Villámcsapásként érte a Sztárbox műsorának rajongóit, hogy az egyik legígéretesebb versenyző, Henry Kettner kénytelen feladni a műsor előtt a versenyt, ugyanis súlyos fájdalmai lettek a felkészülés során.
A kereskedelmi láncok közül elsőként kezdett együttműködésbe a SPAR és a Diverzum, Magyarország legnagyobb diákkedvezményes platformja. A SPAR DIÁK JOKER kuponjaival három terméket is 20 százalékos kedvezménnyel vásárolhatsz meg, ráadásul bármelyik nap, akár többször is!
A szeptember első hete kihívásokkal és váratlan fordulatokkal teli időszakot ígér, a csillagok és bolygók mozgása jelentős hatással lesz a különböző csillagjegyekre. Az újhold energiái és a bolygók fényszögei új kezdeteket, de frusztrációt és konfliktusokat is hozhatnak. Heti horoszkóp következik.
Brad Pitt és Ines de Ramon 2022-ben kezdtek el randizgatni, de arról, hogy valójában mennyire komoly a kapcsolatuk, eddig nem sokat tudtunk. A lesifotósok ugyan sokszor elcsípték a párt, miközben kéz a kézben sétáltak, de még soha nem léptek együtt egy hivatalos esemény vörös szőnyegére - legalábbis mostanáig.
Már jó ideje rebesgetik, hogy egy Harry számára oly fontos emberrel is megszakadt a sussexiek kapcsolata. A héten fel is bukkant ezzel kapcsolatban egy videó a közösségi médiában, ami tulajdonképpen Eugénia hercegnő és Meghan Markle barátságának végét örökítette meg.
Sydney Sweeney nem tartozik a szégyenlős hírességek közé, simán bevállalja a merészebb ruhadarabokat is - akár az utcán, akár a vörös szőnyegen. A velencei filmfesztiválra most egy csodaszép pucérruhában érkezett, melynek köszönhetően alig takarta valami a dekoltázsát.
Szentesi Éva harmadszor száll szembe a rákkal. Az író kezelése pár héttel ezelőtt kezdődött, nemrégiben a kórházból jelentkezett be követőinek. Most túl van a műtéten, erről osztotta meg gondolatait - kegyetlenül őszintén. Szívszorító sorokkal írta le ezt a megterhelő időszakot.
A két hónapja tartó meleg és száraz idő hatására kiszáradtak az Orosháza mellett fekvő tavak. Egyre súlyosbodik az aszályhelyzet, ami többek között a Balatonra is kihat.
A Titanic roncsainak állapota drámaian romlik, derült ki egy friss expedíció során, amely újabb részleteket tárt fel az ikonikus hajó pusztulásáról. Az expedíció során készült felvételek szerint a hajó híres orrának korlátja részben leomlott, és a hajó más részei is gyors ütemben pusztulnak a mikrobák által okozott korrózió miatt. Az RMS Titanic In
"Ha elkapom, akkor mondhatják rám, hogy botrányhős vagyok, felvehetik videóra. Mert az, amit a lányommal tett, azt az alázást én szépen, úriember módon vissza fogom neki adni."
Elképesztően megszaporodtak az SMS-ben küldött csalások, néhány hét leforgása alatt is számos különböző visszaélésről számoltunk be. A legújabb szélhámosság esetében már a küldő telefonszáma is nehezíti a csalás beazonosítását.
A Magyar Divat & Design Ügynökség 14. alkalommal rendezte meg a Budapest Central European Fashion Week-et (Bcefw) augusztus 26 és szeptember 1 között. A régió meghatározó divateseményén több mint 60 hazai és regionális tervező kollekciójával, kreatívipari márkákkal és szakemberekkel találkozhattak az érdeklődők. A hétvégén a hazai sztárvilág krémje
Kétségtelen, hogy Lady Amelia Spencer, Diana hercegné unokahúga a nagynénjétől örökölte a szépségét. A 32 éves szőkeség - aki valóban nagyon hasonlít Dianara - most fürdőruhás fotókat posztolt az Instagram-oldalára, amit a követői nem hagytak szó nélkül.
Az Oasis régóta várt újraegyesülése óriási lelkesedést váltott ki a rajongók körében, és a visszatérő turné jegyeladásai rekordgyorsasággal indultak meg. Az újraegyesülés mögött nem csak nosztalgia, hanem komoly anyagi ösztönzők is állnak, hiszen a Gallagher testvérek fejenként akár 50 millió fontot (azaz több mint 20 milliárd forintot) is kereshet
A világsztár 2009. június 25-én halt meg, és amikor a rendőrség átkutatta Los Angeles-i villáját, egy vérrel átitatott inget, tűket, és gyógyszereket találtak. Nem ezek voltak azonban a leghátborzongatóbb dolgok Michael Jackson otthonában.
Obi Ndefo halálhírét a nővére jelentette be a közösségi oldalán. A Dawson és a haverokban is játszó színész öt évvel ezelőtt szenvedett súlyos balesetet, aminek következtében elvesztette mindkét lábát.
VV Reni a közösségi oldalán jelentette be, hogy már nem hordja a szíve alatt a villában fogant gyermekét. A fiatal lány megerősítette a híreket a szakításról, közben pedig elárulta, hogy a babája sincs már meg.