Ott volt mindenki, aki csak számít. Családtagok, barátok, sőt még egy TV-stáb is. Komjáthy György, az ünnepelt, a legendás rádiós, nemzedékek "jóbarátja", meghatottan nézett körbe. S talán arra gondolt: hálás lehet a sorsnak, hogy immár a 91. születésnapját ünnepelheti. Csak egy valaki hiányzott neki: élete párja, gyermekei anyja, az 1993-ban elhun
Könnyű is és nem is egy olyan családban művészvénával felnőni, ahol a szülők ismert tollforgatók, és a húg is egyre jobban ír. De mi a helyzet a negyedik családtaggal, Kemény Lilivel?
Belegondolni is borzasztó, hogy a statisztikák szerint évente többszázezren halnak meg mellrák miatt. A WHO arra hívta fel a figyelmet, hogy csak 2022-ben világszerte 670 ezer ember életét vette el ez a betegség, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) közleménye szerint pedig Magyarországon az utóbbi időben évente 7500-8000 nőt és 150
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
A karácsonynak a brit királyi család mindig is nagyon megadta a módját. A Kensington-palota egykori séfje elárulta, hogy mit szeretett a legjobban Vilmos és Harry az ünnepi édességek közül.
Mi történt a brit királyi család egyik legkedveltebb tagjával? Beatrice hercegnő az utolsó pillanatban változtatott karácsonyi tervein, ami sokakban kérdéseket vetett fel. Egészségi okok állnak a háttérben – de vajon tényleg ez az igazság?
A nagy sikerű amerikai sci-fi akciófilmekben, a Terminátor több részében is főszerepet játszhatott Linda Hamilton, aki közel a 70-hez igencsak megváltozott.
Hogy mik azok a dolgok, amelyek elengedhetetlenek karácsonykor? A lista mindenkinél más, de az ünnepi menü, a kedves ajándékok, az karácsonyi zenék, és természetesen a karácsonyfa szinte mindenkinél ott vannak a listán. Az utóbbinál azonban felmerül a kérdés, hogy az igazi, vagy a műfenyő a jó választás.
Vasárnap érkezik a csapadékzóna, északkeleten akár több centiméter hó is hullhat. Ezért sokakban felmerül a kérdés: vajon megmarad-e szentestéig, hogy fehér karácsonyunk legyen? Az előrejelzések szerint az ország északi, északkeleti részén van erre a legnagyobb esély, míg máshol inkább vegyes csapadék várható
A nemzetközi rendőri együttműködési szervezet, az Interpol politikai inditatású ügyként kezeli Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettes korrupciós ügyét illetve a neki adott magyar menedékjogot, ezért nem kíván beavatkozni. Teszi ezt annak ellenére, hogy a volt politikus ellen nemzetközi elfogatóparancs van érvényben.
Még ha a legnagyobb békében is sikerült elválni, akkor is számos kihívással találják szembe magukat az elvált szülők. Együtt karácsonyozzanak vagy külön? Jó ötlet a közösen adott ajándék? Szakértők segítenek eligazodni ezen az ingoványosan területen, hogy a gyerek és a szülő is boldog legyen az ünnepekkor.
Különleges év vár rád – Rengeteg változás lesz az életedben. Ez a teszt segít tisztázni a részleteket. Válaszd ki a legszimpatikusabb, számodra legkedvesebb tavasz-tündért, majd olvasd el mi az üzenete. Válassz egy angyalt, elárulja mi vár rád, milyen lesz a következő év és azt is, hogy milyen változás várható! Ne siess, a döntéssel, alaposan nézd
Jeles eseményt ünnepeltek a Madách Színházban: 500. alkalommal játszották a Szirtes Tamás rendezte Mary Poppins musicalt. Fotókon a különleges alkalom.
A 37 éves színésznő szexuális zaklatással vádolja kollégáját. Blake Lively pénteken nyújtotta be panaszát Justin Baldoni ellen, aki nemcsak a Velünk véget ér című film egyik főszereplője volt, hanem rendezője is.
Szarvas Andival sok minden történt idén, hiszen hozzáment párjához és hamarosan anyuka lesz. Most pedig elárulta mi az, amit mindenképp megtesz majd a lányával.
Ahogy közeledik a karácsony, úgy egyre többet foglalkoztat minket az "idén milyen legyen a karácsonyfa" kérdés. Maradjunk a klasszikus arany-piros párosításnál vagy vállaljunk be egy izgalmas, extravagáns stílust? Egyáltalán, hogyan tehetnénk igazán ízlésessé a karácsonyi dekorációt, hogy amikor ott ülünk 24-én, akkor szeretteinkkel együtt gyönyörk
Bajban vagy a karácsonyi ajándékozással? A csillagjegyek ebben is segítenek. Ebből a horoszkópból kiderül, kinek milyen ajándékkal tudunk örömet szerezni.
A királyi család hagyományos karácsonyi ünnepségén bizony nem vehet részt akárki: csak és kizárólag családtagok kaphatnak meghívást a karácsonyi vacsorára. Éppen ezért volt hatalmas gesztus Erzsébet királynő részéről, amikor Katalin hercegnét is meghívta az eseményre akkor, amikor Vilmos herceg még meg sem kérte a kezét. Katalin azonban úgy döntött