2024. június 28. péntek

jún. 28
10:18
Rendőrök vitték el Gáspár Győzőt: "Rövid beszélgetés után beültették Győzőt az autóba és elhajtottak vele" (Sassy)
Egy zuglói szomszédjuk szerint hatalmas botrányt okoztak.
jún. 28
10:30
Brutális, mennyit keres egy focista Magyarországon: osztrák bérekért rúgják a bőrt az NBI.-es játékosok (Pénzcentrum)
A magyar labdarúgók bérezése 2010 és 2023 között jelentősen nőtt, a foglalkoztatottak számának emelkedésével és az adózási feltételek javulásával párhuzamosan, így nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedően magas jövedelmeket érnek el, amelyek közelítenek az osztrák liga kereseteihez.
jún. 28
10:30
Budapestre tartott a halálvonat, kiderült, van-e magyar áldozat (Promotions)
Szörnyű balesetben volt érintett a Budapestre tartó vonat.
jún. 28
10:36
A Dk szóvivője szerint a választás nem volt kudarc a párt számára: fogadkozik, hogy lesz még 1,5 millió szavazójuk (Blikk)
Barkóczi Balázs, a DK szóvivője nyilatkozott a június 9-ei választási eredményekkel kapcsolatban. Véleménye szerint nem rossz teljesítmény a 8%, de úgy vélik, hogy lesz még 1,5 szavazója is a pártnak.
jún. 28
10:36
Gesztesi Panka sem Magyarországon képzeli el az életét, de Liptai Claudia csak egy feltétellel támogatja (Sassy)
Szinte már közhely, hogy a fiatalok menekülnek az országból. Hozzájuk csatlakozik Liptai Claudia lánya is.
jún. 28
10:42
Itt az új Tippmixkirály: 6 milliót kaszált a magyar válogatott Eb-meccsén, elárulták, mire fogadott (Pénzcentrum)
Vargát gólkirálynak, Szoboszlait a torna játékosának jelölték rengetegen a magyar fogadók közül - mondták el a Szerencsejáték Zrt. sajtótájékoztatóján. A cég elárulta, hogy rekord született abban a tekintetben, mennyien fogadtak egy tornán belül a magyarok meccseire.
jún. 28
10:48
Miért maradunk szinglik? (Habostorta)
Lehet a „sors” hibája, hogy egyedül maradunk, de az is, hogy mi vagyunk túl válogatósak?Van, aki maga választja az egyedüllétet, mert épp egy szakításon
jún. 28
10:48
Tegye fel a kezét, akinek volt ilyen otthon! - Retro tárgyak galériája (BorsOnline)
Talán keveseknek kell bemutatni ezeket a tárgyakat.
jún. 28
10:48
Letérdel Budapest szombaton – most a Hősök terén (AC News)
Hétvégén megint futóversenyt rendeznek a főváros közepén, emiatt letérdel az autós-és tömegközlekedés, és a parkolás rendje.
jún. 28
10:54
Euro 2024: szombaton folytatódik a foci eb, itt a további menetrend, meccsek időpontjai (Pénzcentrum)
Folytatódik hétvégén a foci eb. A németországi labdarúgó Európa-bajnokság szombati programja és további menetrendje szerint nyolcaddöntőt játszik Svájc Olaszországgal 18:00-kor és a Németország Dánia páros pedig 21:00-kor.
jún. 28
10:54
Jennifer Lopez megbocsátott Ben Afflecknek - az európai vakáció óta együtt látják őket (Sassy)
Nem tudjuk, mit követett el Ben Affleck, de a jelek szerint a levegőváltozás jót tett a házasságuknak.
jún. 28
11:00
Most érkezett: utoléréses baleset az M7-esen, ez vár most az autósokra (BorsOnline)
Martonvásárnál történt az ütközés.
jún. 28
11:06
Köllő Babetté plasztikáztatta magát Labancz Lilla, a felismerhetetlenségig műttette az arcát az Álom.net egykori cicababája (Promotions)
Labancz Lilla mostanra annyira szétműttette az arcát, hogy már inkább Köllő Babettre hasonlít.
jún. 28
11:18
Történelmet írt LeBron és Bronny James: először játszik egy csapatban apa és fia (Noizz)
Bronny James, LeBron James fia, nemcsak tehetségével, hanem kitartásával is felhívta magára a figyelmet, miután szívleállásból felépülve bejelentette, hogy indul a 2024-es NBA drafton. Végül apa és fia történelmet írt, mivel Bronnyt beválasztották a Los Angeles Lakers-csapatába, így az NBA 78 éves történelmében először apa és fia ugyanabban a csapa
jún. 28
11:18
"Kialakult egy elég komoly testképzavarom" - Mészáros Lili tabuk nélkül beszélt a modellvilág árnyoldalairól (Joy)
A Next Top Model Hungary győztese a Joy magazin címlapfotózásán elárulta, nem véletlenül adta fel évekre a szakmáját, ugyanis borzasztóan rossz hatással volt a mentális és a fizikai egészségére is.
