombói erdőmentés (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
máj. 9
6:54
Tarr Zoltán az ATV-ben mondta el: nem ő az egyetlen, akit kitettek a munkahelyéről (ATV)
"Mi mindannyian ennek a rendszernek az áldozatai vagyunk" - fogalmazott Tarr Zoltán református lelkész, a Tisza Párt EP-jelöltje Debrecenben a hétvégén. Miután felszólalt Magyar Péter egy korábbi, budapesti tüntetésén, kirúgták őt az állami munkahelyéről. Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában elmondta, hogy van olyan munkája, amiben tevékenykedik, á
máj. 9
6:54
Az Erzsébet-táborokat működtető alapítványhoz került a Rogán által átadott zalaszabari élménypark (444.hu)
Az alapítvány célja, hogy súlyosan beteg gyerekeket táboroztasson.
máj. 9
7:00
Azért rúgtak ki egy minisztériumi dolgozót, mert megosztott egy ársapkás mémet Nagy Mártonról (SzMo)
A bíróság végül 5 millió forint kártérítést és annak kamatait ítélte meg a tavaly kirúgott dolgozónak.
máj. 9
7:18
Kínai zászlóval takarták le a tibetit a Gellért-hegyen (444.hu)
Olvasónk szerint a kínaiak szóltak a magyar rendőröknek a tüntetőről.
máj. 9
7:18
A kínai elnök látogatása miatt nem kapnak meleg ebédet a budavári iskolások (SzMo)
A forgalomkorlátozás miatt nem tud eljutni az iskoláig az ebédes autó, ezért szendvicses csomagot kapnak a gyerekek nápolyival vagy gyümölccsel.
máj. 9
7:18
Térképen mutatjuk meg, mekkora bázisuk van a pártoknak vidéken (Telex)
A vármegyei listaállítás szemlélteti legjobban a Jobbik leépülését, valamint a DK és a Mi Hazánk előretörését. Három párt tudott az összes vármegyében listát állítani, Magyar Péterék végül egyetlen helyen sem indulnak el. A vármegyei közgyűlésekben ismét Fidesz-dominancia várható.
máj. 9
7:24
Kétfarkú Kutya Párt: a Momentum szivárogtathatta ki a hangfelvételt (ATV)
"Fél éve tudunk erről a felvételről, momentumos emberekkel beszéltünk – hiszen ahogy a DK-ban, vagy a fideszben, ott is vannak jó emberek – én onnan tudok róla, hogy ez a felvétel eljutott hozzájuk, és ki akarják hozni" – mondta Nagy Dávid az MKKP pártigazgatója az ATV Start című reggeli műsorában a HVG által közzétett hangfelvételek kapcsán.
máj. 9
7:30
Ma angolból érettségiznek a diákok: erre kell számítani (Blikk)
Csütörtökön angolból tesznek írásbeli vizsgát az érettségizők. Reggel 9-kor indul a számonkérés: középszinten 34 491-en, emelten pedig 20 824 diák ad ma számot a tudásáról.
máj. 9
7:30
A kínai elnök ma már Budapesten tárgyal - a díszvacsora menüje és Orbán Viktor ajándéka is kiderült (ATV)
Már Budapesten van Hszi Csin-ping  kínai elnök, akit ma Sulyok Tamás államfő fogad és Orbán Viktor miniszterelnök. Vízummentesség, 16 megállapodás, vasúti beruházás és energetika lehetnek az asztalon, de 2 további megállapodásra is "pecsét" kerülhet.
máj. 9
7:30
Krisztus feltámadása mindannyiunk feltámadása (Gyulatelevízió)
Egyházmegyénk püspöke húsvétvasárnapi szentbeszédében rámutatott, látszólag emberi és isteni oldalról is megközelíthető Jézus feltámadása. Valójában csak az utóbbi a fontos, hiszen így mutatta meg nekünk az emberi élet igazi perspektíváját. A korábbi évekhez hasonlóan idén is megtelt a kereszténység legnagyobb ünnepén, húsvét vasárnapján a Szeged-C
máj. 9
7:42
A kínai elnök látogatása miatt nem kapnak meleg ételt a budavári iskolások: ez jár nekik helyette (Blikk)
Csütörtökön nem kapják meg a szokásos meleg ebédjüket a Budavári Általános Iskolában, helyette hideg csomag jár a diákoknak. E kellemetlenség azért következett be, mert reggel 9-től a kínai elnök látogatása miatt lezárják az I. kerületi Tárnok utcát, így az ebédes autó sem tud odahajtani az intézményhez.
