Az Emily Párizsban ruhakölteményei mindenkiből heves és szélsőséges érzéseket váltanak ki. Nekünk, újságíróknak is nehéz, sőt, már-már lehetetlen objektív véleményt formálni az amerikai főhősnő gardróbjának darabjairól. Az ember vagy imádja vagy utálja a felvonultatott szetteket, de ez a jelenség csak tanúbizonyságot tesz arról, hogy emlékezetes és
Itt van az ősz, és az év vége felé közeledve egyre kevesebb lesz a napfény, ami miatt egyre fontosabbá válhat a szervezetünknek a D-vitamin pótlása. A modern tápanyag-kiegészítők tárháza szinte végtelen, de akad egy méltatlanul elfeledett egyszerű termék, amely minden gyógyszertárban olcsón kapható, és szinte megszámlálhatatlan a jótékony hatása.
Igazi álomesküvőt tudhatott magáénak Ungvári Miklós és a szerelme, Dóri. Az olimpikon a hét végén teljes titokban nősült meg, most pedig újabb videók kerültek elő a nagy napról.
Papp Olivér, vagyis PSG Ogli, ahogy legtöbb néző ismeri, bevallotta, hogy már régi álma volt, hogy ő is a táncparkettre léphessen a Dancing with the Stars című műsorban. A Kőgazdag fiatalok korábbi szereplője szerint nagy megtiszteltetés, hogy felkérték, ezt pedig szerinte csak annak köszönheti, hogy sok mindent tett le az asztalra.
Nellie Bly neve ma már feledésbe veszett, pedig az oknyomozó újságírás női úttörője volt. Hol az igazságérzete, hol a kalandvágya, máskor pedig a valóság bemutatása hajtotta, és ilyenkor a frontvonalról tudósított vagy betegnek kiadva magát tíz napot töltött egy elmegyógyintézetben, hogy leleplezze az intézmény borzalmait.
A nap, amikor az egész ország összefogott – Szívszorító. Olvasói levél Rengeteget csalódtam az emberekben. Gonoszak. Csak ártani tudnak egymásnak. Folyton keverik a trutyit, igyekeznek lehúzni a másikat, vagy megakadályozni a sikereiben. Ez amolyan magyar mentalitás. Mindig lesik ki-mit-hogyan csinál, folyton beszólnak, pletykálnak, hazudnak. Elege
Egy év alatt, 2024. június végéig 16 százalékkal nőtt a lakásbiztosítás átlagos díja Magyarországon, és megközelíti az évi 61 ezer forintot. A hazai ingatlanok 75 százaléka biztosított: vagyis négymillió lakóépületből hárommillió – mondta az InfoRádiónak a jegybank felügyeleti szóvivője.
Nyár végén mondta ki egymásnak a boldogító igent Árpa Attila és a 19 évvel fiatalabb kedvese, Czakó Alexandra. A színész bevallotta, még akkor is rá gondolt, amikor épp mással alkotott egy párt, annyira nem tudta elengedni fejben a szerelmét. Előkerültek a meghitt felvételek is a nagy napjukról.
Berobbant az ősz, és vele együtt megérkeztek az évszak mesés hajszínei is Jó hír, az idei szezonban ismét főszerephez jutnak a természetes textúrák és a meleg árnyalatok.
Ahogyan II. Erzsébet királyné, úgy Károly király is gyakori szokásává tette, hogy adományokkal segíti a rászorulókat, teszi mindezt óriási csinnadratta és felhajtás nélkül. Úgy fest, hogy Katalin hercegné és Vilmos herceg egy kicsivel sem maradnak el mögötte.
A születésed órája többet elárulhat rólad, mint gondolnád. Kutatások szerint a nap különböző óráiban világra jött emberek más-más karakterjegyekkel rendelkeznek. Az asztrológiai elemzések alapján a születési óra jelentős szerepet játszik abban, hogy hogyan viszonyulsz másokhoz, és hogyan látod a világot.
Szeptember 17-én lejárt a határidő az óriási, 200 millió eurós bírság megfizetésére, amit az Európai Bíróság "migrációs" döntése nyomán szabtak ki Magyarországra. Nagy Márton korábban azt nyilatkozta, hogy nem fizetjük ki a bírságot, most viszont úgy tűnik, a büntetést az európai uniós forrásokból fogják levonni.
Hiába civakodik a műsorban Zsigmond Angi és Mészáros Bende, a szerelmük továbbra is töretlen – és ez a hétköznapokra is vonatkozik. Az Ázsia Expressz fiatal szerelmespárja elmesélte hihetetlen megismerkedésük történetét.
Miley Cyrus tavaly év elején megjelent Flowers című számát hónapokig dúdoltuk megjelenése után, és nem gondoltuk volna, hogy egy évvel később jogi problémák adódhatnak vele. Mégis így történt.
Fajtától függően akár egész ősszel virágozhatnak, persze csak akkor, ha megfelelően gondoskodunk róluk. A szakértők szerint egy dolgot mindenképpen kerülnünk kell a hortenzia ápolásakor, különben nőni fog, de virágba borulni nem.
Nem lehet pusztán az ökölvívást eladni itthon, hanem név is kell mögé, de ez minden sporttal így van - ezt mondta a CashTag című műsorunknak Kovács "Kokó" István, akit arról kérdeztünk, mennyire dobhatja meg a sportág népszerűségét a hatalmas sikerrel futó Sztárbox. Kokó kifejtette, hogy a sportszponzoráció is sok évtizeddel le van itthon maradva.