Hamarosan a végére jutnak annak a tárgyalássorozatnak az Egyesült Államok és Ukrajna között, amelyben támogatásért cserébe az ukrán vezetés biztosítaná Amerikának többek között az ország ásványkincseinek jó részét. Olyan természeti kincsekről van szó, amelyek elengedhetetlenek a modern technológiák gyártásához. Érdekesség, hogy a megállapodás érték
Azt eddig is tudtuk, hogy a szupermodell Kate Moss nem tartozik a szégyellős hírességek közé, de most már abban is biztosak vagyunk, hogy lánya, Lila Moss sem. A 22 éves modell ugyanis egy teljesen átlátszó pucérfelsőben vett részt egy exkluzív vacsorán - melltartó nélkül.
88 éves korában meghalt Roberta Flack. Az ötszörös Grammy-díjas énekesnőt leginkább a Killing Me Softly című dalból ismeri a nagyközönség. A hivatalos közlés szerint békésen, a családja körében hunyt el a '70-es évek R&B-legendája.
Tizennyolc évesen még kereste a helyét, ma már nem kérdés, hogy a színpadra született. Mentes Júlia színésznő a Bernd Róza előadással, és az Ida regénye filmmel egyértelműen letette a névjegyét, és már maga is elhiszi, hogy nem kell a tehetségét folyamatosan bizonygatnia.
Sokkolja Zalaszentgrót lakosait G. Viktória tragikus halála. A 14 éves kislány negyedik emeleti lakásuk ablakából próbált lejutni az utcára, amikor borzalmas balesetet szenvedett.
Idén harmadszor adták át a Babicsek Bernát-díjat, amelyet 2025-ben Dósa Mátyás vehetett át. Az átadó gálára a múlt hétvégén került sor, ahol Bernát szülei is jelen voltak, Pokorny Lia pedig egy lélekemelő előadással színesítette az estét. A díjat Dósa Darvas Ilona igazgatótól és az elhunyt színész édesanyjától, Babicsek Mártától vehette át.
Szereted a különleges kiegészítőket, amelyek nemcsak divatosak, hanem egyúttal a kreativitást és az analóg élet szépségét is közvetítik? Csapj le a Fiókshop legmenőbb dizájnírószereire, ahol megannyi érdekesség várja a papírmániásokat, a kreatív alkotókat és lelkes dizájnrajongókat!
Argentína egyik eldugott vidékén egy szokatlan sziget került a figyelem középpontjába, amely úgy mozog, mintha egy láthatatlan erő irányítaná. Tudósok és kutatók évek óta próbálják megfejteni, mi állhat a különös természeti jelenség hátterében.
Gyerekkorában volt, hogy sírt az éhségtől Bangó Margit. Az énekesnő a Palikék Világa Három Igazság című műsorában vallott arról, mennyire szegények voltak annak idején. A művésznő azt is elárulta, hogy érzi magát azután, hogy másodszor is legyőzte a rákot.
Miért cselekszünk ösztönösen reflexből, amikor tudatosan is reagálhatnánk egy-egy helyzetre? A válasz egy szó: hüllőagy. Mert az agyunknak van egy része, amely több százmillió év után is ugyanúgy működik, vagyis az ösztönt részesíti előnyben, szemben a tudatossággal, akárcsak egykor az ősember, vagy ahogy az állatok. Olyan ez, mintha a testünk elfe
Shirley Jackson ikonikus regényéből készült adaptáció olyan mesterien építi fel a feszültséget, hogy egyszerre képes megijeszteni és megríkatni a nézőit. De vajon tényleg ez az egyik legjobb történet a streaming kínálatában?
A 97. Oscar-díjátadó előtt visszatekintünk a gála történetének legelbűvölőbb és legikonikusabb gyémántékszer-pillanataira. A milliók által figyelt esemény lehetőséget ad az ékszerházaknak, hogy a legkáprázatosabb és legmeghökkentőbb gyémántalkotásaikat megmutassák a nagyvilágnak – ezek közül sok mára a popkultúra részévé vált.
A régóta elveszettnek hitt koronák, jogarok és ékszerek titkai évszázadokig rejtve maradtak, mígnem egy váratlan felfedezés új megvilágításba helyezte a Jagelló-dinasztia és Magyarország kapcsolatát.
Már az iskolában is az irodalom volt a kedvenc órád? Talán még ma is szívesen olvasod a magyar költők verseit? Akkor ez a kvíz számodra gyerekjáték lesz! De nyugi, akkor is könnyedén válaszolhatsz a kérdésekre, ha csak ritkán forgatod a verses köteteket. Készen állsz arra, hogy leteszteld a tudásod?
A történelemkönyvek szerint I. Béla trónja összeomlott, ami miatt a király súlyosan megsérült és életét vesztette, de lehet, hogy ez csak egy fordítói félreértés.