máj. 9
7:42
A kínai elnök látogatása miatt nem kapnak meleg ebédet a budavári iskolások (SzMo)
A forgalomkorlátozás miatt nem tud eljutni az iskoláig az ebédes autó, ezért szendvicses csomagot kapnak a gyerekek nápolyival vagy gyümölccsel.
máj. 9
7:54
Borzalmas balesetekkel indult a reggel Magyarországon (ATV)
Inárcs-Kakucs és Ócsa között, valamint Sáránd és Debrecen között is baleset miatt szünetel a vasúti forgalom - közölte a Máviform csütörtök reggel az MTI-vel.
máj. 9
8:00
Öt éve tíz polgármesterrel büszkélkedett a Jobbik, megnéztük, mi lett velük (444.hu)
Három településen indítanak önállóan polgármesterjelöltet, más pártokkal összefogva húsz helyen.
máj. 9
8:06
Több mint tízezer-hétszázan érkeztek Ukrajnából szerdán (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 43 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.
máj. 9
8:12
A tömegközlekedés is a feje tetejére állt a kínai elnök konvoja miatt, ezek a legfontosabb változások (SzMo)
Hszi Csin-ping látogatásának teljes napján a lezárások nemcsak az autósoknak, hanem a tömegközlekedőknek is bosszúságot okozhatnak. A BKK a metrók használatát ajánlja inkább.
máj. 9
8:18
A rácsok mögött is elindult az érettségi, sokan tovább is tanulnának (Metropol)
Hat fogvatartott ment neki a magyar érettséginek Szegeden.
máj. 9
8:24
Két kislánnyal együtt fürdött, együtt aludt és haza is vitte őket a Cseppkő Gyermekotthon egyik korábbi nevelője (Telex)
Az otthon igazgatója később ugyanazt a kitüntetést kapta a fővárostól, amit a bicskei gyerekotthon pedofil igazgatója.
máj. 9
8:30
Népszerű jegytípus lett újra elérhető a MÁV-Volán járatain (Demokrata)
A különleges napijegy a Mahart kijelölt járatain is felhasználható lesz.
máj. 9
8:42
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Ez már orvosi eset (HírTV)
Kormányinfót tartott Gulyás Gergely és Vitályos Eszter.
máj. 9
8:48
Erre senki sem számított: óriási bejelentést tett a Szerencsejáték Zrt. (ATV)
A több mint egy évtizedes együttműködést magasabb szintre emelő, stratégiai partnerségi megállapodást kötött a Szerencsejáték Zrt. és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet szerdán. A megállapodás keretében a nemzeti lottótársaság vállalta, hogy a jövő évben dedikált sorsjegyet vezet be, amellyel újfent a segélyszervezet munkáját támogatja.
máj. 9
8:48
A legközönyösebb magyar falu 2024 győztese: Bozsok (444.hu)
A Vas megyei településen senki nem akar képviselő lenni. Bezzeg Nagydobszán!
máj. 9
8:54
Mazsihisz: arcátlan az évfordulón holokauszttagadót fogadni (ATV)
Továbbra is magyarázatot vár a Mazsihisz, hogy mit keresett a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen a holokauszttagadó Mahmúd Ahmadinezsád korábbi iráni elnök - mondta Grósz Andor a hitközség elnöke az ATV Start című reggeli műsorában, eddig ugyanis semmiféle reakció nem érkezett számukra sem az egyetemtől, sem a kormánytól.
máj. 9
9:00
Rekordév lehet az idei a magyar turizmusban (Demokrata)
Már az év első három hónapjában 7,1 millió vendégéjszakát könyvelhettek el a magyarországi szálláshelyek.
máj. 9
9:06
Mégis mi történik? Piros sapkás kínai csendőrök jelentek meg a fővárosban (ATV)
A hírről a Momentum alelnöke számolt be a Facebook-oldalán.

Keresés