Az Oktatási és Tudományos Minisztérium szükségesnek tartja a médiaműveltség és az információbiztonság, valamint a pénzügyi kultúra integrálását az oktatási folyamatba – közölte Andrij Sztaskiv oktatási és tudományos miniszterhelyettes.
Rachel Weisz nem csak káprázatos ruhája miatt múlta felül Daniel Craiget a Velencei Filmfesztiválon, az egykori 007-es ügynök bár méregdrága szettben jelent meg, mégis kissé slamposra sikeredett az összkép.
Felmerült, hogy monopolhelyzetét használja ki a mesterséges intelligenciához kapcsolódó chipeket gyártó cég, ezért az amerikai igazségügyminisztérium lépett az ügyben. Kétségkívül érdekes, ha szinte minden nagy szereplő ugyanattól a cégtől vesz egy terméket. A részvényesek megijedtek, a cég értéke sosem látott mértékben csökkent kedden.
Az erőemelő Tunkel Nándor 162 kilós teljesítménnyel a negyedik helyen végzett a 49 kilogrammos súlycsoportban a párizsi paralimpia keddi versenynapján.
A hétvégi Ceredigion Rally nagy sikert aratott, a kiváló és nagyon nehéz pályákon zajló verseny Elfyn Evans szerint akár a WRC-naptárba is bekerülhetne.
A legendás zenész közleményt adott ki egészségi állapotával kapcsolatban. Elton John elmondta, hogy súlyos szemfertőzéssel küzd, aminek következtében alig lát az egyik szemére.
Cooky felesége számára szeptember egy új szakaszt hozott az életében, aki elmondta, hogy milyen érzésekkel engedte el a kis Kevint első iskolai napjára.
Szinte hihetetlen, hogy negyvenhárom éves lett a világhírű énekesnő. Beyoncé három gyermek édesanyjaként a mai napig bombaformában van. A születésnapja alkalmából pedig megmutatjuk, mik voltak az életének a legfontosabb állomásai.
Katalin hercegné és Vilmos herceg 2022-ben hagyták maguk mögött a londoni Kensington-palotát a windsori Adelaide Cottage kedvéért, és most egy frissen megjelent könyvből fény derült arra is, miért tették át hirtelen a székhelyüket.
Beleszeretni valakibe egy olyan folyamat, amely során a testben rengeteg dolog zajlik egyszerre. Az alábbi 5 tényező tudat alatt befolyásolhatja, hogy miként alakulnak az érzelmeink a szerelem során.
Megkezdődött Svédország legnagyobb környezeti bűnének tárgyalása. A központban a cég vezérigazgatója, Bella Nilsson áll, akit a "kukakirálynőként" ismernek.
Nőnek és anyának lenni nem egyszerű. Kisgyerekek mellett még a normál hétköznapok is kimerítőek néha, nem beszélve azokról a bizonyos nehéz napokról. Persze, ha van segítségünk, a káosz és a PMS is legyőzhető.
A színésznőnek van egy lenyűgöző farmháza a Los Angeles-i hegyekben, amelyet azután építtetett, hogy 2018-ban véglegesítette válását Ben Affleckkel. Jennifer Garner itt fogadta exférjét is, amikor annak lelki segítségre volt szüksége a Jennifer Lopeztől való válása során.
Nem őshonos faj Dél-Amerikában, mégis közel 200 példány grasszál Kolumbia-szerte, mert a drogbáró halála után nem tudtak mit kezdeni annak vízilovaival.
Halastyák Fanni és párja, Fenyvesi Barna megszólaltak az eljegyzésről. Az immáron jegyes szerelmesek repesnek a boldogságtól, és úgy érzik, új szintre lépett a kapcsolatuk. Hamarosan pedig már hivatalosan is összekötik az életüket, és az is kiderült, nem terveznek világra szóló lakodalmat.
Az egykori sztárpár ugyan már hivatalosan sincs együtt, de közös történetük még nem zárult le. Még Jennifer Lopez és Ben Affleck előtt áll a válóper, ami nagyon elfajulhat.
Hamarosan kezdetét veszi az Etele Feszt, ahol az izgalmas programokon túl extra kedvezmények is várják a látogatókat. A születésnapi fesztivál szeptember 12-én kezdődik és egészen szeptember 15-ig tart.
Till Attila az Adom a napom legújabb epizódjában mesélt élete különböző korszakairól, amelyeket jelentősen meghatároztak a lakhelyei. A műsorvezető elárulta, hogyan formálták életét a budapesti helyszínek, a Margit-hídtól a Római-partig, és hogyan talált új hobbikat, mint például a SUP-ozás. Mostanra Tillának a természet közelsége különösen fontos
A kormány elkötelezetten támogatja a fogyatékossággal élő emberek érdekképviseleti szervezeteit, a nekik juttatott összegek nagysága 2010 óta több mint a háromszorosára emelkedett – jelentette ki Radomszki Lászlóné, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára szerdán Budapesten újságírók előtt.
Az álmait éli Vadon Jani. A műsorvezető 15 év rádiózás után köszönt el a hallgatóktól, a Balázsék meghatározó hangjaként pedig még jó, hogy a mai napig hiányolják a rajongók. Azonban a rádiós-televíziós személyiség nem bánta meg, hogy a váltás mellett döntött: egyre vadabb kalandokba vág bele, amit nagyon élvez.
A rendezőlegenda Tim Burton visszatér egy híres karakteréhez, díjnyertes hazai alkotás érkezik sulikezdéshez, sztárgárda triplázódik meg a kedvesség jegyében, Bobby Ewing magyar filmben bukkan fel, és még egy Clooney-Pitt párosnak is örülhetünk a hónapban. Összegyűjtöttük a legígéretesebb szeptemberi bemutatókat.
"Jézusom, de szőrös a lábam, így nem indulhatok el sehova" – sóhajtottam fel egy meleg, nyári napon, nagyjából tíz perccel azelőtt, hogy el kellett volna indulnom otthonról. Valószínűleg nem én vagyok az egyetlen, aki nyaranta a legkellemetlenebb pillanatokban szembesül azzal, hogy pihéi jóval nagyobbra nőttek, mint az ildomos lenne. De mióta érezz
A Kreml egyik legnagyobb titkát leplezték le: kiderült, hogyan nevelik Putyin két titokban tartott fiát, akik Alina Kabajeva egykori olimpiai tornásztól vannak.