A legfrissebb kutatások szerint egyre több pár választja az együtt alvás helyett a külön eltöltött éjszakát. Sokan azért, hogy javítsák az alvás minőségét, de akadnak szép számmal olyanok, akik a kapcsolatukat akarják ezzel is frissíteni. Napjainkban már a fiatalabb generációk képviselői is nyitottabbak erre a megoldásra.
Jennifer Lopez sosem fél megmutatni a testét, csak úgy árad belőle a felszabadultság és a magabiztosság, miközben pikáns szettjeiben magára vonzza a tekinteteket. Stílusát a sikk, a nőiesség és a merészség egyaránt jellemzik. Különösen kedveli a mélyen dekoltált, áttetsző anyagú, extrém helyeken kivágott ruhadarabokat - amik alá sokszor melltartót
Meghan Markle mostanában egyre több részletet oszt meg a gyermekeiről, Lilibet hercegnőről és Archie hercegről az interneten, miután ő és férje, Harry herceg éveken át féltve óvták őket a nyilvánosság elől. Egy szakértő most elárulta, mi lehet az oka annak, hogy egyre többször láthatjuk őket.
Julia Garner rendkívül sokoldalú színésznő, aki profin zsonglőrködik a különleges akcentusokkal. Legújabb filmje, a Farkasember című horror kapcsán elhoztuk a fiatal tehetség portréját, akit egy nap Madonna életrajzi drámájában is láthatunk majd, amint a felfüggesztett projektet előveszik a fiókból.
Számos vicc és mém foglalkozik azzal, amikor a tündérszép, szende menyasszonyból egyszer csak tűzokádó sárkány válik. Azt azonban sokan nem is sejtik, mennyi minden játszik szerepet abban, hogy a nő olyannyira elkeseredetté váljon, hogy megkaphassa a sárkány jelzőt.
Visszatér a Dancing with the Stars versenyzői közé Andrei Mangra. A tavalyi show-ból balhés körülmények között távozó román származású táncos azonban nem a magyar, hanem a belga verzióban lesz látható március 9-től, egy 25 éves influenszer profi partnereként.
A statisztikák és felmérések alapján szinte biztos, hogy kevesebbet keresel, mint a veled hasonló pozícióban dolgozó férfiak. A kérdés csak az, hogy mennyivel. Még nagyobb kérdés, hogy miért van ez még mindig így?
Ezekben a hónapokban a megfázás vagy influenza nem ritka, szerencsére viszont az esetek többségében gyorsan kigyógyulunk belőle. Van azonban egy influenzára és megfázásra is jellemző tünet, amely ha elhúzódik, érdemes nagyon komolyan vennünk, ugyanis sokkal nagyobb bajt is jelezhet.
Szilasi Viktória huszonévesen még a Telesport és az RTL riportereként dolgozott. Aztán nemzetközi szinten elismert pókerjátékos lett, és elképesztő módon 13 amerikai ingatlant szerzett kártyázással.
A Házasság első látásra második évadából megismert Szolnoki Szabolcs és a népszerű énekesnő, Opitz Barbi az elmúlt hetekben több időt töltöttek együtt. Nem titkolták, hogy jól érzik magukat egymás társaságában, viszont nem derült ki, több is van-e köztük. Most ismét kettesben vacsoráztak, ám a dolog nem sült el jól, nyilvánosan rendeztek jelenetet.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Szilágyi János, a legendás rádiós, aki évtizedeken át milliókat szórakoztatott, most nyugdíjasként élvezi a csendesebb mindennapokat. Bár már nem hallgat rádiót, és a televíziót is ritkán kapcsolja be, az online világban továbbra is aktív. Szilágyi többek között beszámolt arról is, milyen az egészségi állapota, miként telnek a mindennapjai, valamin
Kutyájuk ébresztette fel álmukból a Knoll családot, akik így még időben ki tudtak menekülni lángoló otthonukból. A győrsövényházi ház viszont porig égett, a család most a nulláról próbál új életet kezdeni.
Egy emberi kapcsolatban a szavak ereje óriási: közelebb hozhatnak, de akár el is taszíthatnak minket egymástól. Szavaink nemcsak a partnerünk érzéseire és jólétére vannak hatással, hanem a kapcsolatunk általános dinamikájára is. Ha odafigyelünk arra, hogyan kommunikálunk, azzal erősítjük a köteléket, és a másik fél szeretve, megbecsülve érezheti ma
Számos sikertelen lombik és vetélés után valóra vált Vajna Tímea álma, ami nem más, mint hogy édesanya lehessen. Andy Vajna özvegye tavaly novemberben még az IVF-kezeléseket folytatta, és minden nap injekcióznia kellett magát, ám a 42 éves modell testileg és lelkileg is nehezen viselte a folyamatot. Bármit megtett volna azért, hogy kisbabája szület
Hiába múlik az idő, nem szűnik a Huszti család csillapíthatatlan fájdalma. A Skóciában eltűnt, majd halottként azonosított Henrietta és Eliza édesapja könnyek között emlékezett vissza, mi volt az utolsó mondat, amivel lányaitól búcsúzott.