Szép lassan mindennek össze kellett omlania bennem ahhoz, hogy végre felismerjem: változtatnom kell. Ahhoz, hogy ne mások vélt vagy valós elvárásai szerint éljek, észben kell tartanom, hogy ez az én életem, amely felett szabadon hozhatok döntéseket, és ahhoz, hogy tudjam, mit is szeretnék, jobban meg kell ismernem magam. De mégis hogyan?
A TV2 csütörtök délelőtt jelentette be a Farm VIP új évadának szereplőit. A műsorvezetői feladatokat ezúttal is Demcsák Zsuzsa és Gáspár Zsolti látja el, most pedig az is kiderült, ki az a 16 celeb, aki hajlandó maga mögött hagyni a várost, és nomád körülmények között túlélni.
Az olasz burrata, amely a pugliai Andriából származik, egyre nagyobb népszerűségnek örvend világszerte és hazánkban is. A burrata egy krémes, friss sajt, ami a mozzarellához hasonlóan tehéntejből készül, de belsejében gazdag tejszín rejtőzik, ettől válik igazán különlegessé.
Nagy bejelentést tett a TV2, hamarosan új vetélkedő kerül majd képernyőre. Az Amerikában nagy sikert aratott Password – A jelszó háziasszonya nem más lesz, mint Lékai-Kiss Ramóna. A csatorna ezzel együtt több újdonságról is beszámolt, nyilvánosságra hozták többek között a Farm VIP új évadának szereplőit is.
A pici cicik sok nőt zavarnak, pedig egyáltalán nem lesz tőle kevésbé nőies senki. Ha mégis szeretnéd egy kicsit tuningolni a melleidet, olvasd el az alábbi dekoltázsnövelő cikkünket!
Miközben a rajongók milliói várják világszerte izgatottan a Hello Kitty 50. születésnapját, egy olyan felfedezés látott napvilágot, amely sokkolta a közösséget.
Hangos káromkodás, csúnya szavak kiáltása minden ok nélkül. Legtöbben ennyit tudunk a Tourette-szindrómáról. Pedig ez csupán minden tizedik betegre jellemző, a valóságban számos tünete lehet annak, hogy valakinek ezzel a fejlődési zavarral kell együtt élnie.
A nyári forróságban különösen fontos, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű ételt és italt fogyasszunk. A dietetikus szakértő elárulja, mikre kell odafigyelnünk kánikula idején.
Drámai esemény történt a közelmúltban, amikor a 23 éves , hivatásos szörfös Kai McKenzie cápatámadás áldozatáva lett. Egy három méter hosszú fehér cápa megharapta, és leszakadt a lába.
Pontosan 20 évvel a Macskanő sikere után macskákkal pózolt Halle Berry, nem is akárhogyan: félmeztelenül. A merész fotókat a közösségi oldalára töltötte fel a színésznő. Kiderült, hogy a két fekete cukiságot ő maga mentette meg, ugyanis betévedtek a kertjébe.
Az elmúlt időszakban a nagy hőségben több kórházban is elromlott a klíma, ezért több műtétet is el kellett halasztani. Erre reagált most Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának volt vezetője Tusványoson. Állítása szerint ő 50 fokos műtőben is végig csinálta a műtéteket, mert nem volt más választása.
A celeb szereti felhívni magára a figyelmet, de most nem azt az eredményt kapta, amit valószínűleg remélt. Schumcher Vanda kapja az ívet egy hungaroringes videója miatt.
A csatorna számos új és korábbi sikerműsorral érkezik az őszi szezonban, így nevetésben és izgalmakban garantáltan nem lesz hiány. Magyarországon először a Tv2-n lesz látható a Password - A jelszó című amerikai vetélkedő, ahol celebek és civilek együtt küzdenek majd a fantasztikus nyereményekért.
A héten elkezdődtek a párizsi olimpia versenyei. Összegyűjtöttük, hogy a következő napokban melyik magyar versenyzőknek szurkolhatunk a párizsi olimpia 2024 sporteseményein.
Elsőre talán félrevezető lehet egy olyan kifejezés, mint a kortizol-detox — az ember méregtelenítésre gondol, mintha a kortizol egyfajta ellenség lenne, akit le kellene győzni. De vajon a hormonjaink áldozatai vagyunk vagy valójában a hormonjaink jelzik, ha túlmentünk a saját határainkon?
Nyáron különösen nehéz megtalálni azt az illatot, ami a munkahelyeden, a tengerparton és az esti buliban is helytáll. Ha egyszerre szeretnél elegáns, játékos, romantikus és szenvedélyes lenni, válassz olyan illatot, ami mindig, minden pillanathoz, és elsősorban a személyiségedhez is illik! Mutatjuk a legnépszerűbb illatokat, amikkel idén nyáron biz
Az irányításért vívott küzdelem nem érinti a tulajdonrészek megváltoztatását, azonban Rupert Murdoch félti birodalma konzervatív irányvonalát. Álláspontja szerint az örökösök közötti vita leértékelné a céghálózatot, így valójában az ő érdekeiket védi, amikor kizárja három liberálisabb gyermekét a cég vezetéséből.
Új dokumentumfilmben nyilatkozott a herceg arról miért mérgesedett el a viszony közte és a királyi család között. Harry herceg szerint van egy kulcsfontosságú ügy, amiben nem értettek egyet.
Az elítélt pedofil egy sor, Maddie eltűnésével össze nem függő nemi erőszak és szexuális támadás miatt állt bíróság elé a hónap elején. Mindenki sokkot kapott a tárgyalóteremben, amikor felmerült annak lehetősége, hogy a Madeleine McCann meggyilkolásával vádolt férfit szabadlábra helyezik.