Úgy tűnik, a döntő nem csak a versenyzőknek, hanem a zsűritagoknak is feszült pillanatokat okoz. A Next Top Model Hungary női ítésze, Axente Vanessa egy eddig ismeretlen, sokkal szigorúbb oldaláról mutatkozott meg.
Kate Moss lánya, a 21 éves Lila rengeteget örökölt anyja bámulatos vonásaiból, ráadásul jó úton halad afelé, hogy hozzá hasonlóan világhírű modell váljon belőle.
A Dal 2024 egyik döntőse, Bradics Jácint ugyan csak 19 éves, ennek ellenére szívesen énekli idősebb generációk kedvenc dalait is, többek között Zámbó Jimmy dalait is. Többeknek pedig feltűnt a hasonlóság a két énekes hangszíne között.
Ha úgy érzed, hogy nem vagy elég fitt, vagy csak szeretnéd fokozni az edzésed hatékonyságát, van néhány tippünk, hogyan építheted be az edzést a nyári napirendedbe anélkül, hogy kizökkennél az üdülésből.
Úgy tűnik, az ikonikus színész magánélete végleg széthullott, ugyanis a volt feleségével folytatot válóperbe nemcsak exneje, hanem már gyermekei is bekapcsolódtak.
Meleg otthonra, egykeként két gyerekre vágyott, de magánéletéről mindig is keveset tudtunk. Tompos Kátya súlyos betegség után pénteken hajnalban 41 évesen hunyt el. A Life.hu évekkel ezelőtt beszélgetett vele, akkori szavait felidézve emlékezünk rá.
A hűtlenség napjainkban szinte már természetes jelenség a kapcsolatokban, ettől függetlenül mindig fájdalmas és kifejezetten nagy törést tud okozni abban, aki az elszenvedője.
Fennkölt név, elbűvölő megjelenés, és még az üzenete is pozitív az oxalisnak, ami magyarul kicsit egyszerűbben hangzik ugyan, de ez semmit nem von le az értékéből.
Mire izgul a pasi? Ez egy olyan kérdés, amely sok nő fejében megfordul. A válasz azonban gyakran meglepőbb, mint gondolnánk, mivel nem csupán a külsőségeken múlik.
A szemöldökünk meghatározza az egész arcunk formáját, továbbá a tekintetünket is. Ma már bárkinek olyan szemöldöke lehet, ami számára a legelőnyösebb, Singh Viki énekesnőnek is gondosan megtervezték.
Bár az okoseszközök számos előnyt kínálnak, fontos, hogy figyeljünk a képernyő előtt töltött időre és annak hatásaira. De hogyan? Íme pár tipp, hogy tudatosabban és egészségesebben éljünk az online világban.
A nyári hónapokban elengedhetetlen, hogy felkészültek legyünk. Sokan hajlamosak félvállról venni, de a megfelelő fényvédelem nagyon fontos: a káros UV-sugarak igen veszélyesek.
Több olyan testrész is található az emberen, amelyek szépségére mindenki felfigyel. Ilyen például a formás vádli. Ha mégsem olyan esztétikus, mint szeretnénk, ma már azon is lehet segíteni.