Szél Dávid tanácsadó szakpszichológus, az Apapara blog, és több, főként az apasággal-szülőséggel foglalkozó könyv szerzője. Íróként, bloggerként, és pszichológusként is kiemelten fontosnak tartja a társadalmi és nemi egyenlőséget, rendszeresen ír, podcastokban szerepel és nyilatkozik arról, hogyan lehetne szülőként is egyenrangú nő és férfi. Apák n
Sokkolta a közvéleményt, hogy 10 év boldog, vagy legalábbis a felszínen annak tűnő házasság után külön utakon folytatja a népszerű színésznő és Kossuth-díjas énekes férje. Földes Eszter és Lovasi András válása azonban csak a közvéleményt döbbentette meg, színházi berkekben nyílt titok volt, hogy többször veszélybe került a kapcsolatuk. A Borsnak a
Róma szépségeit és látványosságait fedezi fel közösen Kerényi Miklós Máté és menyasszonya, Kardffy Aisha. A szerelmesek átadták magukat a római életérzésnek.
A spanyol válogatott lett az első, amely négy labdarúgó Európa-bajnokságot nyert. E tényt az IFFHS emelte ki hétfői összegzésében, amelyet a vasárnap esti, berlini spanyol-angol (2-1) mérkőzést követően tett közzé a kontinensviadal fináléja kapcsán. A sportág történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet emlékeztetett rá, hogy az
Nagyon ritka, de nem egyedülálló, hogy a mentális képesség már egészen fiatalon hanyatlásnak indul. Lehet átmeneti, de olykor komoly, tartós neurológiai betegség is kialakulhat, így érdemes az első jeleket is komolyan venni.
Július 16-tól már csak kötelező biztosítással lehet közlekedni mintegy 50 ezer elektromos rollerrel. A jármű vezetőjének közúti ellenőrzés során be kell tudnia mutatni a biztosítási igazolást, és bérlés esetén is a használónak kell meggyőződnie arról, hogy az adott jármű rendelkezik-e kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással (kgfb) – figyelmeztete
A testbeszéd által szavak nélkül is rengeteg mindenre fény derülhet - nincs ez másként a királyi család tagjainál sem. Egy testbeszéd szakértő elemezte György herceg gesztusait, amelyek egyértelműen megmutatják, milyen a kapcsolata az apjával, Vilmos herceggel.
VV Greget mintha kicserélték volna, amióta az új párjával van együtt. Sikerült kigyógyulnia a depresszióból, közel 20 kilót fogyott és megérett a családalapításra. Az RTL sztárja régóta nyíltan vállalja, hogy meleg, a kedvesével pedig ma ünneplik az első évfordulójukat. Megindító, romantikus sorokkal üzent.
Bár reménykedni lehetett abban, hogy Katalin hercegné idén sem hagyja ki a wimbledoni teniszbajnokságot, fennállt a veszélye annak, hogy a rákbetegsége miatt távol marad. Szerencsére nem így történt, és most az is kiderült, miként élte meg a nagy visszatérését.
Jó ötletnek tűnt, hogy a láncfűrészével kezd el játszani. Az eszköz azonban nem játék: hatalmas sebet ejtett a férfi mellkasán, mindezt élőben közvetítve a TikTokon.
Károly király privát üzenetet küldött a volt amerikai elnöknek, miután a hétvégén merényletet kíséreltek meg ellene. Vajon mit írhatott az uralkodó Donald Trumpnak?
A kolumbiai énekesnő lenyűgöző koncerttel örvendeztette meg a rajongókat a Copa America döntőjének szünetében, ahol Argentína és Kolumbia mérkőzött meg egymással a Miami Gardens-i Hard Rock Stadionban, Floridában, vasárnap.
Általában Krausz Gábor szerelmi életét vesézi ki a bulvársajtó, miközben elismert gasztroszakember és gondoskodó apuka, aki számára az egyik legnagyobb kihívás, hogy a kislányával is megszerettesse a számára kedves ételeket.
Károly király privát üzenetet küldött a volt amerikai elnöknek, miután a hétvégén merényletet kíséreltek meg ellene. Vajon mit írhatott az uralkodó Donald Trumpnak?
Több szempontból is árulkodó hangfelvétel került nyilvánosságra a Trump elleni merényletkísérletről: jól kivehető, hogy a pulpitus menedékébe bújó republikánus elnökjelölt a lövéseket követően miről beszélget az őt védelmező titkosszolgálati ügynökökkel.
Májusban számoltunk be róla, hogy a kormány miután "megvizsgálta a közbiztonsági helyzetét", arra jutott, hogy be kell avatkoznia a helyzetbe, pontosabban Belső-Erzsébetváros, és azon belül is kiemelten a Gozsdu udvar és környékének közbiztonsági állapotaiba.