jún. 28
11:18
Rice-Zempic: egyre népszerűbb a trendi ital, ami segíthet a fogyásban (Life)
A Rice-Zempic rizs, víz és lime keveréke, állítások szerint az Ozempic és a Wegovy gyógyszerek olcsó alternatívája.
jún. 28
11:18
Másfél napig szívatta a WizzAir a magyar utasokat  Milánóban (AC News)
A Milánóból Budapestre tartó WizzAir gép június 26-a este helyett csak június 28-án, hajnalban hozta Magyarországra az utasait.
jún. 28
11:24
Senki nem tudta, honnan vette Suri Cruise az új nevét - most kiderült! (Sassy)
Végre kiderült, mégis kihez köthető új neve, a Noelle.
jún. 28
11:36
Kulcsár Edina elárulta, amit mindenki tudni szeretett volna a születendő babájáról (BorsOnline)
Az egykori szépségkirálynő negyedik gyermekét várja.
jún. 28
11:42
Drámai felvétel: pillanatok alatt tűnt el a föld színéről egy focipálya (Life)
Borzalmas felvételek mutatják azt a pillanatot, amikor egy 30 méter széles víznyelő néhány másodperc alatt elnyelt egy futballpályát.
jún. 28
11:42
Csodanő díjat kapott Zita, a holisztikus gyógyító (AC News)
A zsűri másodszor adta át a rangos elismerést, ezúttal egy olyan asszonynak, aki élen jár a társadalmi felelősségvállalásban.
jún. 28
11:44
Kobra mászott be az alvó férfi alsónadrágjába – döbbenet, mi történt utána (AC News)
Egy gyilkos kobra mászott be egy thaiföldi építőmunkás nadrágjába, miközben aludt. Kígyóbefogót kellett kihívni.
jún. 28
11:48
Észbontóan dögös Tápai Szabina bikiniben (Metropol)
Kevés csinosnak lenni, hogy valaki adottságait kihasználva szexisen mutassa meg bájait. Tápai Szabina ehhez is ért, bikinis fotójával letarolta az internetet.
jún. 28
11:48
Durva, mivel mosta össze Polgár Tünde nevét egy kamuoldal (Ripost)
Polgár Tünde nevével nagyon durván visszaéltek!
jún. 28
11:48
Rejtélyes hódoló ostromolja a szakítása után ÉNB Alexát (BorsOnline)
Az egykori sorozatsztár elképesztően kapós lett, amióta bejelentette, hogy szakított Farkas Balázs spirituális guruval. Énb Alexa ajándékot is kapott valakitől!
jún. 28
11:48
A magyar válogatott sztárjának gyönyörű feleségén csak ámulunk: nem csoda, hogy elrabolta a szívét (Promotions)
A pályán aratott sikereket rendesen megalapozza a magánéleti sikerével a magyar sztár.
jún. 28
11:54
Csak az emberek 2 százaléka találja meg a kutyát ezen a képen - Közéjük tartozol? (Life)
Ez az 1880-as évekből származó kép többet rejt, mint amit először látunk. Megtalálod a kutyát tíz másodpercen belül?
jún. 28
12:18
Reptéri kisokos: ellátás és kártérítés jár járatkésés vagy járattörlés esetén az utasoknak – így intézheted (Ripost)
Mi jár az utasnak a várakozás idejére a reptéren?
jún. 28
12:18
Emlékszel még A szökésre? Így néznek ki most a sorozat szereplői (Noizz)
A maga idejében rengeteg nézőt vonzott a tévék képernyője elé Michael Scofield és Lincoln Burrows izgalmas börtönszökése. A sorozat óta eltelt évek alatt azonban sokat fordult a világ a szereplőkkel.
jún. 28
12:18
Kamilla őrjöng Károly miatt: a királynénál végleg betelt a pohár, elege van Harryből (Femcafe)
Az uralkodó neje egy dolgot kért férjétől, ám Károly nem valószínű, hogy ezt betartja majd.
jún. 28
12:18
Zabálnak nyáron a vadvízi torpedók (BorsOnline)
Több mint 800 ezer horgászigazolvánnyal rendelkező pecás van Magyarországon, és ez a szám egyre csak növekszik. A Bors hetente jelentkezik horgászrovatával, amellyel még több embert kívánunk kicsalni a tó- vagy folyópartra. Ezúttal az amurhorgászattal foglalkozunk.
jún. 28
12:18
Hétszáz milliót ér a világ legdrágább Harry Potter ereklyéje (AC News)
1,9 millió dollárért, azaz 706 millió forint ért kelt el a világ legdrágább Harry Potter ereklyéje, ami mindössze egy rajz.
jún. 28
12:18
Jacob Elordi drasztikusan megváltoztatta a külsejét - és ez el fogja keseríteni a rajongóit - fotóval! (Sassy)
Jacob Elordi már nem így néz ki!
jún. 28
12:30
Nick Carter Budapestre jön: itt koncertezik a Backstreet Boys sztárja (Life)
Szólóturnéra indult Nick Carter, a kilencvenes évek legendás fiúbandájának énekese. Az egyik állomása fővárosunk lesz, a koncerten pedig a saját dalai mellett a Backstreet Boys legnagyobb slágereit is előadja.
jún. 28
12:30
Így néz ki belülről Orosz Barbara badacsonyi csodaháza, megmutatta a legszebb szobát, amit ő maga festett ki (Promotions)
Orosz Barbara betekintést engedett férjével közös badacsonyi házukba, megmutatta közös otthonuk leghangulatosabb szobáját.
jún. 28
12:48
Gáspár Zsolti várja a farmjára a magyar válogatottat (BorsOnline)
Magyarország sajnos nem jutott tovább a 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokságon, ám itthon sokan szeretnék őket megünnepelni. Például Gáspár Zsolti is, aki betartja az ígéretét, és várja Szoboszlaiékat a farmon.
jún. 28
12:48
Azonnali lépés a magas üzemanyagárak ellen, a kormány megállj parancsolt a hazai kereskedőknek (Promotions)
A kormánynak elege lett az egyre magasabb üzemanyagárakból, azonnal közbeléptek.
jún. 28
12:50
Krausz Gábor és Mikes Anna megmutatták, hogyan romantikáztak Olaszországban (BorsOnline)
Szicíliába ment a sztárpár.
jún. 28
12:54
Nagyon veszélyes naponta szedni az aszpirint - hiába csökkenti a stroke kockázatát (Sassy)
Hosszú ideje tartja magát az elképzelés, hogy a napi kis dózisú aszpirinnel mindenki nyer. Most kiderült, hogy koránt sincs így, sőt!
jún. 28
13:06
Schobert Norbi megható módon köszöntötte a ma 46 éves Rubint Rékát: "A mennyből azt is látni akarom, ahogy dédiként pelenkázol!" (Blikk)
Schobert Norbi igen kedves szavakkal köszöntötte feleségét, Rubint Rékát, aki a mai napon töltötte be a 46. életévét. Bár már több mint két évtizede együtt vannak, a fitneszguru még mindig a közös jövőjükön gondolkodik. Unokák, de még dédunokák is szóba kerültek Norbi születésnapi köszöntőjében. Mutatjuk!
jún. 28
13:06
Újabb részletek derültek ki a Pilisszentkereszten lezuhant siklóernyősről (Ripost)
A helyiek szerint nem gyakoriak a balesetek.
jún. 28
13:06
Ezért neveztek el Mészáros Lőrincről utcákat, furcsa becenevet kapott a leggazdagabb magyar névrokona (Promotions)
Ti is találkoztatok már Mészáros Lőrinc utcával? Ha gondolkodóba ejtett az elnevezés oka, elárulunk valamit!
jún. 28
13:12
"Egyre jobban fáj" - Babicsek Bernát 44 éves lenne, sírva nyilatkozott az édesanyja (BorsOnline)
Június 28-án ünnepelné 44. születésnapját a sokoldalú művész, aki lakástűz áldozata lett.
jún. 28
13:12
"Ha elhagysz, mondd meg hova mész, és követlek" – Így köszöntötte Schobert Norbi a 46 éves Rubint Rékát (SzMo)
"A mennyből azt is látni akarom, ahogy dédiként pelenkázol" – írta Norbi. Gyerekkori képet is közzétett a fitneszedzőnőről születésnapja alkalmából.
jún. 28
13:12
Meloni melodrámája: perel az exe (AC News)
Giorgia Meloni olasz miniszterelnök korábbi partnere mintegy 20 újságírót perelt be rágalmazás miatt.
jún. 28
13:18
"Majd elájultam" – brutális károkat okozott a pusztító vihar Endrei Judit otthonában (Metropol)
A legendás tévés a közösségi oldalán számolt be a hírről.
jún. 28
13:18
Milliós gyémánt fülbevalóval ünnepli a szabadulását Manuel (Ripost)
A rappert a napokban engedték ki a rácsok mögül.
jún. 28
13:18
Brutál nehéz bibliai kvíz: csak akkor sikerülhet, ha nem a polcodon porosodik (Noizz)
Forgatod csak a Bibliát, vagy néha bele is lapozol? Esetleg évente párszor megfordulsz egy szentmisén, ahol figyelsz is az ókori történetekre? Ha igen, van esélyed a következő kvízben! Ha nem, az esélytelenek nyugalmával próbálkozhatsz!
jún. 28
13:36
Budapest mindig is az életem szerves része marad – különleges koncertre készül Leslie Mandoki (Ripost)
Augusztus 18-án tudjuk, hol leszel!
jún. 28
13:36
Tombol a koronavírus új variánsa a magyarok egyik kedvenc szigetén (Life)
Világszerte terjed a koronavírus FLiRT változata. Számos esetet regisztráltak az egyik közkedvelt nyaralóhelyen, ahova hazánkból is rengetegen utaznak minden évben.

Keresés